Patagóniában a faleveleknek a legkönnyebb, akiket felkap a szél, és százhússzal viszi őket ide-oda. Könnyű a flamingóknak is, akik mászkálnak egy kicsit valamelyik lagúnában, aztán ha kiették belőle a csigákat (vagy amit esznek a flamingók, nem tudom), felröppennek, és meg sem állnak a következő, pont ugyanolyan lagúnáig, száz kilométerrel odébb. Végül könnyű volt egy időben a guanacóknak, ezeknek a cuki, vadon élő lámaféléknek is, de amióta szögesdrótokkal kerítették körbe a földeket a juhok miatt, azóta a lehetőségeik nagyban lecsökkentek, hogy oda menjenek, ahová akarnak. Szerencsére a guanacók beérik a száraz fűvel is, az meg van mindenhol.
Ezt az utat jártam be december elején, a Punta Arenas-Calafate távról szól ez a bejegyzés, a többiről meg ez.
Az embernek ellenben kifejezetten nehéz dolog Patagóniában helyet változtatni, a távolságok ugyanis óriásiak, a közlekedés pedig gyér. Ezen felül energiaválság is van néha – január elején harmincvalahány százalékkal felemelték a gáz árát Magallanesben (Chile Magellán-szoros-menti régiójában), ami miatt a nép fellázadt, eltorlaszolta az utakat és blokád alá vonta a repülőtereket, és két hétig se ki, se be nem lehetett jutni Punta Arenasból/ba. Amerikai (sőt, bronxi) ismerősöm, Elias a Torres del Painéből igyekezett Calafatéba, amikor belefutott a blokádba, és egy hétig ott is maradt a chilei-argentin határon, a semmi közepén. Az eredeti tervem az volt, hogy január elején megyek Patagóniába, csak a Peru-Bolívia trip miatt hoztam előre december elejére. Ha nem történt volna ez a változtatás, menthetetlenül lekéstem volna a hazafelé menő repülőt, pénzem pedig nem lett volna új jegyre, úgyhogy valószínűleg még mindig Chilében lennék. Egy szó mint száz, Patagóniában utazni nagyon nagy lutri.
Ebben a sátorban fagytam halálra, de legalább olcsó volt
Mindezek miatt arra gondoltam, hogy írok egy DIY (do it yourself, csináld magad)-bejegyzést azoknak, akik Patagóniába szeretnének utazni, de nem szervezett kirándulás keretében, hanem a maguk szakállára. Több magyar kolbászol a világ déli végein, mint gondoltam, csupán blogból hármat ismerek, ahol patagóniai képeket és élménybeszámolókat talál az olvasó. Grafogirl 2008-ban járt a Torres del Painében, az Austral&Boreal blog szerzői, Nóra és Péter az argentin oldalon néztek bálnákat 2010 nyarán, a Cruz blogot író Marci pedig végighajózott a chilei fjordok között a híres-hírhedt Navimag hajóval, sőt, még az Antarktiszra is eljutott. A Torres del Painés bejegyzése ráadásul gyakorlatilag minden fontos információt tartalmaz, amit én is meg akartam írni – mindegy, ismétlés a tudás anyja.
A Paine Grande- (vagy Pehoé-) kemping. Elöl a fedett konyha, jobbra hátul a menedékház.
Ha valaki Dél-Amerikába(n) utazik, és szeretné Patagóniát is beiktatni, minimum egy hétre van szüksége. Ezalatt meg lehet nézni Punta Arenast (a Magellán-szorossal és a pingvinekkel), a Torres del Painét és El Calafatét a gleccserrel. Santiagóból és Buenos Airesből is van olcsó repülő, a fapados (ennek ellenére szuper kaját adó, és európai szemmel nézve is kifogástalan gépeket üzemeltető) Sky Airline-nál kb. 50.000 forintba kerül egy Santiago-Punta Arenas retúrjegy, egy hónappal korábban megvéve (az egyszerűség kedvéért forintban közlöm az árakat, 2010. decemberi árfolyamon, ahol 100 forint 40 chilei, illetve 2 argentin pesót ér). Aki nagyon siet (ne tegye!), az Puerto Natalesbe is repülhet, szintén a Sky-jal, ebben az esetben nem lesz Magellán-szoros, se pingvin, se 5 órás buszozás a pampán, viszont 200 kilométerrel közelebb ér földet a Torres del Painéhez, és még aznap este a parkban lehet. Fontos, hogy akit nem vet fel a pénz, az még Puerto Natalesben béreljen sátrat Teresánál, a templommal szemben, illetve vegyen annyi időre hideg élelmet és zacskós leveseket, amennyi időre megy, a nemzeti parkban ugyanis minden kiborítóan drága. Teresa egy sátrat egy éjszakára polifoammal 1500 forintért ad, ami nem olcsó, de a Torres del Painében ennek a duplája-triplája a tarifa, és nem is mindig jut mindenkinek sátor. Az ételárakról annyit, hogy egy sült hús rizzsel 4000 forint, a fűtött menedékházakban egy éjszaka pedig majdnem 10.000 forintba kerül. A sátrazás ezzel szemben a legtöbb helyen ingyenes, leszámítva a menedékházak melletti kempingeket, ahol 1500 forintért lehet sátrat verni, valamint használni a fűtött konyhát és a melegvizes zuhanyt. A melegvizes zuhany egy havasesős kirándulás után megfizethetetlen, minden másra meg ott a Mastercard, mondanám, de a Torres del Painébe készpénzt kell vinni, automata csak Puerto Natalesben van. A belépő a parkba 4000 forint, de annyi napot marad vele az ember, amennyit akar. Ja, és nincs térerő sehol.
A Torres del Paine. Sárgával az általam bejárt út, zölddel a két kemping közti hajó- és buszút
A Torres del Painében két híres túraútvonal van, a „W” és a „kör” (circuit). Előbbit az egyszerű földi halandók járják végig három vagy négy nap alatt, utóbbit az igazán true arcok, és egy hétbe telik. A „W” neve onnan jön, hogy a Paine-masszívum déli felén halad, középen pedig bevág a hegyek közé, ez a W középső szára. A „kör” a „W” kiegészítése az északi oldallal – állítólag megéri, sokkal kevesebb a turista, az igazán híres látnivalókat azonban mind érinti a „W”. Arról nem is beszélve, hogy a „W” két alsó csücskét összeköti egy hajó- és egy buszjárat, lehetőséget adva a csalásra az olyan gyíkoknak, mint amilyen én is vagyok.
Indulás a Paine Grande-kempingből
A csalás lényege, hogy nem kell hátizsákot cipelni a gyaloglás közben. Nem vagyok teljesen puding, gyalogoltam már 850 kilométert egy 8-10 kilós hátizsákkal a Camino de Santiagón, a Torres del Painében azonban ennek a súlynak majdnem a duplájára van szükség. A több réteg meleg ruha, a négy napi hideg élelem, a sátor és a polifoam miatt a hátizsákom körülbelül 15-
1. nap: Indulás Punta Arenasból a reggeli (7:00) busszal Puerto Natalesbe, érkezés dél körül. Sátorbérlés, kajavásárlás, buszjegy vásárlása a Torres del Painébe, illetve négy nappal későbbre Calafatéba (erről majd később), ugyanott, ahová a busz megérkezett. Indulás a Torres del Painébe 14:30-kor, érkezés a park bejáratához 17:00 körül, aztán még egy óra buszozás a Pehoé menedékházig, ahonnan a hajó indul. Egy óra hajózás a Pehoé-tavon akkora hullámok között, amik átcsapnak a hajó (szerencsére teljesen fedett) utastere fölött. Érkezés 20:00 körül a Paine Grande kempingbe, sátorverés, fázás, hozott tömény szesz elfogyasztása, alvás. (Ez a pár mondat olyan lett, mintha az ÁsÉs blogról szedtem volna, a továbbiakban megpróbálok inkább ragozni.)
2. nap: Kis hátizsáknyi kajával (vízből nem kell egy liternél több, bármelyik patakból lehet inni) indulás a Valle Francésbe, kb. 10 óra oda-vissza, úgyhogy megéri legkésőbb 8:00-kor elindulni. A Campamento Italianót elhagyva kezdődik a meseország (bár már előtte is nagyon impozáns látványt nyújt a szemben lévő hegy). Nagyon sokat kell felfelé mászni, de minden métere megéri, mindenképpen juss el az út végén levő kilátóig (Mirador). Visszafelé ugyanazon az úton.
A Pehoé-tavon közlekedő katamarán. Nem leszel rajta egyedül.
3. nap: Szintén kis hátizsákkal indulás a Grey-gleccserhez. Ez nem annyira meredek út, de vizesebb (a tóból konkrétan kifújja a vizet a szél), szerencsére a gleccser előtt van egy menedékház, adnak ingyen forró teát. A gleccser nagyon szép, de ha Calafatéba is mész, és nagyon szorít az idő, akkor ez a nap kimaradhat, a Perito Moreno-gleccser sokkal lenyűgözőbb. Kb. 10 óra oda-vissza. Ha jól emlékszem, 17:30-kor indul az utolsó hajó, úgyhogy legkésőbb 16:30-ra vissza kell érned a kempingbe, hogy felszedd a sátrat és összecsomagolj. A hajó visszavisz a Pehoé menedékházhoz, ott vár egy busz, ami elvisz a park bejáratáig, ott pedig találnod kell egy kisbuszt, ami felvisz a Las Torres kempingbe.
4. nap: Kis hátizsákkal indulás a Torres del Paine fő látványosságához, a Cuernoshoz (Szarvak). Az út végig meredeken emelkedik, néhány helyen iszonyatos szél van, az utolsó másfél kilométer pedig olyan meredek, hogy szinte négykézláb kell felmászni, de feltétlenül megéri, a Cuernos látványa leírhatatlan. Visszafelé jóval gyorsabb az út, de oda-vissza így is 8-9 óra. 18:30-ra vissza kell érned a kempingbe, hogy felszedd a sátrat, 19:30-kor van egy kisbusz, ami visszavisz a park bejáratához, és onnan van csatlakozás Puerto Natalesbe, ahová 22:00 körül érkezik meg a busz. Még azzal a lendülettel vidd vissza a sátrat Teresának, hogy ne számoljon fel még egy éjszakát. A teljes útiköltség (hajó, buszok) a négy napra kb.
Gleccserfotózás hajóról
Ha van még időd, feltétlenül nézd meg a Perito Moreno-gleccsert Argentínában. Egy nap alatt is meg lehet csinálni, ha Puerto Natalesben befizetsz egy egynapos túrára (kb.
A komphajó a General Carrera-tavon
Los Antiguosból könnyű kisbuszt találni a határ chilei oldalára, Chile Chicóba, onnan meg a már bemutatott módon, hajóval és busszal lehet továbbhaladni észak felé a Carretera Australon. Becker úr 8.000 ft-ért vitt el Coyhaiquéből Futaleufúba, üzlettársa pedig másnap ugyanennyiért Osornóba. A Carretera Austral viszont ennél minden kétséget kizáróan többet érdemel, legalább egy hetet: Chile Chicóból el lehet jutni a tó délnyugati csücskébe,
Becker úr kisbusza a Carretera Austral mellett
Patagóniában az a jó (és a kiborító is egyben), hogy képtelenség úgy bejárni, hogy az emberben ne maradjon hiányérzet. Személyiségfejlesztő gyakorlatnak mindenesetre nem utolsó: ha máshol nem, itt mindenki megtanulhatja, hogy a dolgok nem úgy történnek, ahogy elképzeli.