Az utazási irodák prospektusaiban jellemzően vakítóan fehér strandok, türkizkék tenger, azúrkék ég és zöld pálmafák fotói hirdetik: menj nyaralni valami egzotikus helyre! Magyarországon a vasárnapi ebédhez asztalt terítő anyukák általában ezeket a prospektusokat – sokatmondó sóhaj kíséretében – lerakják az asztalról a székre, aztán a székről a kanapéra, a kanapéról a szekrény mélyére, onnan meg előbb-utóbb a kukába, az összes többi nagyszabású álommal együtt.

Holbox-sziget

Nem úgy az én anyukám. Ahogy annak idején már a blogon is megírtam, Anya Chilében is meglátogatott, és természetesen Mexikót sem akarta kihagyni. Volt bennem némi szkepszis, amikor Santiagóban erről beszélgettünk, ugyanis a chilei útra az utolsó forintja (pesója) is ráment, én pedig tudtam: az ösztöndíjam ugyan több lesz Mexikóban, mint Chilében, de arra biztosan nem fogja futni, hogy vegyek neki egy repülőjegyet. Azt viszont kihagytam a számításból, hogy az anyák, ha akarják, csodákra képesek.

Anya napközis tanítónő egy XVI. kerületi általános iskolában. Rejtély, hogy nyolc hónap alatt hogyan tudott összetakarékoskodni egy újabb utazásra valót. Bizonyos jelek utaltak rá, hogy komolyan rajta van az ügyön – például bevallotta, hogy rendszeresen lóg a BKV-n – de az, hogy nagy nehezen csak összeszedte, amit össze kellett, tényleg csodával határos teljesítmény volt. Én annyit tudtam hozzáadni a nagy tervhez, hogy vettem két repülőjegyet Mexikóvárosból a Yucatán-félszigetre, Cancúnba, hogy ha már egyszer Mexikóig eljutott, akkor ne Tolucában üljünk két hétig. De az elég nyilvánvalónak látszott, hogy ebből aztán igazi low budget hátizsákozás lesz.

Puerto Morelos

Féltem egy kicsit Yucatántól. Igaz ugyan, hogy ez Mexikó leginkább prospektusba való része - vakítóan fehér, türkizkék, azúrkék, ésatöbbi – de egyben a legdrágább is. Cancún szállodamonstrumait és a környék turisztikai attrakcióit nem a backpackerekre tervezték, hanem más célcsoportokra. A springbreakerek például kábé ötezer különböző diszkóba mehetnek habpartira és tequilaivó versenyre, a kőgazdag amerikaiak pedig delfinshow-ra vagy földalatti csónakázásra fizethetik be a gyereket Xcaretben és a többi hasonló élményparkban. Az adrenalinfüggők búvárkodhatnak cápák között, vagy elmehetnek többnapos gyalogtúrára a dzsungelbe, ahol machetével kell vágni az utat.

Ceviche

Szerencsére mindezek nélkül is remekül lehet szórakozni Mexikó első számú turistaparadicsomában, csak épp nem szabad eltántorodni a prospektusban látottaktól, és azokat a dolgokat kell megnézni, amik eredetileg híressé tették ezt a szuper helyet: a tengerpartokat, a maja piramisokat és a barlangtavakat, a cenotékat. Yucatánt ugyanis nem csak vastag pénztárcával lehet élvezni. A tenger ingyen van, a maja piramisokhoz és a cenotékhez elfogadható áron el lehet jutni, és mindenhol vannak olcsó, de korrekt kis hotelek és kisvendéglők. Egy szó mint száz: a Jóisten minden pénzét el lehet verni Yucatánban, de ennek hiányában is nagyon jól el lehet ott lenni.  

Anya Chichén Itzában 

Például jó sokat strandoltunk. A legklasszabb hely a Holbox-sziget volt, ez a belassult mesevilág, ahol tényleg úgy néz ki a tengerpart, mint abban a bizonyos prospektusban. Szintén nagyon jó választás volt Puerto Morelos, ami – bár északról Cancún, délről Playa del Carmen turistagettói fogják közere – megmaradt nyugis, low-key halászfalunak. És hát persze Tulúm, ami annyira fotogén, hogy a Mexikóról szóló Lonely Planet borítóján is az virít a tengerpartjával, a maja romjaival, és a szabadon összevissza mászkáló iguanákkal, amik ugyan a borítóról lemaradtak, de nekem azért sikerült őket belekomponálnom a fotóimba. 

Tulúm: Tenger, romok, iguana

Maja romok tekintetében Chichén Itzá a leghíresebb, de a legnagyobb élményt nem az a hely nyújtotta, hanem a félreesőbb, de – szerintem – sokkal érdekesebb Uxmal. Dögmeleg volt, csíptek a szúnyogok, de szinte egy lélek nem volt ott, nem úgy, mint a túlzsúfolt Chichénben. Sőt, a piramisok is legalább annyira impozánsak voltak, ha nem még impozánsabbak. És föl is lehetett rájuk mászni.

Uxmal nagy piramisa

Aztán ott vannak a cenoték. Yucatán tulajdonképpen egy hatalmas mészkőtömb, amire évente nagyjából tíz méter eső hullik, úgyhogy a sok víz lyukakat vájt a mészkőbe és barlangtavakat alakított ki bennük. A cenotékban halak telepedtek meg, liánok és gyökerek lógnak le a felszínről, és létrákon vagy meredek lépcsőkön lehet megközelíteni őket. Voltunk Cuzamában, ebben az elképesztő cenote-komplexumban, ahová lóvasúttal lehet eljutni. Igen, konkrétan lovak húzzák a kis kocsikat a keskeny nyomtávú síneken az erdőben, amiben hihetetlen mennyiségű sárga pillangó lakik. Telibe kaptunk egy rendes trópusi esőt, de nem volt probléma, amúgy is fürödni indultunk.

Cenote Chichén Itzá mellett

Mangrove-mocsárban is jártunk Celestúnban, láttunk flamingókat, meg olyan halakat, amilyenekhez korábban csak a pesti lakásomban, az asztalomon álló akváriumban volt szerencsém. A standard akváriumi halak nagy része – a xifó, a platti, a black molly – mind-mind Yucatánból származik, és épp az olyan tengerparti lagúnák félsós vizében éltek eredetileg, mint Celestún.

Ahonnan a xifók jönnek 

Összességében tehát nagyon egyszerű, békés programjaink voltak. Anya mégis rettenetesen élvezte, mert pusztán az, hogy egy olyan helyen lehet, amilyet korábban csak az utazási irodák prospektusaiban látott, már önmagában óriási élmény és óriási kaland volt neki. Pláne úgy, hogy együtt mentünk, és csak rám kellett bíznia magát. Nem kellett aggódnia, szerveznie, megoldania semmit. Azért persze rendszeresen megpróbálta, de hát ez már csak így működik, a csodatevés mellett az aggódás, a szervezés és a problémamegoldás is a jellemző anyai tevékenységek közé tartozik.

Talán hároméves lehettem, amikor Anya először vitt el lovagolni. Utólag visszagondolva nem volt egy hajmeresztő kaland a kőtelki téesz legszelídebb lován ülve körbe-körbe menni, nekem akkor és ott mégis annak tűnt. Ültem azon a hatalmas állaton, és amúgy biztos nagyon féltem volna, de úgy, hogy Anya ott állt mellette, egy pillanatig sem aggódtam. Yucatánban épp fordítva volt: ő ült a (metaforikus) lovon, én meg álltam mellette, és nagyon büszke voltam rá, amiért eljutott idáig. És ennél kevés nagyszerűbb élmény létezik.