Ez a bejegyzés két okból született. Egyrészt, akartam valamit írni Pablo Nerudáról, aki nemcsak a XX. századi chilei (és latin-amerikai) költészet egyik legnagyobb alakja volt, de az élete sem volt mindennapi. Aztán arra gondoltam, hogy az életrajza ott a Wikipédián, a személyisége megihletett egy nagyon sikeres regényt, illetve a belőle készült filmet – a Neruda postása címűt, ami arról szól, hogy egy postásfiú az öreg költőt kéri meg arra, hogy segítsen neki szerelmes levelet írni, mert ő képtelen rá – a versekhez meg, nos, mit is tudnák hozzátenni, magukért beszélnek. Másrészt, akartam egy bejegyzést a dél-chilei tóvidékről, hogy feltölthessek pár képet az Osorno-vulkánról, a Petrohué-vízesésről és a Todos Los Santos-tóról. De, akárcsak a versek esetében, ide sem találtam szavakat. Hagyom tehát a verset és a képeket, hadd beszélgessenek egymással ők, én addig hátralépek egy kicsit.

Pablo Neruda: 17. szonett 

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfü lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek s árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrü illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni.

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy a pillád az én álmomra zárul. 

Somlyó György fordítása

Boldog szülinapot.