„Ha egyszer újra útnak indulok (például egy Brazília-Venezuela-Kolumbia-Ecuador tripet nagyon szívesen bevállalnék), annak is lesz lenyomata az interneten, de hogy ez nem a közeljövőben lesz, az is biztos” – írtam bő két évvel ezelőtt, amikor befejeztem a Chiléből és Mexikóból kiinduló, összesen 11 országot érintő utazásaim történetének megírását. Épp akkoriban, 2012 őszén kezdtem fejben is hazaérni Latin-Amerikából, aminek már legfőbb ideje volt majdnem egy évvel azután, hogy a testemet letette Budapesten a repülő. Elkezdtem dolgozni egy EU-s migrációkutatási projektben, kifizettem az adósságaimat, sőt, már félre is tudtam tenni. Osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy talán mire a projekt véget ér, összejön annyi pénz, amiből újra belevághatok egy nagyobb lélegzetű utazásba.

Nos, a projekt 2014 őszén véget ért, a pénz pedig – részben családi segítséggel – összejött. Ezúttal nem kerestem ösztöndíjat, sem munkát vagy önkéntességet, csak arra vágytam, hogy végre felvehessem a hátizsákot és mehessek az orrom után. Szóval vettem egy repülőjegyet Ecuadorba, szigorúan csak odafelé, és november végén indulok. Az útirány Quito-Bogotá-Medellín-Cartagena-Mérida-Caracas, aztán lefelé a Roraima, Manaus, onnan egy nagy ugrással Rio és a karnevál, utána São Paulo, egy kisebb körút Dél-Brazíliában, majd Paraguayon át vissza Rióba, fel Minas Geraisba, Brasíliába, onnan Salvadorba, végig a Nordestén, be Amazóniába, át a Guyanákon, végül egy-két kisebb karibi sziget érintésével finálé Jamaikában, és onnan haza.

A 2010-2011-ben megvalósult utazások pirossal (szárazföld) és narancssárgával (repülés), a 2014-2015-ös útiterv pedig sötétzölddel (szárazföld) és világoszölddel (repülés).

Jó terv, nem? Körülbelül nyolc hónap tempós és fapados utazásra számítok, többé-kevésbé fix útirányt követve, de azért sok teret adva a spontaneitásnak. Más lesz, mint az első „évad”, amikor több hónapot töltöttem letelepedve Chilében, illetve Mexikóban. Éppen ezért sajnos nem fogok tudni folyamatosan posztolni, mert nem valószínű, hogy lesz időm és energiám mindent becsülettel megírni, adott esetben alaposan utánaolvasva a látottaknak, megszerkesztve a képeket ésatöbbi, azzal az igényességgel, ami a Clandestino blogot jellemezte. Jegyzetelni és fotózni természetesen fogok, és az is tuti, hogy előbb-utóbb ide, a blogra is kikerül majd minden, szép sorjában, sőt remélhetőleg könyv is lesz az élményekből – de majd csak azután, hogy visszaértem Magyarországra. Útközben inkább az útközbeniséggel szeretnék foglalkozni.

Azért az sem lenne helyénvaló, ha nem jelentkeznék be néhány naponta odakintről. Erre van a Facebook, ahová a terveim szerint rendszeresen fel fogok rakni egy-egy képet vagy pár sor szöveget. Viszont nem a Clandestino Facebook-oldalára, hanem egy új oldalra, aminek az a neve, hogy Soltész Béla szövegei. Az utóbbi években ugyanis másféle, szépprózai szövegeket is írtam, és most, novemberben jelenik meg az első regényem, jövő ősszel pedig, ha minden igaz, az első novelláskötetem is kijön. És mivel nincs értelme egy utazós és egy szépírói oldalt egyszerre üzemeltetni (a társadalomtudományi cikkeim promójáról nem is beszélve), ezért egyetlen szerzői Facebook-oldalam lesz, és tisztelettel arra kérek mindenkit, akit érdekel az írói munkásságom, hogy lájkolja, és akkor nem marad le semmiről. Például az első regényem könyvbemutatójáról, ami november 8-án este lesz a Gólyában.

Soltész Béla: Rabszolgasors. Ab Ovo kiadó, 2014. 350 oldal, 2650 ft. Előrendelhető a a csb@abovo.hu email címen.

Szóval hamarosan indulok, és ha minden jól megy, nyolc hónap alatt bejárom Latin-Amerikának azt a felét, ami az első évadban kimaradt. Tudom, hogy nem fogok eljutni minden helyre, ami érdekel – erre a pénzem nem lenne elég, de még a relatíve bőkezűen mért időm sem. Hoztam egy elvi döntést: a természeti csodák helyett alapvetően az emberekre és környezetükre fókuszálok majd, hiszen elsősorban rájuk vagyok kíváncsi. Így talán kevésbé fog nyomasztani, hogy pénzszűke miatt ki kell hagynom például a Galápagos-szigetek teknőseit vagy a Pantanal vízidisznóit. Viszont a hétköznapi turistáknál mindenképpen több időt szeretnék eltölteni olyan kulturálisan rendkívül izgalmas, bár nem különösebben látványos nagyvárosokban, mint Bogotá vagy São Paulo.   

Olyan helyekre pedig nem megyek vissza, ahol már voltam. Nem mintha nem lenne kedvem például újra állatkodni egy kicsit a mexikói couchsurferekkel valami puskapor- és tequilaszagú falusi buliban. De sajnos az élet rövid, és ha valakinek az a gyerekkori álma, hogy beutazza egész Latin-Amerikát, akkor nem igazán van lehetőség ismétlésekre. Vagy talán igen, majd egyszer, ki tudja. Most mindenesetre odáig szeretnék eljutni, hogy azt mondhassam: nagyjából ismerem ezt a fantasztikus kontinenst.

Úgyhogy, akárcsak 2010-ben, megint a totális ismeretlennek vágok neki. És megint ugyanazok a szavak jutnak eszembe, mint akkor, amikor négy és fél évvel ezelőtt ennek a blognak a legeslegelső bejegyzését akartam lezárni valami frappánssal, de csak az jutott eszembe, hogy: „Cseszd meg – kalandra fel!”

Ez különben jó előjel, mert ami a kalandot illeti, nos, abból volt elég 2010-2011-ben. Remélem, a 2014-2015-ös utazás is hasonlóan frenetikus lesz, mint az előző.

Hálistennek nemsokára kezdődik. Már tűkön ülök.

További (rövid) bejegyzések pedig mostantól, rendszeresen, itt: 

https://www.facebook.com/soltesz.bela.szovegei?fref=ts