Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Túlélni Georgetownt

2017. december 30. - Soltész Béla

Elkeseredve kapcsolgattam a tévét a hotelben, de csak a kínai CCTV adása jött be normális minőségben. A híradó kínaiul, angol felirattal arról tudósított, hogy az Egyesült Államokban megrendezték a legrondább kutyák versenyét. Egyik állat ocsmányabb volt, mint a másik, a gazdáik mégis össze-vissza csókolgatták őket. Úgyhogy kinéztem az ablakon, a Bourda piac káoszára, és arra gondoltam: ha ezeket a visszataszító kutyákat is szereti valaki, akkor én is megpróbálom megszeretni ezt a visszataszító várost. Akkor még nem tudtam, hogy nem is az lesz a Guyanában töltött napjaim tétje, hogy sikerül-e a szívembe zárnom Georgetownt, hanem az, hogy vajon kilyukasztja-e a koponyámat egy vasrúd, vagy sem.

img_1922_new.jpg

Persze nem akarok igazságtalan lenni. Francia Guyanához és Suriname-hoz képest Guyanából jóval kevesebbet láttam. Lényegében csak a nem túl kellemes fővárosában bóklásztam öt napig, holott az igazán érdekes látnivalók az ország belső területein – a Kaieteur-vízesés, az Iwokrama esőerdő vagy a Rupununi szavanna – a képek alapján csodálatos helyek lehetnek. Csak sajnos nem volt elég sem az időm, sem a pénzem, hogy ezeket a repülővel vagy többnapos túrával felkereshető helyeket meglátogassam.

img_1966_new.jpg

De akkor miért dekkoltam öt napot Georgetownban, és miért nem álltam egyből tovább? Az a helyzet, hogy ott ért véget az út. Mármint nem az én utam, abból még volt hátra egy hónap, hanem a szárazföldi út, amin a brazil határtól Cayenne és Paramaribo érintésével haladtam odáig. Guyana, az egykori brit gyarmat ugyanis elég rossz viszonyban van Venezuelával, amely egy XVIII. századi, egyoldalú spanyol nyilatkozatból kiindulva mind a mai napig magának követeli keleti szomszédja területének kétharmadát. Emiatt a köztük lévő hatszáz kilométeres határszakaszon nincs egyetlen átkelő sem. Nem mintha visszakívánkoztam volna az épp összeomló Venezuelába, de egyértelmű volt, hogy amennyiben nem akarok visszakanyarodni Brazília felé egy húsz órás buszozással, Lethem és Boa Vista érintésével, akkor repülőre kell szállnom.

img_1940_new.jpg

Így is történt. Guyana ugyan szárazföldön nehezen megközelíthető, ám viszonylag jó légi kapcsolatokkal rendelkezik a Karib-tenger angol nyelvű szigetei felé, amelyekhez sokkal közelebb áll kulturálisan, mint a szomszédjai bármelyikéhez. Például el lehet innen jutni egy közvetlen – és egészen olcsó – járattal Jamaica fővárosába, Kingstonba. Mivel Jamaicát mindenképpen meg akartam látogatni, viszont a sziget légi összeköttetése Dél- és Közép-Amerikával kifejezetten rossz, így logikusnak tűnt, hogy Georgetownból Kingstonba repüljek, aztán vissza Georgetownba, és úgy folytassam az utamat a Kis-Antillák szigetei felé. Ez azt jelentette volna, hogy először másfél napot, aztán két héttel később ismét másfél napot töltök a városban.

img_1918_new.jpg

Akkor még nem sejtettem, hogy a Fly Jamaica légitársaság túlteljesít minden, a jamaicaiakról bennem élő sztereotípiát, és két napot (!) késik majd a repülő indulása. Nem viccelek, lazán kiírták a netre, hogy módosult az időpont, mintha csak negyven-valahány perccel, és nem negyven-valahány órával csúsztak volna meg. Még egy figyelmeztető e-mailt sem küldtek, egészen véletlenül szúrtam csak ki a honlapon. Így az eredeti másfél plusz másfél napom három és fél plusz másfélre növekedett, és nem volt mit tennem, mint várni. Márpedig az öt nap éppen néggyel több annál, mint amennyit Georgetownban értelmesen el lehet tölteni.

img_1958_new.jpg

Couchsurfölni sem sikerült, csak egy, a saját mércém szerint drága hotelt tudtam foglalni a Booking.com-on. Miután lecuccoltam, nekiindultam a városnak. Bár az összkép elég nyomorúságos volt, találtam szép helyeket is: a belvárosban vannak százévesnél is idősebb, fából készült épületek, amelyek alighanem nagyon jól néztek ki új korukban, csak éppen azóta alaposan lestrapálta őket a trópusi klíma. Az anglikán katedrális kifejezetten impozáns, és a Stabroek piac kovácsoltvas tetőzete is látványos. Meg az is klassz, hogy lótuszok nőnek az út menti csatornákban, gondoltam. Igyekeztem a szépet látni a városban: a brit birodalmat idéző középületeket, a nagy fákat, a mecseteket és a hindu templomokat. És tudtam is szép képeket készíteni Georgetownról, amikor a fülledt várost hihetetlen színekbe öltöztette a lenyugvó nap. Csak aztán naplemente után hirtelen nagyon ijesztő lett az utcakép.

img_2127_new.jpg

Így aztán módjával mászkáltam a belváros félreesőbb utcáin. Pedig amúgy kulturálisan nagyon érdekes hely Guyana, hiszen akárcsak Suriname-ban, itt is az afrikai és az ázsiai komponens adja a lakosság javát, sőt még az indián népesség is számottevő. Csak valahogy kevésbé harmonikus a különféle etnikumok együtt élése, mint a szomszédos, egykori holland gyarmaton. Hogy miért? Nem találtam egyértelmű magyarázatot. Talán azért, mert a két legnagyobb népcsoport – a hinduk és az afrikaiak – itt jobban rivalizálnak egymással, és nagyobb köztük a feszültség.

img_2118_new.jpg

Vagy inkább azért, mert sokkal szegényebb az ország. Hiába van egy csomó aranybánya a belső területeken, ha a hasznuk csak egy szűk elitet gazdagít: Guyana egy főre jutó GDP-je nagyjából a fele Suriname-énak. A szépen karbantartott Paramaribóhoz képest pedig Georgetown iszonyatosan lerobbant és szemetes, és az is sokat ront a helyzetén, hogy a belvárosa nagyon mélyen fekszik – egy méterrel az óceán dagályszintje alatt. Körös-körül gátak védik a várost, emiatt azonban a csatornákban pangó víz nem tud kifolyni, hanem rohadó algákkal és apró ebihalakkal telik meg. A bűzös tócsák és árkok pedig néha kiöntenek az útra, így aztán többször megcsúsztam egy-egy adag sikamlós dzsuván, és majdnem beestem az autók elé, mert járda sem volt sehol.

img_2087_new.jpg

Ráadásul rengeteg mezítlábas, nyomorult koldus is ténfergett a városban. Georgetownban láttam minden első és harmadik világbeli szerencsétlenek legszerencsétlenebbjét: egy teljesen meztelen, csontsovány néger asszonyt, aki a Parlamenttel szemközti járdán ült és úgy csinált, mintha a holmijait pakolná ide-oda, csak épp nem voltak holmijai, nem volt az égadta világon semmije. Egy idő után azt vettem észre magamon, hogy nagyon gyorsan gyalogolok az utcán és szigorú arccal kerülöm a szemkontaktust mindenkivel, ahogyan Pesten szoktam csinálni, pedig Dél-Amerikában már egészen elszoktam ettől. Nem volt itt semmi lazaság, semmi trópusi nemtörődömség: az a szintű kilátástalan nyomor uralta Georgetown belvárosát, ami egyébként, ha már itt tartunk, a Blaha Lujza téri aluljáróban is látható.

img_1981_new.jpg

Próbáltam kimozdulni a városból valami egy- vagy kétnapos túrára, de ez sem jött össze. A Kaieteur-vízeséshez el lehetett volna menni egy hajnali repülővel, és este visszajönni, de az körülbelül hatvanezer forintnyi guyanai dollárba került volna, és nem volt ennyi pénzem egy kirándulásra. A Demerara rumgyár is érdekelt, de ott nagyjából úgy vették fel a telefont, amikor a látogatási idő után érdeklődtem, mintha én lennék az első (és remélhetőleg utolsó) turista, akinek ez az eszébe jutott. És volt egy régi erőd, Parika mellett egy szigeten, de csak privát csónakkal lehetett volna eljutni odáig, tizenötezer forintnyi pénzért, márpedig az a pár ledőlt fal a képek alapján nem ért meg ennyit. Így aztán a második naptól kezdődően nem igazán tudtam mit kezdeni magammal.

img_2128_new.jpg

Georgetown ugyanis minden nyomora ellenére drága is, és a hotel is az volt, amit a neten foglaltam. Miután rájöttem, hogy hosszabb lesz az itt töltött időm, mint terveztem, átköltöztem egy jóval olcsóbb helyre. Még a Suriname-Guyana határon, a kompra várva találkoztam egy svéd backpackerrel, aki ismerte Georgetown-t, és azt mondta, hogy a helyi Keresztény Nőegylet vendégházában csak háromezer forintnyi guyanai dollárba kerül egy kis szoba. Apácák működtették a helyet, de családok és egyedülálló férfiak is vehettek ki szobát. Átcuccoltam, és ott töltöttem két estét, aztán Jamaicából visszaérve még kettőt. Mivel tényleg nem volt már mit turistáskodni, a szobában töltöttem a nap nagy részét. A tabletem képernyője közben eltörött – összekoccant a fényképezőgéppel – és nem volt más olvasnivaló a szobában, csak egy Biblia.

img_3849_new.jpg

Az egész ház fából volt, és már alaposan el volt korhadva pár deszka. Hallottam, hogy dobognak fölöttem, de nem foglalkoztam vele: épp a Jelenések Könyvét olvastam, és eléggé lekötött. Ekkor hirtelen, akár az apokalipszis első lovasa, a mennyezetet átszakítva a szobába zuhant egy hatalmas feszítővas, és tőlem nagyjából harminc centire az ágyra csapódott. A kilyukadt plafonon keresztül pedig benézett egy munkás, és mosolyogva megkért, hogy adjam már vissza a szerszámot, mert folytatná a munkát a tetőn. Nos, előtte kénytelen volt néhány nagyon hangosan elüvöltött magyar káromkodást végighallgatni.

img_1982_new.jpg

Végül felemeltem a pajszert és kiadtam a lyukon. Néztem az ágyat: tényleg csak egy bő arasz választott el attól, hogy beleálljon a koponyámba a vas. Eltelt némi idő, amíg összeszedtem magam annyira, hogy eszembe jusson: még világosban el kéne mennem vacsorát venni. Már szürkült, gyalogoltam a járda nélküli útpadkán az autók és a mocsok között, hogy eljussak az indiai boltig, ahol fokhagymás rotit lehetett kapni, és arra gondoltam: milyen hülye dolog lett volna, ha majdnem két év latin-amerikai utazás után épp itt halok meg. Nem valami dzsungelben, hegycsúcson, favelában, gerillatelepen, sivatagban, szerpentinen, barlangban, kriptában vagy karneválon, hanem a szobámba zárkózva, a Bibliát olvasgatva, a Guyanai Keresztény Nőegylet vendégházában.

Aztán pedig arra, hogy milyen nagyszerű dolog az élet, és milyen csodálatos minden pillanata. Még azok is, amelyeket Georgetownban voltam kénytelen eltölteni.

img_3851_new.jpg

Érdekel Dél-Amerika? Az Európa Könyvkiadónál a 2016-ban megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg a kontinens legnagyobb országáról, például hogy hogyan érdemes szállást keresni, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat a világnak ezen a részén. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr2813515935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása