Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Szubtrópusi szürreália

2016. október 10. - Soltész Béla

Belo Horizonte városának neve azt jelenti: szép láthatár. Ez volt az első a brazíliai „tervezett városok” hosszú sorában, amelyeket a XX. században azért hoztak létre a tervezőasztalon, hogy elősegítsék az ország ritkásan lakott belső területének betelepülését. Belo Horizonte 1900 környékén épült fel, és ide költözött át Minas Gerais állam kormánya a hegyek közé szorult, mindenféle modernizációs kísérletnek makacsul ellenálló Ouro Preto-ból.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_353_26204353080_o.jpg

A girbegurba, macskaköves utcák helyett a hivatalnokok és bányatulajdonosok ezután széles sétányokon és tágas tereken parádézhattak. Belo Horizonte egyik külvárosa, Pampulha pedig afféle „kísérleti terep” volt az 1950-es években, ahol Brazíliaváros későbbi megálmodói, Lúcio Costa és Oscar Niemeyer szabadon kipróbálhatták a vadabbnál vadabb építészeti ötleteiket, hiszen hely – és beton – volt bőven. Az épületegyüttest idén vették fel az UNESCO világörökségi listájára.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_354_26411083261_o.jpg

Ami viszont a legjobban tetszett Belo Horizonte-ban, az nem Niemeyer kicsit már idejét múlt modernista játszótere, hanem a még modernebb brazil művészet legnagyobb és legelképesztőbb gyűjteménye: az Inhotim múzeum.  Az „Inhotim Kortárs Művészeti Központ” a várostól tisztes távolságra, hatvan kilométerre fekszik egy erdővel borított völgyben, ahová egy bő óra alatt lehet eljutni busszal a belvárosból.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_355_26477195255_o.jpg

A hely neve egy múlt századi angol bányamérnöktől ered, akit a környékbeliek „Tim gazda” (helyi dialektusban: Inhô Tim) néven ismertek. Tim gazda egykori udvarházát és az azt körülvevő erdőt száz évvel később egy dúsgazdag bányatulajdonos, Bernardo Paz vásárolta meg, aki a kortárs brazil művészeti élet legnagyobb mecénásává vált. Magángyűjteményét egész egyszerűen szétszórta a birtok kies tisztásain, óriási kiállítótermeket építtetve a műtárgyak számára.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_356_26451291746_o.jpg

Külön pavilon vagy terem őrzi a mai brazil „nagy nevek” alkotásait: Hélio Oiticica, Tunga, Adriana Varejão, Cildo Meireles, Hugo França, Edgard de Souza és Vik Muniz művei mellett pedig a nemzetközi kortárs képzőművészet sztárjainak alkotásai is helyet kaptak az Inhotimban, amit a TripAdvisor a világ 25 legjobb múzeuma közé választott. Ami azért elég szép teljesítmény, ha a szóban forgó múzeum egy kevésbé ismert brazil várostól hatvan kilométerre található, egy erdőben megbúvó tanyán.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_357_25872337764_o.jpg

Az Inhotim tulajdonképpen egy óriási botanikus kert, amiben itt-ott elszórva a nemzetközi és brazil kortárs képzőművészet legnagyobb neveinek alkotásai láthatók. Az erdős-parkos környezet is lenyűgöző – minden brazil tájépítészek leghíresebbike, Roberto Burle Marx tervezte –, de a zöldellő háttérből itt-ott kibukkanó hatalmas, bizarr műtárgyak teszik az egész helyet feledhetetlenné.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_359_26451290606_o.jpg

Az Inhotim egy hatalmas, szubtrópusi szürreália. Mintha egy párhuzamos univerzumban járnánk, ahol nem az emberek a világ urai, hanem a fák, és az épületeknek meg a tárgyaknak nincs semmi kézzel fogható hasznuk azon kívül, hogy jól néznek ki.

Zseniális hely. Még nem a Világörökség része, de ami késik, nem múlik.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_361_26451289756_o.jpg

Tetszett a bejegyzés? Az Európa Könyvkiadónál az idei Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg Dél-Amerika legnagyobb országáról, például hogy merre érdemes szállást keresni Rióban, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat Brazíliában. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr611736225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása