Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Magyarok Brazíliában 2. - Jaraguá do Sul

2016. augusztus 18. - Soltész Béla

– Gyere, elmegyünk Sibila nénihez – mondta Bernadete. – És beszélgethetsz vele magyarul! – Rosszat sejtettem. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy imposztor, aki azt állítja, hogy beszéli a világ egyik legnehezebb nyelvét, mígnem összetalálkozik valakivel, aki leleplezi őt. Félve szálltam ki a kocsiból. Egy hatvanas asszony integetett az ajtóból, és portugálul betessékelt a nappaliba, ahol már várt a kilencven év körüli mamája, Sibila néni, egyike azon keveseknek Jaraguá do Sulban, akik még folyékonyan beszélik őseik nyelvét – a magyart.

img_1265_new.jpg

Pont az történt, amit vártam. Az első néhány mondatból egy mukkot sem értettem. Utána is csak annyit, amennyit a hézagos német nyelvtudásom alapján kikövetkeztettem: zwei, drei, schön. Illetve néha azt hallottam, hogy „jó” – de lehetett „ja” is. – Elnézést… nem beszélek itteni magyarul – nyögtem ki végül. Sibila néni visszaváltott portugálra, enyhe csalódottsággal, de látszott rajta: számított rá. Az utóbbi tíz-tizenöt évben, amióta a jaraguái magyarok elkezdték újra felfedezni kulturális gyökereiket, rá kellett jönniük: az „ottani” magyarok egészen máshogy beszélnek. Pedig volt itt fél évig egy ösztöndíjas lány is Budapestről, Gabi, aki nagyszerű magyarórákat adott. Csak épp az a magyar nyelv, amelyet ő beszélt, olyan halandzsának tűnt, amiben nem ismertek fel egyetlen szót sem a szüleik és nagyszüleik által beszélt „itteni” magyar nyelvből.

img_1393_new.jpg

Jaraguá do Sul különös sváb-magyar-braziljairól Boglár Lajos egyik könyvében olvastam először, még az utazás előtt egy évvel, és azonnal elhatároztam, hogy felkeresem őket. Írtam Gabinak, aki azt javasolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot Bernadetével, becenevén Dete-vel, aki a jaraguái magyar kulturális egyesület programszervezője és mindenese. Így adódott, hogy Dete már a buszpályaudvaron várt, amikor megérkeztem, és rögtön el is vitt a városi múzeumba, ahol épp a Dunántúl néptáncegyüttes vezetői tárgyaltak a múzeum vezetőivel arról, hogy mikor és hol tarthatják meg a soron következő rétesfesztivált. A beszélgetés portugálul zajlott.

img_1228_new.jpg

Miután ez véget ért, a múzeum vezetője, Sidnei felajánlotta, hogy elvisz engem és Dete-t a „Magyar-völgybe” (Tifa dos Húngaros). Sidnei-nek ugyan nincsenek magyar felmenői, de lelkes helytörténészként minden lehetséges forrást felkutatott a város történetéről. Három nagy etnikum népesítette be a környéket az 1890-es években, mesélte, miközben elhagytuk Jaraguá központját, és a völgy felé autóztunk. A brazil kormány kivándorlási ügynököket küldött Európába, hogy telepeseket toborozzon a gyéren lakott Dél-Brazíliába. Főként rajnai németeket és trentói olaszokat sikerült befűzniük a hatalmas, ingyenes földbirtokok ígéretével, de egy ügynök eljutott Veszprém megyébe, és az ottani svábok közül is többeket meggyőzött. A veszprémi svábok ingyen hajójegyet kaptak Triesztből Brazíliába, arra azonban már csak az újhazába érkezve döbbentek rá, hogy a számukra kijelölt vidék a tengertől távol fekszik, és sűrű erdők borítják, amelyekben ellenséges indián törzsek élnek. Végül egy kicsivel arrébb, a mai Magyar-völgy területén telepedtek le. Itt építették fel a házaikat, a templomaikat és a temetőiket.  

img_1278_new.jpg

Kiszálltunk a Szent István-templom előtt. Az egyszerű, egytornyos templom simán lehetett volna bármelyik bakonyi faluban is – csak itt pálma- és banánfák voltak az út mellett. Egy szőke lány csoszogott elő papucsban az egyik házból, ő volt a gondnok. Kinyitotta a kaput: bent, az oltáron egy piros-fehér-zöldbe öltöztetett Szent István-szobor állt a főhelyen. A templom mellett volt a temető. Olvastam a neveket a vörös, szubtrópusi földön fekvő sírköveken: Schwartz, Schmidt, Kitzberger, Wolf. Illetve volt egy Papp, meg egy „Horongoso”-nak írt Harangozó.

img_1304_new.jpg

– Csupa magyar név, ugye? – kérdezte Dete, akinek szintén németes hangzású családneve volt.  – Hát igen, sváb-magyar – mondtam én. Visszaindultunk a városba, de még megálltunk egy kis háznál, ahol Dete barátnője, Luzia néni lakott, aki nagyon megörült nekem, a magyarországi vendégnek. – Épp ma sütöttem rétest! – mondta, és három tepsit tett az asztalra. Az egyik almás-fahéjas volt, a másik banános, a harmadik kókuszos. – Nahát – mondtam – ez igazán érdekes.  – Ugye? – nevetett Luzia néni. – Nálatok nincs banános rétes, mi? Tudom én, volt már itt más is Magyarországról, az is nagyot nézett, amikor meglátta.

img_1332_new.jpg

Amíg tömtem magamba a finom – bár borzasztóan édes – banános és kókuszos réteseket, Luzia néni elmondta, hogy a rétes az itteni magyarok büszkesége. Pontosabban a „strudel”, mert mindenki így hívja a rétest Jaraguában, a „rétes” szót is csak a magyarországi vendégektől tanulták meg. Szóval a „Strudelfest” a magyar buli a városban, míg a német leszármazottak „Schützenfestet” tartanak, ahol célbalövés és sörivás van, az olaszok pedig „Festa Italianát”, ahol polentát és makarónit főznek hatalmas lábasokban. De természetesen mindenki elmegy a többiek bulijaira, sőt lakik itt néhány néger is, akik júniusban maszkos rituálét rendeznek a főutcán, és azt is mindenki meg szokta nézni.

img_1306_new.jpg

Ez hát a multikulti Dél-Brazília, gondoltam. Azon már meg se lepődtem, hogy este egy olyan családnál töltöttem az éjszakát, ahol a feleség, Elisa sváb-magyar leszármazott volt, a férj, Valmor pedig olasz. A nyugdíjas pár egy hatalmas házban lakott a város szélén, a gyerekeik már elköltöztek, így örömmel befogadták a magyarországi vendéget, és persze én is nagyon örültem a szíves vendéglátásnak. Valmor tudott pár szót magyarul, mivel az ő házukban tartotta régebben Gabi a nyelvóráit, és kíváncsiságból ő is beült. Amíg vacsoráztunk, és Valmor újabb és újabb olaszos mortadellákat és szalámikat pakolt az asztalra, Elisa előszedte a szekrényből a szülei, nagyszülei és dédszülei anyakönyvi kivonatát. A honosítás miatt gyűjtötte össze mindezt: szeretett volna magyar állampolgárságot igényelni, de ahhoz sajnos tudni kell magyarul. – Mármint azt a magyart, amit ti beszéltek, tudod – mondta. – Tudom – válaszoltam.

img_1271_new.jpg

Nehezen aludtam el, sokat forgolódtam. Nem hagyott nyugodni ez az egész. Hogy lehet az, hogy az itt élők következetesen „magyarnak” hisznek egy olyan nyelvet, ami voltaképpen egy német nyelvjárás? Érzékeny kérdés, annyi biztos, mert a „németekről” mindegyikük úgy nyilatkozott, hogy az egy másik etnikum, más szokásokkal, mint például az a hülye célbalövés, és a strudelt is máshogy készítik. És bár meg lehet érteni a nyelvüket, mert eléggé hasonlít a „magyarhoz”, de azért elég fura a kiejtésük. Meg különben is, a németek németek, a magyarok meg magyarok.

