Szinte hihetetlen, de két héttel az Ouro Preto-i körmenet után ismét mázlim volt a jeles dátumokkal. São João del Rei-be érkezve a taxistól tudtam meg, hogy másnap van a város – és egész Brazília – egyik legfontosabb történelmi emléknapja, április 21-e, a Tiradentes-nap. Nevettem: csak egy hülyének lehet ilyen szerencséje! És elhatároztam: ahogy a húsvéti körmenetet, úgy a Tiradentes-nap eseményeit is igyekszem az elejétől a végéig végignézni. És közben kideríteni, hogy mit is ünnepelnek ezen a napon. Ami nem bizonyult könnyű feladatnak, a brazilok ugyanis szemlátomást ahányan vannak, annyiféleképpen emlékeznek április 21-ére.

Eleve két személyről, két eseményről és két különböző történelmi korról van szó. São João főterén két nemzeti hős szobra nézi egymást, akik 196 év különbséggel pont ugyanazon a napon haltak meg. Egyikük, Tiradentes a portugál gyarmati uralom ellen szervezett összeesküvést 1789-ben, de mire a forradalom kirobbant volna, már elkapták és megölték a portugálok. Másikuk, Tancredo Neves megnyerte a katonai diktatúra utáni első szabad választást 1985-ben, de a hivatalba lépése előtti éjszakán kórházba került és nem sokkal később meghalt.

Mindketten São João-ban születtek, így nem csoda, hogy az egész Brazíliában ismert és tisztelt jeles fiai tiszteletére a város lovas felvonulást szervezett utcabállal, rezesbandával és koszorúzással. Én pedig fel-alá sétálgattam, és próbáltam megtudni a járókelőktől, hogy akkor pontosan mit is ünneplünk április 21-én. A következő válaszokat kaptam:

1. „Ezen a napon halt meg Tiradentes, azt hiszem, Rióban.”
2. „Ezen a napon kiáltotta ki Tiradentes a köztársaságot.”
3. „Tiradentes belovagolt São João-ba, azért van most is lovas felvonulás.”
4. „Tancredót megölték!”
5. „Tancredót nem ölték meg, szívbeteg volt, nem bírta a sok izgalmat. De már korábban meghalt, csak vártak a bejelentéssel 21-éig, hogy meglegyen a történelmi párhuzam.”
6. „Mindketten a Brazíliát tönkretevő gonosztevők ellen harcoltak, most is ilyen emberekre lenne szükség!”
7. „Igazából ma az indiánok emléknapja van, az ő kiirtásukra emlékezünk.”

Arra gondoltam, hogy ha egy brazil turista kérdezgetné a járókelőket Budapesten augusztus 20-án, hogy pontosan miről szól ez az ünnep, akkor ő is hasonlóan összevissza válaszokat kapna, így megelégedtem azzal, hogy április huszonegyedike a fent felsoroltak mindegyikét jelenti (vagy jelentheti). Megnéztem Tancredo Neves sírját az egyik templom mögötti kis temetőben (ami jó eséllyel Brazília legszebb temetője), délután pedig átbuszoztam a szomszédos kisvárosba, ami Tiradentesről kapta a nevét. Az egykori szabadsághős neve egyébként azt jelenti: foghúzó, mivel forradalmi karrierje előtt vándorló fogorvosként járta az aranyvárosokat, és ahogy mondani szokás, meghallgatta az egyszerű nép panaszait. El tudom képzelni, ahogy a közvetlenül foghúzás előtt vagy után elmondottakból Tiradentes arra jutott, hogy mindenki szenved, és itt már csak a forradalom segíthet.

Viccet félretéve, az aranyvárosok fénykorában borzasztóak voltak az egészségügyi viszonyok, és rengeteg ember szenvedett szörnyű betegségektől. Így volt ezzel egy másik legendás XVIII. századi figura is, az Aleijadinho (kis nyomorék) néven elhíresült szobrász is, aki egy degeneratív ízületi betegség (mások szerint lepra) miatt fokozatosan megbénult mindkét kezére és lábára. Mivel nagyon jó szobrász volt, egyre több megrendelést kapott annak ellenére, hogy már alig bírta megfogni a szerszámokat. Végül a tanítványai az egyik csuklójához kötözték a kalapácsot, a másikhoz a vésőt, és Aleijadinho így tudta, ha szörnyű kínok árán is, befejezni élete fő művét, a búcsújáró helyhez vezető lépcsősort Congonhasban.

Ez volt az aranyvárosok sorában az utolsó, amit meglátogattam, és (bár maga a város nem maradt meg korabeli szépségében) a városszéli kálvária fantasztikus megkoronázása volt a környékbeli utazásaimnak. A dombtetőn álló templomhoz vezető dupla lépcsősor minden fordulójában ószövetségi próféták életnagyságú vagy annál kicsivel nagyobb szobrai állnak. Eszelős tekintettel, fájdalomtól kifacsarodott testtartással, egyikük-másikuk a normálisnál rövidebb vagy furcsa szögben álló karokkal. A brazil művészettörténészek azóta vitatkoznak azon, hogy vajon Aleijadinho a saját fájdalmát jelenítette-e meg ezekben a kicsit torz prófétaszobrokban, vagy egyszerűen már nem tudta rendesen megfaragni őket, és a szobrok akarata ellenére lettek ilyenek.

Akárhogy is, Congonhas búcsújáró helye lenyűgöző, még a többi aranyvároshoz képest is. Már több sarokra jártam a lépcsősortól, de még mindig vissza-visszafordultam az utcán, hogy utolsó, utolsó utáni és azutáni alkalommal is visszanézzek a szobrokra. A próféták utánam nyújtották kifacsarodott karjaikat. Nem úgy, mint aki integet. Hanem úgy, mint aki előtt épp megnyílik a menny és a pokol.    

Tetszett a bejegyzés? Az Európa Könyvkiadónál az idei Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg Dél-Amerika legnagyobb országáról, például hogy merre érdemes szállást keresni Rióban, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat Brazíliában. Meg még sok minden mást is...