A gépem Martinique-ról a Párizs déli részén fekvő Orly repülőtérre érkezett, a csatlakozásom Budapest felé pedig a várostól északra található Charles de Gaulle repülőtérről indult. A két reptér között gyors és kényelmes elővárosi vasút közlekedik, így vettem egy jegyet, és felszálltam a munkába igyekvő párizsiak közé. Hétköznap reggel volt, az utasok néma csendben nyomkodták a telefonjukat. A vonat tiszta volt és pontos, az emberek nem néztek egymásra, én pedig végtelenül szomorú voltam. Latin-Amerikában és a Karib-térségben tett utazásom véget ért, és ezzel együtt eltűntek a hangok, a szagok, a színek és az ízek. Visszatértem az unalmas Európába, amit akkor, azon a reggeli vonaton rendkívül lehangolónak találtam.
200 fotó Ecuadorról: kattints ide!
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ha valamelyik munkába igyekvő francia felpillantott a telefonja képernyőjéről, és végignézett rajtam, akkor alighanem ő is elég lehangolónak találta a megjelenésemet. Szakállas voltam, kócos és izzadt, a hátizsákomat már csak a kosz és a megszokás tartotta egyben, a nadrágom el volt szakadva, a zöld-sárga Tisza cipőmet pedig még Jamaicában rágta lyukacsosra Ashley kutyája. Ezen felül a pénzem is elfogyott, a tabletem képernyője is eltörött, és úgy általában, eljutottam a lehetőségeim végső határához.
250 fotó Kolumbiáról: kattints ide!
A „kaland” tehát véget ért azzal, hogy hazaértem Budapestre, de az „utazás” még nem: ahogy a tágabb értelemben vett utazásnak része volt a felkészülés, a tervezgetés és a pénz összegyűjtése, úgy része volt az is, amíg három év (!) alatt feldolgoztam az élményeket és utánaolvastam az útközben csak félig megértett dolgoknak, megírtam 116 (!!) blogbejegyzést, és szortíroztam a több tízezer (!!!) fényképemet. Végül 1600 képet töltöttem fel a Flickr-oldalamra – ezeket, ország vagy régió szerint bontva, a jelen bejegyzést illusztráló képek alatti linkekre kattintva nézheted végig.
150 fotó Venezueláról: kattints ide!
Az utazás mindig rengeteg tanulsággal jár. Én is nagyon sokat tanultam: leginkább magamról. Életemben eddig összesen majdnem két évet töltöttem Latin-Amerikában, két részletben, amelyek közül az első – amit ennek a blognak a 2010 és 2012 között megjelent bejegyzéseiben, illetve a Clandestino – Egy év Latin-Amerikában című könyvben dolgoztam fel – igazából két ösztöndíjas félév volt, amit az egyetemi elfoglaltságok mellett (helyett) hosszabb-rövidebb utazásokkal színesítettem. A második viszont, amit a 2016 és 2018 között megírt posztok, illetve részben a 2016-ban megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvem mutat be, egy folyamatos, tempós, céltudatos nomád utazás volt, több mint nyolc hónapon keresztül, a bogotái El Dorado repülőtértől a Kis-Antillákig. Emiatt egy kicsit más fénytörésben láttam a környezetemet, és benne saját magamat is, mint azelőtt bármikor. Sok más észrevétel mellett az alábbiakra jöttem rá útközben:
100 fotó Rio de Janeiro-ról és környékéről: kattints ide!
1. Számítottam rá, hogy a részletesen kidolgozott útitervemet elképesztő keményfejűséggel meg fogom valósítani – így is lett. Napra pontosan persze nem lehet előre megtervezni mindent, de az útitervben hetek szerepeltek, és nagyjából minden helyre azon a héten jutottam el, amikorra be volt tervezve.
2. Kellemes meglepetés, hogy mennyire simán ment minden. A félelmeim alaptalanok voltak, a tényleges vészhelyzeteket pedig el sem tudtam képzelni előre, így félni sem tudtam tőlük. Következtetés: jobb megijedni, mint félni.
100 fotó São Paulo-ról és környékéről: kattints ide!
3. Kellemetlen meglepetés, hogy az „író” mennyire felfalta bennem a normális embert. Néha egészen sok macerát bevállaltam, hogy legyen egy jó sztorim, amit megírhatok. Ha nem így lett volna, alighanem sokkal többet heverésztem volna strandokon, viszont akkor ez a blog is lényegesen érdektelenebbre sikerült volna.
4. Cserébe lett rengeteg megírnivalóm. Sok szempontból az utazás legjobb pillanatai azok voltak, amikor felültem a buszra/hajóra/repülőre/iránytaxira/mikrobuszra, és arra gondoltam, hogy egy újabb történetet gyűjtöttem be, amiből lesz majd egy blogbejegyzés vagy egy könyvfejezet.
100 fotó Dél-Brazíliáról: kattints ide!
5. Viszont néha nagyon kényelmetlen dolog olcsó hostelekben és ismeretlen emberek nappalijában aludni, vagy éhesen-szomjasan cipelni a hátizsákot valami lehetetlen helyen. Az „iroda-nosztalgia” létező dolog: sokszor éreztem azt, hogy milyen jó lenne egy kényelmes forgószékben ülni egy irodában, és a munkanap üres perceiben a Google Street View-n járni be ezt a környéket, nem pedig a valóságban. Ez az érzés abban a pillanatban elmúlt, amikor ténylegesen visszakerültem egy irodába.
6. A latin és karib emberek nagyon közvetlenek (kivéve, ha egyenruha van rajtuk), és szinte mindig lehet számítani a segítőkészségükre. Ha pedig mégsem, akkor is megoldják a problémákat, legfeljebb pénzt kérnek érte. Az Európa nagy részére jellemző merev félrenézés, illetve a Magyarországon különösen gyakori halk, passzív-agresszív pusmogás teljesen ismeretlen dolog arrafelé.
100 fotó Közép-Brazíliáról: kattints ide!
7. Viszont jó nagy kupleráj ez a környék, a lakói lazasága ellenére is (vagy éppen azért). Kevés dolog van, ami hibátlanul működik. Ezt a blogot írhattam volna egy olyan perspektívából is, ami a káoszra és a tökéletlenségre fókuszál, nem pedig arra, ami jó és érdekes. Csak hát kinek lett volna kedve elolvasni több száz bejegyzésnyi panaszkodást. Nekem biztos nem lett volna kedvem megírni.
8. Sajnálatos tény, hogy bőven túl a harmincon már nem tudtam minden lehetőséget kihasználni arra, hogy új helyeket és új embereket ismerjek meg. Egy végigturistáskodott nap után ritkán maradt erőm arra, hogy még „bulizni” is elmenjek, és kifejezetten nehezen álltam kötélnek, ha a házigazdám el akart vinni valahova este kilenc után.
100 fotó Északkelet-Brazíliáról: kattints ide!
9. De azért még épp elég rakendroll volt (van?) bennem ahhoz, hogy ezt az utat rendesen végigcsináljam, és nagyon örülök, hogy belevágtam – és utólag belegondolva semmit sem csinálnék máshogyan.
10. Annak pedig még jobban örülök, hogy volt miért és kiért hazajönnöm.
100 fotó Amazóniáról: kattints ide!
Persze nem csak saját magamat ismertem meg jobban, hanem Latin-Amerikát és a Karib-térséget is. Az eddigi kedvenceim – Mexikó, Chile és Kuba – mellé felzárkózott Brazília és Kolumbia, a nem spanyol nyelvű karibi országok pedig – a Guyanák, Jamaica és a Kis-Antillák – nagyon kellemes meglepetésként értek. Ecuador is világbajnok hely amúgy, és Paraguay is nagyon érdekes volt, Venezueláért viszont vérzik a szívem. Őszintén remélem, hogy már közel a lejtő vége, és onnantól kezdve csak felfelé vezet tovább az út. Ha egyszer megtörténik a politikai fordulat (és a soron következő vezetés nem ront el valamit egészen drasztikusan), akkor Venezuela lesz az egyik legjobb hátizsákos úticél egész Dél-Amerikában, most azonban senkinek sem javaslom, hogy oda látogasson.
150 fotó a Guyanákról (Guyana, Francia Guyana, Suriname): kattints ide!
2012-ben, az első nagy utazásom után több bejegyzésben írtam arról, hogy milyen praktikus jótanácsaim vannak a Latin-Amerikába látogatóknak. Azt hiszem, hogy ezek továbbra is megállják a helyüket, sőt, az egyre jobb internet-lefedettség miatt alighanem még könnyebb lett azóta egy hátizsákos utazás megszervezése. A sok száz utazós blog, weboldal és útikönyv korában nincs szükség arra, hogy részletes tanácsokat soroljak fel minden egyes helyhez, amit bejártam: ha valahová el akarsz menni, vegyél egy repülőjegyet, és indulj útnak! Szálláskereséshez a Couchsurfing, az Airbnb, a Hostelworld és a Booking.com, a brazil buszokhoz a Buscaonibus, rövidebb önkéntes vagy fizetett munkákhoz a Workaway lehet hasznos. Arra pedig, hogy pontosan mi mennyibe kerül, a Numbeo.com weboldalt tudom ajánlani, ahol nagyon részletes (és folyamatosan frissülő) listák vannak minden országról. Még arra is van adat, hogy mennyi egy kiló csirkemell egy átlagos suriname-i piacon.
100 fotó Jamaicáról: kattints ide!
Utazásokról olvasni persze nagyon jó dolog akkor is, ha az ember nem tervezi, hogy belátható időn belül nekiindul. Én is rengeteg utazós blogot követek, még akkor is, ha (vagy épp azért, mert) alighanem soha nem fogok eljutni abba az országba, amiről a blog szól. Valószínűleg az én olvasóim közül is sokan voltak így ezzel. Számukra van egy jó hírem: azokról az országokról, amiket 2014-2015-ben meglátogattam, még egy könyvem fog megjelenni az Európa Könyvkiadónál. A 2016-ban megjelent Hátizsákkal Brazíliában után az Eldorádótól az Antillákig munkacímű könyv azokat a szövegeket tartalmazza majd (kicsit átszerkesztve, itt-ott bővítve), amiket ezen a blogon is megjelentettem Ecuadorról, Kolumbiáról, Venezueláról, a Guyanákról, Jamaicáról és a Kis-Antillákról. A könyv előreláthatólag 2019 tavaszán kerül a boltokba: ha már lesz pontos dátum, azt megírom egy külön bejegyzésben.
150 fotó a Kis-Antillákról (Trinidad és Tobago, Saint Lucia, Martinique): kattints ide!
A blog ezzel véget ér, és amíg nem indulok útnak ismét (egyelőre nincs tervbe véve semmi, de persze ki tudja, mit hoz a jövő), addig nem frissül tovább sem a Clandestino, sem a hozzá tartozó Facebook-oldal. A másik, szerzői Facebook-oldalam viszont annál inkább: a Soltész Béla szövegei című oldalon a mindenféle (Latin-Amerika, migráció vagy bármi egyéb témában írt) cikkeimről, előadásaimról, illetve a novelláimról és szépirodalmi felolvasásaimról értesülhetsz, ha lájkolod. Például hamarosan megjelenik egy nagyon érdekes interjúkötet, amihez társszerkesztőként, illetve a beszélgetésekben kérdezőként járultam hozzá: a Mit tudunk a kivándorlásról? című könyvben tizenegy magyar társadalomtudós szólal meg. A kötetet a Gondolat Kiadó adja ki, a megjelenés 2018. decemberében várható. Erről például elég sokat fogok posztolni a Facebook-oldalamon.
Búcsú helyett tehát inkább kattints ide, és olvasd tovább a más témákban, más felületeken megjelenő írásaimat! Nagyon köszönöm előre is. ¡Hasta siempre!