img_1339_new.jpg

Másnapra, úgy tűnik, megálmodtam a megfejtést, mert arra ébredtem, hogy már tudom, mit gondoljak. Épp ideje volt: délután előadást tartottam a múzeumban – portugálul. Arra gondoltam ugyanis, hogy ha már egyszer ilyen szívesen fogadnak itt, akkor én is adjak nekik valamit. Beszéltem tehát Magyarországról és a szűkebb kutatási témámról, amivel a megelőző három évben foglalkoztam, a jelenlegi magyar kivándorlási hullámról. Körülbelül harminc érdeklődő hallgatott bólogatva, hogy bizony, a történelem ismétli önmagát. Aztán azt mondtam, hogy ennyi volt az előadás, kérdezzenek bármit, amire kíváncsiak. Néhány általános kérdés után, hogy milyen az életszínvonal most Magyarországon, meg hogy milyen jó zenekarok vannak nálunk, egy idősebb férfi előállt a megkerülhetetlen kérdéssel: – Hogy lehet az, hogy te is, meg Gabi is, meg mindenki más, aki tőletek jön, egy teljesen más nyelvet beszél? Amit „magyarnak” hívnak? Most akkor melyik az igazi magyar nyelv, az itteni vagy az ottani?

img_1222_new.jpg

Nem mondhattam azt, hogy az „ottani”. És nem csak azért, hogy ne okozzak nekik csalódást. Tudtam, hogy sokan vannak, akik lelkesen néptáncolnak, magyar szerzők regényeit olvassák portugál fordításban, vagy hősiesen próbálkoznak megtanulni az „ottani” magyar nyelvet. Épp az előadás előtt beszélgettem egy Jefferson nevű sráccal, aki lelkesen újságolta, hogy felvették egy egyhónapos nyári egyetemi kurzusra Szegedre (és, amint azt fél évvel később a Facebookon láttam, nagyon élvezte, sőt eljutott a Veszprém megyei Nagyesztergárra is, ahonnan a szépapja, Georg Wolf kivándorolt Brazíliába). Hanem azért sem, mert ekkor már én is úgy gondoltam, hogy mindkét magyar nyelv „igazi”.

img_1239_new.jpg

Úgyhogy azt válaszoltam: Az a Magyarország, amit az őseitek elhagytak az 1890-es években, egy nagy, komplex, multikulturális ország volt, ahol sokféle identitás és sokféle nyelv létezett együtt. A Veszprém megyei svábok nyelve a németből származik, de a beszélői magyarnak vallották magukat, úgyhogy épp annyira „magyar” ez a nyelv is, mint az „irodalmi” magyar. Sajnos ma már csak egyféle nyelvet beszélnek Magyarországon, amiről az a borzasztó XX. század tehet: Trianon, a kitelepítések és az asszimiláció. Úgyhogy ti egy olyan Magyarországot őriztetek meg, ami otthon már régesrég nem létezik. És ez legalább akkora érték, mintha az „ottani” magyart beszélnétek. Vagy talán még nagyobb.

Tetszett nekik a válasz, tapsoltak, aztán átmentünk a múzeummal szemközti olasz étterembe pizzázni és valami németes nevű sört inni. Sztorizgattunk, nevettünk, és közben arra gondoltam: remélem, hogy jó választ adtam a kérdésükre.

Kedves Olvasó, te mit mondtál volna?           

img_1231.JPG

Tetszett a bejegyzés? Az Európa Könyvkiadónál az idei Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg Dél-Amerika legnagyobb országáról, például hogy merre érdemes szállást keresni Rióban, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat Brazíliában. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr399957578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása