Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Clandestino

Magyarok Brazíliában 5. - Amazónia vándorai

2016. szeptember 01. - Soltész Béla

Brazília legkalandosabb része, Amazónia régóta vonzza a kalandorokat és a kíváncsiakat. A XX. században Magyarországról is eljutott ide néhány nagyszerű ember, akik írásaikkal, kutatásaikkal és komoly tudományos eredményekkel hozzájárultak ahhoz, hogy többet tudjunk a Föld legnagyobb őserdejéről. A Magyarok Brazíliában sorozat utolsó részében (az előző részeket lásd itt, itt, itt és itt) őket mutatom be: a tragikus sorsú Molnár Gábort, valamint a három elszánt tudóst: Boglár Lajost, Balázs Dénest és Hidasi Józsefet.   

molnar_gabor_000.jpg

Kép innen.

Molnár Gábor (1908-1980)

1932-ben egy detonáció következtében a Ford Company gumitelepének munkavezetője, Molnár Gábor mindkét szeme világát elvesztette. Így tört derékba egy kalandos élet, és így kezdődött egy írói karrier. Molnár, aki kalandvágyból vágott neki Brazíliának, és be akarta utazni Amazóniát, a pénzhiány miatt vállalta el a végzetesnek bizonyuló állást a Fordlândiához közeli gumiültetvényen. Eredetileg két magyar kutató expedíciójához szegődve, segédként érkezett Brazíliába, de a kutatók már Belémben megbetegedtek és haza kellett utazniuk. Molnár Gábor viszont úgy döntött, hogy ott marad: bár nem volt tanult ember, rendkívül érdeklődő autodidaktaként egyedül, saját zsebből látott neki a rovar- és hüllőgyűjtésnek. A Ford Company telepére is azzal a feltétellel szegődött el, hogy időnként elengedik hosszabb szabadságra, és saját költségére beutazhatja a környéket. Többször tett horgász- és vadásztúrákat, és az általa elfogott és preparált állatokat hazaküldte Magyarországra, a Nemzeti Múzeumnak.

molnar_gabor_277860_51910.JPG

Kép innen.

A robbanás után hetekig élet és halál között lebegett, aztán az állapota lassan stabilizálódott. Az viszont egyértelművé vált, hogy a látását nem fogja visszanyerni, így haza kellett utaznia. Molnár a katasztrófa után sem mondott le arról, hogy három élő óriáskígyóját magával vigye, mert a budapesti Állatkertnek akarta ajándékozni őket. A vak ember a három kígyóval csodával határos módon eljutott a belémi kikötőbe, felszállt a hajóra, és épségben megérkezett Európába. Az úton az egyik kígyó elpusztult, a másik kettőt viszont Molnár – tervéhez híven – elvitte az Állatkertbe. Molnár nem akart intézetbe vonulni, úgyhogy megtanult egyedül gondoskodni magáról. A különös, világot járt vak fiatalemberről egyszer megjelent egy bulvárcikk, amiben nagyon sok félreértés és torzítás volt. Ezen Molnár felháborodott, és úgy döntött, inkább saját maga írja meg a kalandjait. Megtanult írógépen írni úgy, hogy nem látta, amit ír, és cikkei, később pedig könyvei és hangjátékai elképesztően népszerűek lettek a magyar közönség körében – nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy izgalmas útleírásai egy olyan időszakban jelentek meg, a negyvenestől a hetvenes évekig, amikor nagyon keveseknek adatott meg, hogy világot járjanak. Molnár az első könyve megjelenése után elhatározta, hogy visszatér Brazíliába, de ebben a második világháború kitörése megakadályozta. Ennek ellenére éveken át készült az útra, hatalmas mennyiségű szakirodalmat gyűjtött össze, és szerződtetett egy felolvasót, egy húszéves lányt, akivel nemsokára egymásba szerettek, összeházasodtak, és három gyerekük született. Molnár Gábor összesen huszonhat könyvet írt. Életében még kétszer jutott el távoli vidékekre: egyszer Mongóliába, feleségével, aztán még egyszer Brazíliába. Hatvannégy évesen, a tragédia után negyven évvel sikerült visszatérnie Amazóniába. Egy brazíliai magyar szerzetes kísérte az úton, melynek során indián falvakat, gyémántbányákat, barlangokat látogattak, és a szerzetes folyamatosan mondta, hogy mit lát, Molnár pedig megírta. A vakon megtett útból is könyv született. Néhány évvel később Molnár Gábor, minden idők leghősiesebb magyar világutazója egy rosszul szelelő kályha okozta szénmonoxid-mérgezésben halt meg Budapesten.

molnar_gabor_vadasziro_112569_19749.jpg

Kép innen.

Boglár Lajos (1929-2004)

Kevésbé tragikus, de legalább ennyire regényes Amazónia másik híres magyar szerelmesének, Boglár Lajosnak az életútja. São Paulo-ban született 1929-ben, édesapja volt az ottani magyar konzul. Gyerekkorától kezdve a dzsungel és az indiánok vonzották, de tizenhárom éves korában el kellett hagynia Brazíliát: az ország hadat üzent a tengelyhatalmaknak, köztük Magyarországnak is, és a diplomatacsaládot kiutasították. Boglár Budapesten nőtt fel, az ELTE bölcsészkarán tanult etnológiát és régészetet, aztán az egyetem tanára és a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. Kimagasló szakértelmének és nyelvismeretének köszönhetően 1959-ben visszatérhetett Brazíliába, élete első terepmunkájára az amazóniai nambikuara indiánok közé. Csaknem egy évtizedig tartott, amíg az expedíció tudományos eredményeit feldolgozta és publikálta. Utána ismét visszatért Dél-Amerikába, ezúttal Amazónia északi, Venezuelához tartozó részére, a piaroa törzshöz. Ez is egy évtizedes projekt volt: az alapos antropológus igyekezett mindent dokumentálni, megérteni és feldolgozni. Későbbi útjai a kajapó, wajana és botokudo indiánok közé vezettek – utóbbiak nem Amazóniában, hanem Dél-Brazíliában éltek, így jutott el Jaraguá do Sul sváb-magyarjaihoz is, akikről afféle mellékprojektként az indiánkutatások között írt egy fejezetet Pau Brasil című könyvébe, és én is innen tudtam meg, hogy ez a közösség egyáltalán létezik.

boglar_lajos_portre_3.jpg

Kép innen.

A kilencvenes években Boglár Lajos lett az önállósult kulturális antropológiai képzés megalapítója Magyarországon, egyúttal pedig a vizuális antropológia, a fotókra és filmekre épülő antropológiai ismeretgyűjtés és -elemzés hazai meghonosítója. Elképesztő méretű és értékű gyűjteményt halmozott fel amazóniai indián törzsek tárgyaiból, és ő lett az indián tollkoronák kutatásának első számú nemzetközi szaktekintélye. 1993-ban pedig komoly feltűnést keltett Magyarországon azzal, hogy wayana indián adatközlőjét, Wayamant elhozta Budapestre – a második wayana expedícióján részt vevő Boglárnak az öreg indián ugyanis azt mondta, „te már másodszor jársz itt, én meg még mindig nem tudom, hogy néz ki a te falud”. Boglár azonnal rádöbbent, hogy Wayamannak igaza van, és az indián megfigyelései a magyarokról legalább annyira fontosak, mint fordítva. Úgyhogy az idős Wayaman felült a repülőre, megjárta Budapestet, a Balatont és a Mátrát. Az erről írt fejezet, amely szintén a Pau Brasil című könyvben jelent meg, valószínűleg a „fordított nézőpontú” kulturális antropológia egyik legjobb szövege – rendkívül tanulságos, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok, indián szemmel.

wayana-utinaplo-01.jpg

Kép innen.

Balázs Dénes (1924-1994)

Ha a 2004-ben elhunyt Boglár Lajos a magyar kulturális antropológia atyja, akkor kortársa, az 1924 és 1994 között élt fáradhatatlan geológus, Balázs Dénes minden magyar hátizsákos turista példaképe. Huszonöt rendkívül szórakoztató könyve jelent meg a hatvanas évek vége és a nyolcvanas évek vége között tett utazásairól, amelyeket minimális pénzből, de annál nagyobb leleményességgel oldott meg. Mindemellett a magyar földrajztudomány kiemelkedő alakja is volt, így egyrészt a könyveiben vannak olyan részek, amiket én átlapoztam – amikor üledékekről, törésvonalakról, löszről és paláról volt szó húsz oldalon keresztül –, másrészt megalapította a Magyar Földrajzi Múzeumot szűkebb pátriájában, Érden. Sőt, olyannyira szívén viselte a világutazó magyarok emlékezetének őrzését, hogy időskori főműveként összeállította a Magyar utazók lexikona című kézikönyvet.

vandor_3.png

Kép innen.

Molnár Gáborral és Boglár Lajossal ellentétben Balázs Dénesnek nem volt Brazília-fixációja, igazi globális backpacker volt: minden kontinens minden nagyobb tájegységét bejárta és megírta Alaszkától Délkelet-Ázsián át Dél-Afrikáig. Az egyik legjobb könyve viszont Amazóniáról szól: a nyolcvanas években néhány hónap alatt keresztülverekedte magát az akkor még a jelenlegihez képest sokkal nehezebben bejárható (és sokkal nagyobb egészségügyi kockázatokat rejtő) Amazonas-medencén, a torkolattól egészen a folyó legfelső ágának a perui Andokban lévő forrásáig. Ez a hátizsákos tudós őszintén leírja, hogyan szakadt le alatta az olcsó függőágy a hajón, hogyan kapott hányós-fosós betegségeket, hogyan lejmolt le ismeretlen, Brazíliában élő magyarokat, és hogyan hazudozott mindenfélét a hatóságoknak az expedíciója sikere érdekében.

balazs_denes.jpg

Kép innen.

Hidasi József (1926- )

Balázs Dénes az élmények és sztorik mellett kőzetmintákat gyűjtött az utazásain – a negyedik nagyszerű, őrült magyar Amazónia-kutató pedig élő és döglött madarakat. Hidasi József ornitológus, brazil nevén José Hidasi a lista kakukktojása (már amennyiben nem illetlen dolog egy ornitológust kakukktojásnak nevezni): ő ugyanis nem jött haza, hanem Brazíliában, Goiâniában telepedett le. A Makóról származó, gyerekkora óta természettudományos érdeklődésű Hidasi 1946-ban, húszévesen hagyta el az országot, és néhány kalandos franciaországi év után – amikor textilgyári munkástól templomi orgonistáig terjedően elég sok foglalkozást kipróbált – Brazíliában kötött ki. A brazil Nemzeti Múzeum munkatársa lett, és figyelme egyre inkább a dél-amazóniai madárvilág felé fordult. Bejárta az óriási Goiás szövetségi államot, amely a mai Brazíliavárostól nyugatra és északnyugatra húzódik, és komoly magángyűjteményt állított össze. Miután a több ezer kitömött madár már nem fért el a házában, megalapította Brazília első ornitológiai múzeumát Goiás székhelyén, Goiâniában, sőt egy kiszuperált buszt „mozgó múzeummá” alakított, és azzal járta a vidéket, hogy a tanulatlan, falusi lakosságot is megtanítsa a madárvilág tiszteletére, a madarak életterének megóvására.

jh.jpg

Kép innen.

Hidasi József jelenleg a kilencvenedik életévében jár, és noha már visszavonultan él Goiâniában, népnevelő terveivel nem hagyott fel. Egyrészt megírta a brazíliai madárvilág egyik legnagyobb összefoglaló lexikonát, másrészt óriási gyűjteménye egy részét szülővárosában, Makón tervezi kiállítani. Már eddig is több száz kitömött madarat küldött különféle magyarországi múzeumoknak, de – egy néhány évvel ezelőtti portrécikk szerint – körülbelül negyvenezer kitömött brazíliai állatot szeretne Makó városára hagyni. Hogy ebből mi fog megvalósulni, az még kérdéses. Az viszont valószínű, hogy Hidasi József halála után sem szeretné abbahagyni a tudományos ismeretterjesztést: nyilvános végrendelete szerint testét preparálni kell, hogy az általa alapított brazíliai múzeumban kerüljön kiállításra a többi preparátum között.

32_dia_do_cerrado_2012_wagner_oliveira_goias.jpg

Kép innen.

Tetszett a bejegyzés? Az Európa Könyvkiadónál az idei Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg Dél-Amerika legnagyobb országáról, például hogy merre érdemes szállást keresni Rióban, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat Brazíliában. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr749957628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása