A recept univerzális. Végy egy esős, zöld, félreeső földdarabot az óceán partján, népesítsd be katolikus, írástudatlan parasztokkal, aztán hagyd őket magukra néhány évszázadra. Szinte biztos, hogy a reggeli ködben, az esős erdőkben és a tengeri viharokban előbb-utóbb szörnyeket, tündéreket és mindenféle egyéb meselényeket fognak látni, aztán a hosszú téli éjszakákon szájról szájra egész mitológiát körítenek melléjük. Három olyan helyen jártam eddig, ami megfelel ezeknek a feltételeknek: Írországban, a spanyolországi Galíciában és a chilei Chiloé-szigeten – és mindhárom hely arról híres, hogy boszorkányok laknak az erdeiben.

A XVI. században, amikor az első spanyol telepesek megérkeztek Chiloére, a sziget elképzelhetetlenül távol esett mindentől. Chile központi részétől kétheti hajóút választotta el, hogy az alkirály székhelyéül szolgáló Limáról, vagy a királyi udvarnak helyet adó Madridról ne is beszéljünk. Védve a kontinens harcias mapuche indiánjaitól, Chiloé lakossága századokon keresztül teljes elzártságban termesztette a krumplit, tenyésztette a disznót és halászta a kagylót, a fontosabb szentek ünnepein pedig, miután meghallgatta a misét valamelyik fatemplomban, megfőzte a híres chiloéi curantót. A curanto annyira rurális, amennyire csak egy étel az lehet: úgy készül, hogy a férfiak ásnak egy gödröt, az asszonyok beleraknak mindent, ami a szigeten ehető – krumplit, kolbászt és kagylót, egész pontosan – és lefedik egy nagy lapulevéllel, aztán a férfiak betemetik a gödröt egy kis földdel, és tüzet raknak fölötte. Semmi sallang.

Ahogy az a félreeső, rurális területek férfi lakosságával lenni szokott, a chilote (chiloé-szigeti) férfiaknak is gyakran hosszú időre el kellett menniük valahová pénzt keresni. A chilote ácsok és hajósok néha évekre elhagyták a szigetet, hogy Chile központi részén vagy Argentínában vállaljanak munkát. Amikor hazaértek, a chilote asszonyok néha újszülöttekkel a házban várták őket még akkor is, ha esetleg kilenc hónapnál tovább voltak távol. Szerencsére a speciális chilote mitológia magyarázatot nyújtott az esetre: a sziget erdeiben ugyanis él egy alig egy méter magas gnóm, a Trauco, aki, ha kedve tartja, úgy megbabonázza a kiszemelt nőket, hogy azok azonnal odaadják magukat neki. Mivel a Trauco nagyon csúnya, az asszonyok pedig feltétlenül hűségesek, csak az ellenállhatatlan varázserő szolgál magyarázatként arra, hogy miért született annyi házasságon kívüli gyerek Chiloén.

Nem csak a chilote nők voltak állandó veszélynek kitéve. A szigeten időnként feltűnt egy magas, feketébe öltözött nő, a La Viuda (Az Özvegy), aki a férfiakat csábította el, ráadásul másnap reggel egészen máshol hagyta ott őket, mint ahol eredetileg találkozott velük. A chilote férfiak tehát néha furcsa helyekről kerültek elő reggel, de ebből nem volt sértődés, hiszen akárcsak a Trauco, a La Viuda varázsereje is ellenállhatatlan volt, ezt mindenki pontosan tudta.

A chilote tengerészeknek sem volt könnyű a dolga, ugyanis a nyílt tengeren bármikor összefuthattak egy fénylő kalózhajóval, amely a Caleuche nevet viselte, és boszorkányok irányították. Ha tehát a chilote tengerészek hajója elsüllyedt, az szinte biztosan nem emberi mulasztás miatt történt, hanem a Caleuche csalta őket csapdába.

A további jeles chilote mitológiai alakok között említést érdemel a La Voladora (Repülő Nő), aki a boszorkányok hírvivője. A La Voladora este kihányja a belét, hogy elég könnyű legyen ahhoz, hogy reggelre – repülve – elvigye a boszorkányok leveleit akár a sziget legtávolabbi sarkába, majd reggel újra megegye a beleit, és visszaváltozzon egyszerű földi halandóvá. Szintén nagyon félelmetes az Invunche, a boszorkányok szolgája, akinek a feje hátrafelé néz, az egyik lába a hátából áll ki, az egyik keze pedig a hónaljából nő ki. Az Invunche emberi hússal, valamint a macskáknak éjszakára kirakott tejjel táplálkozik.

Chiloén még ma is élnek boszorkányok, mégha néha hétköznapi nőnek tűnnek is. Chilote haverom, Felipe például tizenegynéhány évesen szerelmes lett az egy egyik lányba az osztályból, és adott neki egy szív alakú követ, amit a tengerparton talált. A lány csak nevetett, aztán úgy hozzávágta Felipéhez a követ, hogy felrepedt a homloka. Akár ettől, akár a sok megevett kagylótól – a tengeri herkentyűk híres afrodiziákumok – Felipe azóta is ellenállhatatlan vágyat érez, hogy minden, a közelébe kerülő nőt meghódítson. Ha végez az egyetemen, hotelt szeretne majd nyitni Chiloén – remélem, hogy jó sok gringa fog majd megszállni nála. Felipe nagyon szereti a külföldi csajokat, és általában a külföldi csajok is őt, úgyhogy a dolog vélhetően mindkét fél számára elégedettséget fog eredményezni.

 Fogyassza Ön is a tenger gyümölcseit. Ez a chilote viagra.

Mesékre a XXI. századi embernek legalább akkora szüksége van, mint a régebbi korokban élőknek, és nem csak akkor, ha – mint Felipe – a chiloéi tengerpart félreeső zugaiban sörözve, cigizve és szüzességét elvesztve nőtt fel. Elég a Harry Potter vagy a Gyűrűk ura sikerére gondolni. Apropó, Gyűrűk ura – egy félreeső kis chiloéi falu neve utal arra, hogy minden mindennel összefügg.

Hát persze! – gondoltam, amikor az Achao és Curaco közti országúton gyalogolva megérkeztem a maximum 50 lakost számláló, Tolquien nevű faluba. J. R. R. Tolkien is egy chilote boszorkány volt, aki egyetlen éjszaka alatt átrepülte az óceánt, a nevében a Q betűt K-ra cserélte, és egy ógermán diakron nyelvészettel foglalkozó angol professzor alakját öltötte magára. Chiloé pedig nem más, mint a Megye, ahol szorgos hobbitok laknak. Amint erre rájöttem, elbújtam egy zsindelyes faház mögé, és addig vártam, amíg ezt a fotót el nem tudtam készíteni:  

A kép 2010. november 2-án délután 15:23-kor készült Achaotól 6 kilométerre nyugatra, Chiloén, ahol a mesehősök igenis léteznek.