CÉSAR VALLEJO
Botlás két csillag közt
(Traspié entre dos estrellas)
Vannak, akik oly elesettek!, még
testük sincs; hajszálaik számon,
lefelé, mintha lépcsőnként, a mesteri kín,
fölfelé, az illem;
ne keress, a felejtés malomköve,
mint akik az égből jönnek el, sóhajok számát észben tartva, ostort
csattanni szájpadlásukon hallanak!
Bőrükön kimenve, a szarkofágot vakaróddzák, amelyben születnek,
és föl, órákból szabott haláluk mentén,
és le, által dermedt ábécéjükön, a talajig.
Jaj annyiaknak! Jaj oly kevésnek! Jaj nekik!
Jaj szobámban, ha szemüvegesen hallom őket!
Jaj törzsemben, ha öltönyért mentek!
Jaj fehér szégyenfoltomnak, élni gyarapodó sarában!
Szeressék a kis füleket,
szeressék a mégis inkább ülőket,
szeressék az ismeretlent és asszonyát,
a hosszú ujjú, gyapjas felebarátot!
Szeressék a tetvest,
aki rossz cipőt hord esőzés alatt,
aki kenyértetemért virraszt két gyufát beosztva,
akinek az ujját becsípi az ajtó,
akinek nincs születésnapja,
akit felgyújtottak és odalett az árnyéka,
az állat, aki inkább papagáj,
aki inkább ember, a gazdag szegény,
a csak nyomorult, a szegény szegény!
Szeressék,
aki éhes vagy szomjas, de nem lehet oly
éhes, hogy szomja is éhség legyen ,sem oly
szomjas, hogy éhe is szomj legyen!
Szeressék, aki nappal, hóval, órával dolgozik,
akit a bánat vagy a szégyen izzaszt,
akit a keze moziba küld és elmegy,
aki azzal fizet, amije nincs,
aki háton alszik,
aki már nem tudja, hogy volt gyerek,
szeressék a hajadonfőtt kopaszt,
az igazat, akit nem várnak tüskék,
a rablót, akinél nincs rózsa, rózsa,
aki karórát hord és meglátta az Istent,
aki becsületes és nem hal meg!
Szeressék a gyereket, aki elesik és még sír,
és a felnőttet, aki elesett és már nem sír!
Jaj annyiaknak! Jaj oly kevésnek! Jaj nekik!
César Vallejo (1892–1938) perui író, költő, drámaíró. Sőt: a legnagyobb perui költő. A verset Szolcsányi Ákos fordította, és eredetileg a Puskin utca c. folyóiratban jelent meg. A fotókat a perui Arequipában készítettem.
