Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Piranha a horgon

2017. augusztus 15. - Soltész Béla

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon.

Amikor kifogtam életem első piranháját, annyira megrémültem tőle, hogy még a közelébe se mertem menni, csak elborzadva néztem, ahogy dobálja magát a füvön, és tátog a tűhegyes fogakkal teli szájával.

- Pedro! - kiabáltam, - segíts leszedni a horogról!

Minden bátorságomat összeszedve ráléptem a piranhára, Pedro pedig benyúlt a cipőm alá, és egy gyakorlott mozdulattal megragadta a dögöt a kopoltyúja felől.

- Legközelebb már te is meg tudod csinálni - mondta.

Nem is olyan nagy kunszt, gondoltam. Aztán pár perc múlva horogra akadt a következő piranha, én pedig ismételten a közelébe se mertem menni, csak kiabáltam, hogy: Pedro!

img_7351_new.jpg

Tovább

869 féle fagyit kaphatnál - ha lenne tej

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon.

Láttam egyszer egy furcsa portugál filmet, amiben egy João de Deus nevű úriember, miután kiengedik a bolondokházából, fagyizót nyit, és elhatározza, hogy kikísérletezi a világ legfinomabb fagylaltját. A cél érdekében megfürdet egy szűzlányt egy kád tejben, de a lány apja, egy drabális hentes, agyba-főbe veri szegény João-t, aki kómába esik.

img_7174_new.jpg

Tovább

Falra festett forradalom

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon.

A buszom reggel hatkor futott be Mérida buszpályaudvarára. Az elmúlt hetek hősége után nagyon jól esett a hegyvidéki város hűvös levegője: vettem egy kávét, leültem az egyik padra, és a kezembe vettem egy ott hagyott napilapot. Kiolvastam a híreket. Fenekednek a gonosz imperialisták, hazát árul az ellenzék, de szerencsére Chávez szelleme él, és Maduro végső győzelemre vezeti a népet a XXI. századi szocializmus rögös útján –nagyjából így tudnám összefoglalni a cikkek tartalmát.

img_7115_new.jpg

Tovább

Hogy lehet valaki ennyire gyanús?

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon.

Latin-Amerika országaiban néha előfordul, hogy az út menti ellenőrzőpontokon katonák vagy rendőrök állítják meg a távolsági buszokat – általában drogot keresve. Az azonban csak Venezuelában történt meg velem, hogy minden áldott alkalommal, amikor buszra szálltam, az illetékes fegyveres erő, a Bolívari Nemzeti Gárda leparancsolt róla és átkutatta a hátizsákomat. Néha mindenkit leszállítottak, néha viszont csak engem – hiszen külföldi voltam, ráadásul egy furcsa, távoli országból. Így történt ez akkor is, amikor rájöttem: a venezuelai katonai rendőrség szemszögéből én egy rendkívül gyanús alak vagyok.

img_7473_new.jpg

Mivel az itt leírt esemény közben értelemszerűen nem készítettem fotókat, a bejegyzést más, a végtelen venezuelai aszfalt- és földutakon készült képeimmel illusztrálom.

Tovább

Egy zsák pénz

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. 

Mielőtt elhagytam volna Maracaibót, volt egy fontos feladatom: bolívart kellett szereznem. Ez nem volt annyira magától értetődő feladat, mint ahogy az ember kolumbiai pesót vagy brazil reált szerez, vagyis hogy odamegy a pénzváltóhoz és megveszi, mert a Simón Bolívarról elnevezett venezuelai valuta nem konvertibilis. Olyannyira nem, hogy 2015 januárjában a hivatalos árfolyamon számolva hat bolívart kaptam volna egy dollárért, a feketepiacon viszont százhatvanat.

img_6969_new.jpgA kép bal oldalán látható ötszáz dollár ugyanannyit ér, mint az összes többi bankjegy a képen együttvéve. És most, két és fél évvel a fotó készítése után ötvenszer (!!!) ennyi venezuelai pénz érne ötszáz dollárt.

Tovább

Szökik a benzin!

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. 

A határ venezuelai oldalán öt kilométer hosszan állt a kocsisor: csupa rozoga, régi amerikai autó. Kuba jutott az eszembe, csak míg ott az ötvenes évek autóit ítélte örök életre a szocialista forradalom, Venezuelában szemlátomást a hetvenes-nyolcvanas évek autóparkja maradt fenn - sokkal rosszabb állapotban amúgy, mint a kubai oldtimerek. Aztán később kiderült, hogy tévedtem: a nagyvárosokban modern, viszonylag jó karban tartott autók közlekednek, csak azoknak sokkal kisebb a tankja, mint a régi monstrumoknak. Úgyhogy Venezuela összes régi autója a kolumbiai határhoz áramlott: felvásárolták őket a benzincsempészek. A hajmeresztően olcsó venezuelai benzint pedig a túloldalon marmonkannákba, sőt, kétliteres műanyag kólásüvegekbe töltötték, aztán visszatértek Venezuelába, a csomagtartóban olyan dolgokkal, amiket odahaza nem lehetett kapni: pelenkával, fogkrémmel, tejporral, vécépapírral. Ezzel ugyan elment egy egész nap, de még mindig jobban kerestek vele, mint bármilyen munkával, amit Maracaibo környékén végezni lehetne. 

img_7075_new.jpg

Tovább

Venezuela, vihar előtt

A határőr hosszasan faggatott. Hová megyek, mit fogok megnézni, miért épp Venezuelába jöttem. Elfojtottam egy cinikus nevetést: azért, hogy legyőzzem a félelmeimet, mondtam volna szívem szerint, de persze csak annyit mondtam faarccal, hogy:

- A gyönyörű természeti környezet miatt!

A határőrnek, úgy tűnik, megfelelt a válasz, mert nem kérdezősködött tovább, lepecsételte az útlevelemet. Visszakászálódtam a kocsiba. Átgurultunk a sorompó alatt és feltűnt egy óriási Chávez-portré, előtte gépfegyveres katonákkal. Hát itt vagyok, gondoltam.

img_8065.JPGChávez mindenütt. Ez itt épp egy caracasi épület fala, amin kétszer is szerepel a néhai elnök-főparancsnok. 

Tovább

Tengerbe nyúló sivatag

(A történet első részét itt olvashatod!)

Cabo de la Velába értünk. Ez az egyetlen utcából álló település a Guajira-félsziget könnyebben megközelíthető, de kevésbé látványos részén fekszik. Túravezetőnk, Emilio egy halétteremnél rakott ki minket - bár, ami azt illeti, az út mellett sorakozó, deszkákból, uszadékfából és vályogból összetákolt bódék mindegyike "halétterem" volt. A rágós kecskehús mellett ugyanis a frissen fogott halak és languszták képzik a wayuu konyha alapját.

img_6521.JPG

Tovább

Nyalókát vagy életet! 

Az egyik kedvenc könyvem, Boris Vian Pekingi ősz című regénye azzal kezdődik, hogy Amadis Dudu irodista nem tud reggel eljutni a munkába, mert nem állnak meg neki a 975-ös buszok. Aztán ami végre megáll, az nem oda viszi, ahová kéne, hanem egy Exopotámia nevű sivatagba, ahol szemlátomást egészen más természeti és társadalmi törvények uralkodnak, mint a világ többi részén. Riohachát elhagyva kibámultam a dzsip ablakán, és ahogy a zöldellő trópusi növényzet átadta a helyét az okkersárga sivatagnak, amiben csak tüskés cserjék meredeztek, ágaikra akadt színes nejlonszatyrokkal, a homokban pedig indián kisgyerekek és kecskék poroszkáltak, arra gondoltam: a Guajira-félsziget épp olyan szürreális élmény lesz, mint egy Vian-regény.

img_6633.JPG

Tovább

Mögöttem a láthatatlan hegy, előttem a haragos tenger     

A szépségért meg kell szenvedni. Kolumbiában eleinte nem volt szerencsénk a strandokkal: Cartagenában lehúzósra sikerült a fürdés, Tagangában pedig hínárosra. Az utóbbi egy népszerű üdülő- és bulihely, de egyáltalán nem voltam tőle elvarázsolva: a víz elég koszos volt, bulit pedig annyit találtunk, hogy az üveg Törley pezsgőt, amit Attila még Pesten, pakolás közben hirtelen indíttatásból rakott be a hátizsákjába, a hostelben megittuk a személyzettel. Akiktől amúgy ezúton szeretnék elnézést kérni, hogy az Inflexión decolonial című obskurus, szerintem rajtam kívül nem sok embert érdeklő posztkoloniális kritikai esszékötetet, ami teljesen megmagyarázhatatlan okokból ott porosodott a hostel folyosóján egy polcon, szemrebbenés nélkül elloptam. A következő hetekben viszont a végeláthatatlan venezuelai buszozásaim szellemi színvonalát nagyban emelte ez a könyv.

img_6272.JPG

Tovább
süti beállítások módosítása