Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Etnorulett

2017. november 08. - Soltész Béla

A rulettkerék megpördült, és megint elvesztettem egy suriname-i dollárt. Az asztalnál nálam lényegesen nagyobb spílerek ültek, akik tízesével, húszasával pakolták a zsetonokat: elsősorban a főváros kínai elitje, másodsorban pedig az itt nyaraló holland és amerikai turisták jártak ide pénzt nyerni…

Tovább

Vidám napok a gyarmaton

Cayenne nem fogadott tárt karokkal. Bruno a külvárosban tett ki, mert ott volt dolga, én pedig megvártam a menetrendszerinti kisbuszt, ami a belváros felé vitt. Ám ahogy elindultunk, felém dobtak egy sörösüveget. Az történt ugyanis, hogy a szemközti megállóban ácsorgó feka srácok annyira festőien…

Tovább

Kontinenst tévesztettem?

Dél-Amerikában a kisbuszok olcsók, változó időközönként közlekednek, és általában lehet egy keveset alkudni a viteldíjból. Stoppolni viszont nem szokás a szó európai értelmében, vagyis ha valaki az út mellett áll, és egy elhaladó autó sofőrje felveszi, akkor mindkettőjük számára egyértelmű, hogy a…

Tovább

Pecsétek és Guyanák

A csónakmotor berregése elhallgatott. Kikötöttünk Saint-Georges-de-l'Oyapock-ban. A móló mellett, egy terebélyes fa alatt néhány ember ácsorgott a fáról lehullott rózsaszín virágok szőnyegén. Egy hatalmas nagybőgőt bámultak, amit a tulajdonosa egy minibuszba szeretett volna bepakolni. – Bonjour –…

Tovább

Roraima, egy másik bolygó

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. A jelenlegi eseményekről itt olvashatod az összefoglaló cikkemet. A történet első részét…

Tovább

Irány a Roraima!

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. A jelenlegi eseményekről itt olvashatod az összefoglaló cikkemet. Egyből lelövöm a…

Tovább

Halott vezérek metsző pillantása

Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán. Ketten vagyunk most, Chávez meg én, Chávez mint kép házam falán. (Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal c. verse nyomán)  Hugo Chávez öt változatban egy caracasi minisztérium oszlopain

Tovább

Magyar világ Venezuelában

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. A jelenlegi eseményekről itt olvashatod az összefoglaló cikkemet. Azt ismeri valaki,…

Tovább

Félelem és reszketés Caracasban    

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. A jelenlegi eseményekről itt olvashatod az összefoglaló cikkemet. Egy felhőkarcoló…

Tovább

Isten végtelen állatkertje

Figyelem! Ez a bejegyzés egy 2015-ben tett utazásról szól. Azóta nagyon sokat romlott a helyzet Venezuelában: jelenleg senkinek nem ajánlom, hogy hátizsákos turistaként, egyedül, helyismeret nélkül oda utazzon. A történet első részét itt olvashatod!  Csónaktúrára indultunk az Apure folyó egyik…

Tovább
süti beállítások módosítása