Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Enni Brazíliában

2016. július 12. - Soltész Béla

Brazíliában nagyon jókat lehet enni, és nem is túl drágán, hála egy nagyszerű találmánynak, amiben a mindent mindennel összekeverő brazil kultúra igazi lényege is megmutatkozik. Az úgynevezett "kilós éttermek" (restaurante por quilo) közepén áll egy svédasztal, rajta a legkülönfélébb eredetű és állagú kajákkal: portugál módra elkészített halakkal, olaszos tésztákkal, szusival, húsos ragukkal, nyers és grillezett zöldségekkel, trópusi gyümölcsökkel. De szemben azzal a kellemetlen zabálási kényszerrel, amivel egy svédasztalos hely Magyarországon társulni szokott (vagyis hogy az ember kifizet egy jó magas összeget, amiért annyit eszik, amennyit csak bír, mert a rohadt életbe, ki van fizetve), Brazíliában csak azután kell fizetni, amit a tányérunkra szedünk, és amit a kasszánál lemérnek egy mérleggel.

por_quilo.jpg

Tipikus kilósétterem-ebéd hallal, csirkemellel, mangóval, fürjtojással, zöldkáposztával, meg amit még épp találtam a svédasztalon

Ebből két dolog következett, legalábbis egy olyan kíváncsi, de kispénzű turista számára, mint én. Egyrészt, hogy a kilós éttermekben rendszerint mindenből szedtem egy keveset, kivéve a köretet (hogy spóroljak), így olyan szörnyszülötteket mixeltem a tányérra, mint a mangós-tőkehalas-marharagus csirkemell-filé. Másrészt annyira vonzóak voltak az egyes fogások, hogy akármilyen keveset vettem is belőlük, általában mégis túlszaladtam a fél kilón, így a vége ugyanaz a kajakóma lett, mint a magyarországi svédasztalos éttermekben.

img_2139.JPG

Balra fent egy kis feijoada, jobbra lent egy kis babsaláta, középre meg szedtem egy kis lasagnát

A kilós éttermek eredete a homályba vész: egyesek szerint São Paulo-ból vagy Belo Horizonte-ból indult útjára a koncepció, míg mások szerint nem brazil találmány, hanem az Egyesült Államokból importálták. Akárhogy is, a mindent mindennel előszeretettel összekeverő brazilok körében hihetetlenül népszerű lett a dolog, és ma már a legkisebb brazil településeken is van legalább egy kilós étterem. Az árak az étel minőségétől függően széles sávban szóródnak: a legolcsóbb helyeken tíz, a legdrágábbakon hetven reál is lehet egy kiló étel. Van, ahol két ár van, az egyik a normál kajákra, a másik a desszertre és a szusira vonatkozik, vagy arra az esetre, ha valaki kizárólag húst szed a tányérjára, köret nélkül. És van olyan hely is, ahol az ember eldöntheti: fix áron annyit eszik, amennyit bír (ilyenkor az van kiírva, hogy sem balança, vagyis mérleg nélkül), vagy pedig kilóra. Ha viszont mérleg nélkül kéri, és nem eszi meg, amit kiszedett, akkor a maradékot lemérik és kifizettetik vele. A mérleggel lemért étel olcsóbb, ha valaki ételhordóba (marmitex) kéri és elviszi, mérleg nélkül fizetve viszont értelemszerűen nem lehet hazavinni a kaját.

img_1963.JPG

Kilós étteremben Bahiában: középen párolt okra (quiabo), tőle balra homoki bab látható.

Egy idő után azt a következtetést szűrtem le, hogy a kilós étterem a legjobb választás, ha valaki tűrhető áron szeretne brazil specialitásokat enni, de a spórolásra sajnos nem alkalmas: egész egyszerűen túl jól néznek ki a kaják, és képtelenség keveset enni. A legolcsóbban rendes ételt azokon a helyeken lehet kapni, ahol „előre elkészített” fogásokat (prato feito) kínálnak. Ez szinte mindig egy szelet natúr marhasültet jelent feketebabbal (feijão), rizzsel és pirított maniókaliszttel (farinha de mandioca), amit a babhoz kell keverni, illetve pár cafatnyi jelzésértékű fejes salátával, az ára pedig nyolc-tíz reál körül mozog. Minden plusz feltét (tükörtojás, sonka, stb.) emeli az árat. Illetve lehet szendvicseket és melegszendvicseket (sanduíche), sajtburgert (x-burguer vagy xis), húsos táskákat (pastel vagy esfiha, utóbbi arab eredetű és fűszerezésű) és csirkehúsos tésztagolyókat (coxinha) kapni a rengeteg gyorsbüfében (lanchonete). Ezek többnyire rettenetesen olajosak és felejthető minőségűek, bár kétségtelenül olcsók. Az egyetlen, amit a lanchonete-k kínálatából tényleg megszerettem, az a sajtos tápiókazsemle, a pão de queijo – ez a bizarrul nyúlós állagú, de nagyon finom golyócska a legtipikusabb brazil reggeli, amit jellemzően egy gigantikus bögre kávéval fogyasztanak.

img_4055.JPG

Klasszikus prato feito: hús, saláta, rizs, feketebab, pirított maniókaliszt.

