Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Mezítláb az aszfalttavon

2018. szeptember 05. - Soltész Béla

A hely nagyjából úgy nézett ki, mint egy elhanyagolt parkoló, ahol az aszfalt felgyűrődött, és egy kiadós esőzés után a nagyobb mélyedésekben megállt a víz. Sőt, növények is megtelepedtek a feketén csillogó burkolat repedéseiben. Kifejezetten lehangoló volt a látvány, ami még egy ipartelepnek is a szégyenére válna, ehhez képest ez volt Trinidad és Tobago egyik leghíresebb látnivalója.

Azt a hatszáz méter átmérőjű aszfaltos placcot ugyanis a természet hozta létre.

img_4107_new.jpg

Tovább

Majomisten és a skarlát íbiszek

Házigazdám Trinidad és Tobagóban mindenképpen dobogós helyet érdemelne az „utazásom legemlékezetesebb vendéglátói” kategóriában, ha a Couchsurfing verseny lenne, nem pedig a hátizsákos utazók életét megkönnyítő, nagyszerű eszköz. Az indiai származású Angelo egyszerre volt szakács, történész és slammer, aki egyrészt remekül főzött mindenféle fűszeres chutney-kat, másrészt pedig extra intenzív kulturális és történelmi bevezetőt kaptam tőle a három nap alatt, amíg a kisszobájában laktam. Kellett is, mert a trinik (ahogy a trinidadiakat becézni szokás) amúgy nem különösebben érzik ezt a turizmus nevű dolgot: az olajkitermelésből élő, gazdag szigetország nem szorul rá a látogatók pénzére, így az igényeiket sem sietnek kielégíteni. Ugyanakkor viszont ez a sajátos kultúrájú ország tele van meglepő látnivalókkal. Angelo tanácsát követve például eljutottam a Karib-térség egyik legkülönösebb pontjára: egy huszonhat méteres, vöröses színű majomszoborhoz, ami Hanumánt, az odaadás, fegyelmezettség és bátorság hindu megtestesítőjét ábrázolta. Ehhez viszont kétszer másfél órát kellett gyalogolnom egy bekötőút mellett, mert nemhogy turistabusz, de normális tömegközlekedés sem volt a környéken, ahol szemlátomást mindenki a saját autójával közlekedett.

img_4001_new.jpg

Tovább

Sziget-fíling

Az utazásom tervezésének még egy nagyon korai szakaszában elhatároztam, hogy az utolsó két-három hetet a Kis-Antillákra szánom. A térkép fölött ábrándozva azt képzeltem, hogy majd szigetről szigetre hajózom, és az időm nagy részét azzal fogom tölteni, hogy gyönyörű, homokos tengerpartokon heverészek, és koktélokat szürcsölgetve pihenem ki az út fáradalmait.

Hát egy nagy túrót töltöttem azzal.

img_5104_new.jpg

Az ott a napágyban természetesen nem én vagyok: ezen a Saint Lucia-i strandon csak a hotel vendégeinek járt a kényelem. Én egy félreeső részen tettem le a szerény törölközőmet. 

Tovább

Jamaicai rumnapló

Ha van ital, ami maga a megtestesült Karib-térség, akkor az a rum. A kalózok és a mixerek kedvenc itala innen, az Antillák cukornád-termelő szigeteiről származik, és mind a mai napig itt készül a világ rumtermelésének háromnegyede. A rum előállítását sokáig valami kézműves, ódivatú tevékenységnek gondoltam, mert először Havannában láttam egy muzeális – ma már használaton kívül álló – rum-lepárlót, ami nagyon steampunk hatást keltett a veretes sárgaréz csöveivel és üstjeivel. Jamaicában viszont láttam egy igazi, működő rumgyárat. Igen, gyárat, mert a sziget belsejében húzódó Nassau-völgy zöldellő cukornád-ültetvényei közül eléggé illúzióromboló módon emelkedtek ki a szürkés-rozsdás tartályok, és csak a kellemes illat jelezte, hogy nem valami kemikáliát állít elő hektószámra ez az üzem, hanem finom, minőségi tömény szeszt.

img_3650_new.jpg

Tovább

Az egyetlen jó rendszer

A történet első részét itt olvashatod!

Amikor a Kingston Dub Clubban jártam, a DJ-pult fölött ezt a feliratot láttam: "The only good system is the sound system". Szó szerint fordítva: "az egyetlen jó rendszer a hangrendszer". Ezen akkor elég jót derültem: tudtam, hogy a raszták ösztönösen irtóznak mindenféle szervezettől, struktúrától és politikai rendszertől, amelyeket egységesen Babylonnak neveznek, és az elnyomás eszközeit látják bennük. A zenei hangok rendszere, gondoltam, az egyetlen olyan rendszer, amivel még ők is azonosulni tudnak. Pentaton skála, bukkant elő egy kifejezés a szegényes szolfézs-emlékeimből a Dub Club teraszán, miközben a hangos és repetitív zenére bólogattam. Aztán később, Accompongban kiderült, hogy alaposan összekevertem a szezont a fazonnal.  

img_3376_new.jpg

Tovább

Jah háta mögött

– És, van már hol laknod? – kérdezte a fickó, aki bepréselődött mellém az iránytaxi hátsó ülésére.

– Van, az amerikainál – válaszoltam.

– Az amerikai meghalt. Prosztatarákban. De nekem van egy kiadó szobám. Briggy vagyok – nyújtotta a kezét.

img_3533_new.jpg

Tovább

Kék hegyek, kék lagúnák

Jamaica mindenkit rabul ejt. Már az első európai látogatójával, Kolumbusszal is így tett: kevesen tudják, hogy a genovai hajós a negyedik (és egyben utolsó) útján majdnem annyi időt töltött Jamaicában, mint a karibi szigetvilág összes többi részén együttvéve. A hajói ugyanis károkat szenvedtek Kuba partjainál, és 1503. június 25-én Kolumbusz a  jamaicai St. Ann's Bay-ben kénytelen volt kikötni és partra szállíttatni a rakományt. Amerika "felfedezője", aki összesen hat évet töltött Amerikában (és mindeközben végig azt hitte, hogy valahol Délkelet-Ázsiában jár), egy éven át itt, Jamaica északi partvidékén várta, hogy érte küldjenek egy mentőhajót. Ami azt illeti, kevés olyan hely van a világon, ahol könnyebb volna elpihengetni egy évet, mint a jamaicai tengerparton, így Kolumbusz viszonylag szerencsésnek volt mondható. Főleg, ha azt nézzük, hogy miután kitette a lábát Jamaicából, az élete hátralévő részében már semmi jó nem történt vele: kudarcok és megaláztatások után egyedül és szegényen halt meg 1506-ban.  

img_2995_new.jpg

Tovább

A reggae bölcsőjében

Kingston leghíresebb látnivalója az előző bejegyzésben bemutatott Bob Marley-múzeum, számomra mégis az adta a városban töltött napjaim sava-borsát, hogy láthattam azt a zenei és kulturális közeget, ahonnan a reggae királya útnak indult. Miután a kötelező tiszteletköröket leróttam, és ellátogattam Trench Townba és a Hope Roadra, felkerestem kevésbé híres, de annál autentikusabb helyszíneket is. Például egy időkapszula-szerű lemezboltot, néhány különös stúdiót, egy élő gitárlegenda árnyékos teraszát, és egy klubot a város fölé magasodó hegyoldalon. Mindezek fényében pedig azt kell mondanom: Bob Marley zenei hagyatéka élt, él és élni fog Kingstonban. Nem kell valami eget rengetően látványos dologra gondolni, de a kingstoni reggae-színtér gyökerei mélyre nyúlnak, és megbízhatóan hozza a virágait. Mint egy szép, nagy sativa bokor.

img_2439_new.jpg

Tovább

Asszony, ne sírj!

Bob Marley zenéje Jamaica első számú exportcikke, és a No Woman, No Cry Bob Marley legismertebb száma. Még az is azonnal felismeri a refrénjét, aki soha nem hallott sem más reggae-számot, sem bármilyen egyéb zenét, amit a Karib-tenger szigetein szereztek. A szám annyira híres, hogy a feldolgozásait alig lehet összegyűjteni: eljátszotta a Boney M, Joan Baez, a Fugees, Matisyahu, Nina Simone, Kid Rock és a Twenty One Pilots, de van átírt szövegű, nyálas francia, aktivista brazil, vicceskedő bajor, és zavarba ejtő tradicionális arab verziója is. Sőt, mi magyarok is beálltunk a sorba a Z'Zi Labor és a Veresegyházi Asszonykórus felejthetetlen (és megbocsáthatatlan) verziójával.

img_2153_new.jpg

Tovább

Tájkép földrengés és hurrikán után

Jamaica fővárosán mintha évszázadok óta rendszeresen bosszút állna a Jóisten. Földrengések, hurrikánok és tűzvészek tarolják le időről időre a Kingstoni-öböl elátkozott környékét, és a belvárosban járva olyan érzésem volt, mintha épp valami kataklizma másnapján látogattam volna el ide. Pedig nem történt semmi különös, csak a város lakói mintha már nem is törekednének arra, hogy újjáépítsék a romokat. Vajon mi történhetett itt, ami miatt a Mindenható ennyire haragszik erre a szerencsétlen helyre?

img_3771_new.jpg

Tovább