Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Isten, szex, politika

2010. december 21. - Soltész Béla

Latin-Amerikában a vallás érezhetően jelen van a hétköznapokban, sokkal jobban, mint a legtöbb európai országban. „Vallás” alatt nem csupán a katolicizmust értem, noha kétségtelenül még mindig a római katolikus egyház az, amely a legnagyobb hatást gyakorolja a latin-amerikaiak gondolkodására és mindennapjaira. Az utóbbi évtizedek során ugyanis a kontinensen megjelentek az újkeresztény egyházak, mint a dogmatikus, a társadalmi problémák helyett a hívek szexuális életével elfoglalt és egyaltalán nem emberközeli katolicizmus alternatívái.

Köszönőtáblácskák Szűz Máriának egy bougainvillea-bokor törzsén a santiagói Gruta de Lourdes szentélyben   

Tovább

December 18, a Migránsok Világnapja

Ma van a Migránsok Világnapja. Pontosan 20 éve, 1990. december 18-án fogadta el a migráns (bevándorló)  dolgozók és családtagjaik védelméről szóló nemzetközi egyezményt (ICRMW) az ENSZ, amit azonban azóta sem ratifikált egyetlen nyugat-európai ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Japán sem, annak ellenére, hogy az egyezmény mindössze a korábbi nemzetközi emberi jogi szerződések betartását írja elő a migránsokra nézve. Latin-Amerika, Ázsia és Afrika számos országában a kivándorlás sok fontos - zömében pozitív - gazdasági és társadalmi változást indított be, a migránsok viszont (latin-amerikaiak az Egyesült Államokban, afrikaiak és ázsiaiak Európában stb.) a fejlett országokban az utóbbi évtizedben egyfajta általános bűnbak szerepét töltik be annak ellenére, hogy jellemzően azokat a munkákat végzik el, amire a helyiek nem hajlandóak, a migráns népesség mindenütt gazdaságilag jóval produktívabb, mint a hasonló szektorban dolgozó helyi lakosok, az általuk hazautalt pénz pedig jobban hozzájárul a szegény országok fejlődéséhez, mint a fejlett országok által nyújtott segélyek. A XXI. században a munkaerő az egyetlen termelési tényező, ami nem áramolhat szabadon, és míg a tőke és a technológia teljesen globálissá vált – jellemzően a szegény országok rovására –, a dolgozni akaró migránsok elé számtalan adminisztratív akadályt állítanak a gazdag országok.

Kép innen

Tovább

Drágám, erre járt a Trauco

A recept univerzális. Végy egy esős, zöld, félreeső földdarabot az óceán partján, népesítsd be katolikus, írástudatlan parasztokkal, aztán hagyd őket magukra néhány évszázadra. Szinte biztos, hogy a reggeli ködben, az esős erdőkben és a tengeri viharokban előbb-utóbb szörnyeket, tündéreket és mindenféle egyéb meselényeket fognak látni, aztán a hosszú téli éjszakákon szájról szájra egész mitológiát körítenek melléjük. Három olyan helyen jártam eddig, ami megfelel ezeknek a feltételeknek: Írországban, a spanyolországi Galíciában és a chilei Chiloé-szigeten – és mindhárom hely arról híres, hogy boszorkányok laknak az erdeiben.

Tovább

Levél Nerudától

Ez a bejegyzés két okból született. Egyrészt, akartam valamit írni Pablo Nerudáról, aki nemcsak a XX. századi chilei (és latin-amerikai) költészet egyik legnagyobb alakja volt, de az élete sem volt mindennapi. Aztán arra gondoltam, hogy az életrajza ott a Wikipédián, a személyisége megihletett egy nagyon sikeres regényt, illetve a belőle készült filmet – a Neruda postása címűt, ami arról szól, hogy egy postásfiú az öreg költőt kéri meg arra, hogy segítsen neki szerelmes levelet írni, mert ő képtelen rá – a versekhez meg, nos, mit is tudnák hozzátenni, magukért beszélnek. Másrészt, akartam egy bejegyzést a dél-chilei tóvidékről, hogy feltölthessek pár képet az Osorno-vulkánról, a Petrohué-vízesésről és a Todos Los Santos-tóról. De, akárcsak a versek esetében, ide sem találtam szavakat. Hagyom tehát a verset és a képeket, hadd beszélgessenek egymással ők, én addig hátralépek egy kicsit.

Tovább

Blut und Boden

A gyarmatosítás alapvetően arról szólt, hogy egy Európában kialakult társadalmi rendszert átplántáltak valahova egészen máshová, a korábban ott lakók leigázásával vagy kiirtásával párhuzamosan. Ha a gyarmatosítóknak megtetszettek a gyarmat földrajzi körülményei – például, ha hasonló volt a klíma, mint odahaza – akkor megindult a gyarmat betelepítése. A XVI. és a XX. század között nincstelen európaiak milliói szálltak hajóra, hogy a tengeren túl új hazát építsenek maguknak. Ez a nagy különbség a gyarmatosítás (kolonizáció) és a szimpla kivándorlás (emigráció) között: az emigráns külföldre megy, és azt reméli, hogy az az ország, ahová megérkezik, jobb lehetőségeket nyújt neki, mint az, ahonnan elindult. A telepest (colonus) ezzel szemben nem érdekli, hogy mi van ott, ahová megy – a célja, hogy az óhazát a lehető legjobban reprodukálja. Így népesült be európaiakkal Új-Anglia (az Egyesült Államok északkeleti partvidéke), Új-Spanyolország (Mexikó), vagy Új-Franciaország (Québec), a gyarmatosító állam aktív részvételével.

A Chilei Német Múzeum Frutillarban 

Tovább

Ökológiai katasztrófaturizmus a Húsvét-szigeten 2.

(A bejegyzés első része itt olvasható)

Sovány vigasz az ökohippik számára, hogy az ökológiai katasztrófa után is van élet, legfeljebb nem azok számára, akik előidézték. Állítólag a Csernobil környéki lezárt zónát is gyönyörűen visszahódította a természet, élelmes utazási irodák már szervezik is oda a túrákat. A Húsvét-szigeten is vannak már fák, bár többségüket az erózió megállítására a chilei kormány telepítette oda, és azon kívül, hogy a gyökereik megkötik a földet, nem sok hasznuk van az ott lakók számára – gyümölcsöt nem adnak, a banánon kívül mindent Chiléből kell hozni repülővel, emiatt a Húsvét-szigeti kisboltokban horribilisek az árak. Ivóvízzel is tankhajók látják el a szigetet, mert nincsenek rajta patakok, csak két kihűlt vulkán kráterében gyűlik össze az esővíz (erről nem a rapanuik tehetnek, mindig is így volt), viszont amióta a vulkánokat a Rapa Nui Nemzeti Parkhoz csatolták, a rapanuik többé nem járhatnak oda vízért.

Tovább

Ökológiai katasztrófaturizmus a Húsvét-szigeten

A XIX. század végén, amikor még elég volt partra szállni egy távoli szigeten, és aláíratni egy mondvacsinált szerződést egy tetszőlegesen kiválasztott bennszülöttel, amelyben az kéri az általa névleg képviselt sziget gyarmatosítását - ami adott esetben a bennszülöttek szögesdrót-kerítések közé zárását, és a földjeik angol birkatenyésztőknek történő bérbeadását jelentette - a chilei Policarpo Toro partra szállt a világ legelhagyatottabb (a legközelebbi lakott helytől majdnem 4000 kilométerre fekvő) szigetén, és aláíratott egy papírt egy Atamu Tekena nevű bennszülöttel, aminek értelmében a Húsvét-sziget a chilei állam szuverén fennhatósága alá került. Policarpo Toro és Atamu Tekena mellszobra (előbbi bronzból, utóbbi kőből) ma a Húsvét-sziget egyetlen településének főterét díszíti, a bennszülöttek pedig, miután 75 éven át az angol birkatenyésztőknek bérbeadott egykori földjeik szögesdrót-kerítései között éltek, ma chilei, francia és egyéb turistáknak tartanak búvárleckéket és folklór-bemutatókat. Összlétszámuk nemrég elérte a 4000-et, ami, ha figyelembe vesszük, hogy a gyarmatosítás pillanatában mindössze 111-en voltak, miután az őseik a sziget egykori dús növényzetét teljesen kiirtották, és akit nem ölt meg a tuberkolózis, az a perui rabszolgakereskedőktől rettegett, végül is nem olyan rossz eredmény.

Tovább

Nők az elnöki székben

Az elmúlt hetekben három jelentős esemény foglalkoztatta a latin-amerikai közvéleményt: az argentin Néstor Kirchner halála, a brazil Dilma Rousseff elnökké választása, valamint a chilei Michelle Bachelet kinevezése egy újonnan létrejött ENSZ-intézmény, a UN Women élére. A három esemény legszembeötlőbb közös vonása, hogy főszereplőjük egy nő (Kirchner halála esetében özvegye, Cristina Fernández hivatalban lévő argentin elnök „alkalmassága” állt a viták kereszttüzében), ami a hagyományosan macho latin-amerikai politikai életben meglepő újdonságnak számít. A három, vezető tisztséget betöltő nő politikai pályafutása ráadásul sok szempontból párhuzamosnak tűnik: fiatalon mindhárman részt vettek a diktatúrával szembeni ellenállási mozgalomban, kormányzati pozícióba kerülve pedig (Bachelet 2006 és 2010 között Chile elnöke volt) a korábbi mozgalmi hevületből visszavéve pragmatikus, balközép politikai intézkedések fűződtek, illetve fűződnek a nevükhöz. Ha a Perón halálát követően, választás nélkül az elnöki székbe került Isabel Perónt nem számítjuk, akkor mindhárman az első női elnökök országuk történetében. Nagy különbség mutatkozik viszont abban, hogyan jutottak hatalomra: Bachelet teljesen önállóan, Rousseff a népszerű Lula da Silva kiválasztottjaként, Fernández pedig gyakorlatilag férje, Néstor Kirchner helyetteseként nyerte el az elnöki tisztséget. A közvélemény szemében tehát Bachelet önálló politikai figura, míg a másik két politikus mögött (Rousseff esetében mérsékelten, Fernández esetében viszont teljesen egyértelműen), elnöki teljesítményük megkerülhetetlen viszonyítási pontjaként, ott áll egy férfi.

Néstor Kirchnerre emlékező feliratok az argentin elnöki palota előtt. Kép innen.

Tovább
süti beállítások módosítása