Apropó, tipikus brazil. Viszonylag kevés olyan étel van, amit minden brazil a sajátjának érez, ám annál több olyan, ami a hatalmas ország valamelyik népcsoportjához vagy tájegységéhez kötődik, de a többiek is ismerik és kedvelik. A bevándorlókhoz kapcsolódik a japán szusi, az arab esfiha, az olasz tészták és pizzák, vagy a németes káposztás csülök. De vannak „tősgyökeres” brazil regionális konyhák, amelyek közül a három leghíresebb a Minas Gerais-i (mineiro), a Bahia állambeli (baiano) és a Rio Grande do Sul-i (gaúcho). Ez a három regionális konyha egész Brazíliában ismert és kedvelt, így nem ritka látvány, hogy mondjuk egy pláza ételudvarában egymás mellett sorakozik egy hamburgeres-grillhúsos étkezde, egy olasz tésztás, egy vegetáriánus salátabár, egy mineiro és egy baiano ételbár. Ráadásul a hamburgeren kívül minden mást lehet kilóra is kérni.

img_2961.JPG

Minasi reggeli guavazselével és friss minasi sajttal

A mineiro konyha a hűvösebb, hegyes-völgyes brazil bányavidéken fejlődött ki, így ez emlékeztet leginkább a kelet-közép-európai konyhákra a maga kolbászos-krumplis-babos-ragus fogásaival. Minasban nagyon népszerű a „lovászbab” (feijão tropeiro), egy babos-kolbászos-tojásos-maniókalisztes étel, aminek egy kicsit szofisztikáltabb rokona, a feijoada, egész Brazília „nemzeti étele” lett – annak ellenére, hogy szerintem teljesen alkalmatlan erre a szerepre. A feijoada ugyanis lényegében egy sóletféle, ami fekete babból, kolbászból és különféle sózott és füstölt disznóhúsfélékből készült, és aki ebből belakik a trópusi éghajlaton, az csatakosra izzad és több órára hasznavehetetlenné válik. A brazilok ennek ellenére nagyon szeretik a feijoadá-t, amit általában hetente egyszer vagy kétszer, szerdán vagy szombaton lehet kapni a kilós éttermekben, és akkor mindenki azzal pakolja rogyásig a tányérját. Narancsgerezdeket szervíroznak mellé, ami állítólag segíti az emésztést.

img_2066.JPG

Szakácsnő kémlel ki a kifőzde ablakán, Bahia

A baiano konyha ezzel szemben jóval könnyebb – lenne, ha nem locsolnának meg mindent pálmaolajjal (azeite de dendê). Az afrikai rabszolgákkal együtt Brazíliába került nyugat-afrikai gasztronómiai kultúrából kifejlődött baiano konyha sok zöldséget, halat és fűszert használ, és ez a leginkább „egzotikus” az európai ízlelőbimbók számára a Brazíliában található összes ízvilág közül. Illetve van egy nagyon jópofa baiano street food is, az acarajé, ami pürévé tört feketeszemű (vagy homoki) babból készül, pálmaolajban kisütve és garnélarákokkal megszórva. Tradicionális fehér ruhába öltözött néger asszonyok árulják, elsősorban természetesen Bahiában és környékén, de São Paulo-ban és Rióban is találkozhatunk velük.

img_1543.JPG

Balra fent acarajé, balra lent vatapá, na meg egy kis garnéla

A gaúcho konyha pedig a legdélebbi brazil tagállamból, Rio Grande do Sulból származik – annak is a déli feléből, ahol a füves pusztákon legelő szarvasmarhákon kívül nem sok minden van. Ez viszont épp elég ahhoz, hogy a gaúcho éttermek tele legyenek zseniális grillhúsokkal és steakekkel. Sajnos az esetek többségében nem kilós, hanem rodízio rendszerben működnek, ami azt jelenti, hogy fix árért mindenki annyit eszik, amennyit bír – sőt, fel se kell állnia az asztalától, mert megállás nélkül jönnek az újabb és újabb pincérek, akik a még sercegő nyársakról szeletelik a húst a vendégek tányérjára. A rodízio nem olcsó móka, hetven reál körül kezdődik, én is csak egyetlenegyszer próbáltam ki. De aki szereti a húst, annak vétek lenne kihagyni egy igazi gaúcho rodízio-t.

img_6597.JPG

Steak sült maniókával és hagymával

Mindez egyúttal a brazil fitnesszmániát is segít megmagyarázni. Ennyi (és ilyen jó) kaját ugyanis muszáj lemozogni valahogy. És a szabadtéri kondigépeken izzadó, vagy a parkokban kocogó brazilok pontosan tudják: jövő héten megint lesz egy esküvő, egy keresztelő vagy egy születésnap, amikor megint húst kell enni hússal. Vagy, ha épp nem lesz semmi különös esemény, a feijoada akkor is nagyon finom minden szerdán a sarki kilós étteremben.img_5282.JPG

Tetszett a bejegyzés? Az Európa Könyvkiadónál az idei Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg Dél-Amerika legnagyobb országáról, például hogy merre érdemes szállást keresni Rióban, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat Brazíliában. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr38880492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása