Keress rá arra, hogy „a synagogue next to a mosque”! Kizárólag Suriname-ról szóló találatokat fog kiadni a Google, illetve egy Duolingo fordítási feladatot. Egy zsinagóga és egy mecset ugyanis két helyen fér meg békében egymás mellett: a dél-amerikai Suriname-ban, illetve a nyelvtanuló feladatok elképzelt világában.
Suriname fővárosában, az elképesztően érdekes és multikulturális Paramaribóban járva eljutottam a Keizerstraatra, ahol a fából épült, hófehér, klasszicista Neveh Shalom zsinagóga áll, a muszlim Lahori Ahmadiyya felekezet nagymecsetének tőszomszédságában. A zsinagóga kertjében egy kreol néger úriember gereblyézett, egészen festői ruházatban: drapp svájcisapkát, sötét, csíkos inget, barna rövidnadrágot és fehér strandpapucsot viselt. Megszólítottam. Kiderült, hogy ő a samesz (templomszolga) a zsinagógában. Nem számított látogatókra, de örömmel beengedett, és elkezdte végigmutogatni az épületet. Orlandónak hívták, és kiválóan beszélt angolul, mint szinte mindenki Paramaribóban.
A zsidó közösség rendkívül korán, már a XVII. század elején megjelent Suriname-ban. A portugál inkvizíció által elűzött szefárd zsidók egy része Amszterdamon keresztül, míg mások az északkelet-brazíliai holland telepeken (mint például Recife) keresztül jutottak el ide, az egykori holland gyarmatra. A toleráns hollandok védelmében a zsidó menekültek ugyanúgy ültetvényes gazdálkodással kezdtek foglalkozni, mint a holland telepesek (ami természetesen azt is jelentette, hogy afrikai rabszolgákat vásároltak és velük műveltették meg a cukornád-ültetvényt).
A zsidók eleinte Paramaribótól ötven kilométerre, egy Jodensavanne (Zsidó-szavanna) nevű telepen éltek, ami azonban nem volt túl kellemes hely a moszkítók és a vadállatok miatt. Néhány évtizednyi ültetvényes kísérletezés után végül a zsidók többsége beköltözött a városba. Ekkor épült a Neveh Shalom zsinagóga.
Az épület padlója fel volt szórva homokkal. Orlando szerint ez az egyiptomi kivonulásra emlékeztetett, amikor Izráel népe negyven évig a sivatagban vándorolt. Minden héten friss homokot hozott be a kert végéből, és terítette szét a padlón. Félve léptem rá a homokra, de Orlando csak nevetett, és jelezte, hogy nyugodtan menjek, amerre kedvem tartja. A tóraszekrényt is kinyitotta a kedvemért, és a terem közepén lévő emelvényre, a bímára is felmehettem. Utána a mikvébe is bementünk, a végén pedig megnéztük a Jodensavannéről elhozott, XVII. és XVIII. századi sírköveket, amelyeket a zsinagóga kertjében fektettek le.
Mindezt Orlando olyan természetes lazasággal prezentálta, a vallásos áhítat legcsekélyebb jele nélkül (sőt, a sírköveken simán átgyalogolt, míg én óvatosan kerülgettem őket), hogy kénytelen voltam rákérdezni: pontosan milyen viszonyban van Mózes tanításaival.
– Zsidó vagyok – válaszolt Orlando, és sötétbarna arcára széles vigyor ült ki.
Elmesélte, hogy anyai ágon portugál szefárd zsidó családból származik, míg az apja paramaribói kreol néger volt. (Suriname-ban a kreol az egykori ültetvényeken és a városokban élő afrikai leszármazottak elnevezése, míg a marron az ültetvényekről elszökő, a dzsungelben új falvakat építő négereké.) A családban hollandul beszéltek, de Orlando a Talmud-iskolában megtanult valamelyest héberül is.
Megnéztük az iskolát, ahol összetalálkoztunk a zsinagógát tulajdonló alapítvány elnökasszonyával, aki fehér bőrű volt – szemben a fotókon látható suriname-i zsidók többségével, akik a világosabb barnától a teljesen feketéig terjedő színskála színeit vonultatták fel. Persze egy ilyen helyen, mint Suriname, ahol minden és mindenki többszörösen kevert háttérrel rendelkezik, ez a természetes.
Elköszöntem Orlandótól, és elindultam, hogy megebédeljek valahol. Megcsodáltam a mecsetet is, aztán a zsinagógától nem messze álló McDonald's felé kanyarodtam (ami az izraeli konzulátussal osztozott az épületen). Többször jártam a Mekiben a wifi miatt: vendéglátómnál, CJ-nél nem volt internet, így a Paramaribóban töltött napjaim mindegyikén beültem egy fagyira vagy egy pár sajtburgerre, hogy netezhessek. Most azonban valami rendes ételre vágytam: leginkább a zsidó eredetű suriname-i specialitásra, a pom nevű ételre voltam kíváncsi.
A suriname-i konyha, akárcsak a suriname-i lakosság, elég bizarr. Minden bevándorolt csoport magával hozta az ételeit, amelyeket több-kevesebb sikerrel adaptált a helyi viszonyokra. A hollandok a kolbászokkal és virslikkel, míg a zsidók egy amszterdami szefárd recepttel, a pészachi csirkés rakott krumplival gazdagították Suriname konyhaművészetét. A krumpli azonban nem terem meg a trópusokon, így helyette egy olyan növény gumójából készül a pom, amelyre magyarul a „tánialevél” elnevezést találtam, az angol neve ugyanakkor sokkal jobban hangzik: arrowleaf elephant ear, vagyis nyíllevelű elefántfül. Akárhogy is, ebből a dologból készül a pom, illetve csirkéből, keserűnarancsból és szerecsendióból, ami természetesen elég távol áll az amszterdami zsidók eredeti elképzeléseitől.
Hogy az ízvilága milyen, azt viszont sajnos nem sikerült megtudnom: az étterem, amit nyitva találtam és az árai is megfelelőnek tűntek, jávai (indonéz) konyhát vitt, és nem volt pom az étlapon. Így aztán valami nasi goreng-szerű dologra számítottam, amikor napi menüt rendeltem, de be kell valljam, fogalmam sincs, mi mindent tartalmazott az a mix, ami végül a tányéromra került. Egy szelet bőrös sült malac mindenesetre volt rajta, így sem kóser, sem halal nem lehetett az étel. Az étteremben mindeközben kínai karaoke-műsor ment, a sarokban egy műanyag karácsonyfa villogott (júniusban!), az utcán pedig fel-le korzózott az ezerféle színben pompázó suriname-i lakosság. Akik egy olyan nagyszerű országot építettek fel maguknak, ahol – a világon egyedüliként, ha a nyelvkönyvek példamondatainak világát nem számítjuk – békében megfér egymás mellett egy zsinagóga és egy mecset.
Úgyhogy: Mazel tov, Suriname!
Érdekel Dél-Amerika? Az Európa Könyvkiadónál a 2016-ban megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg a kontinens legnagyobb országáról, például hogy hogyan érdemes szállást keresni, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat a világnak ezen a részén. Meg még sok minden mást is...
