Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Jamaica a jamaicaiaké

2018. február 15. - Soltész Béla

A taxi megállt egy sötét, kertvárosi utcán. A reptértől idáig vezető út nem sok látnivalóval szolgált: késő este volt, bezárt üzletek és néptelen járdák fogadtak Kingstonban. Csengőt nem találtam, úgyhogy kifizettem a taxist és beléptem a kertkapun. Elgyalogoltam a házig, kopogtam, semmi. Benyitottam. Az ajtó túloldalán olyan füst terjengett, mintha Bob Marley mind a tizenhárom gyermeke egyszerre gyújtott volna rá a spanglijára.

– Ashley? – kérdeztem, visszafojtva a köhögést.

– Áldás, tesó! (bless, bredda) – érkezett a válasz egy szuggesztív tekintetű, afrofonásos hajú lánytól, aki egy nagy asztalnál ült egy laptop, egy teli hamutartó és néhány üres sörösüveg társaságában. – Isten hozott Jamaicában. Gyere, cuccolj le. Mit kérsz?  

img_3749_new.jpg

Kinyitottam egy Red Stripe sört. Ashley amerikai volt, de már néhány éve Jamaicában élt, és egy kis utazási irodát menedzselt, ami kulturális turizmusra specializálódott. Ez volt a fő oka, hogy őt választottam szállásadómnak Airbnb-n, és nem is csalódtam. Másnap este, amikor már a Kingston Dub Club teraszán bólogatva néztem végig a körülöttem üldögélő öreg rasztákon (akik komótosan kipakolták az asztalra a náluk lévő, összesen nagyjából fél kiló gandzsát, és közben az angol nyelvnek egy olyan változatát beszélték, amiből annyit értettem, mintha Hailé Szelasszié prédikált volna nekem amharául), akkor már tudtam, hogy szerencsém van Ashley-vel, aki készségesen lefordított nekem mindent. Ezen a furcsa szigeten ugyanis elkél a segítség a frissen érkezőnek.

img_3293_new.jpg

Latin-Amerikával foglalkozó emberként ellentmondásos viszonyban voltam Jamaicával. Először is, természetesen: az angol (?!) nyelvű sziget nem Latin-Amerika, hanem a Karib-térség része, így eltérő nyelvi és kulturális karaktere miatt voltaképpen nem is tartozik szorosan ahhoz a régióhoz, amit én, mondjuk így, kutatok. Ez persze egyáltalán nem zavart például Suriname esetében: az egykori holland gyarmatnak vajmi kevés köze van a környező spanyol és portugál nyelvű országokhoz, mégis az utazásom tervezésének már egy egészen korai fázisában eldöntöttem, hogy felkeresem, mert annyira érdekesnek (bizarrnak) tartottam – és nem is csalódtam.

img_2802_new.jpg

Jamaicával szemben viszont előítéleteim voltak. A sziget a globális popkultúrában nagyon népszerű, emblematikus hellyé vált, alapvetően egyetlen okból. Minden középiskolás tudja, hogy Jamaica = fű, tehát fű = Jamaica, és míg egy Suriname vagy Ecuador feliratú pólóban feszítő tizenévest némi értetlenség fogadna Budapesten, addig a Jamaica feliratú póló üzenete nem igényel különösebb magyarázatot. Pláne, ha a nemzeti színek (vagy a raszta színek, erről még lesz szó később) mellé egy kenderlevél és egy szélesen vigyorgó Bob Marley is rákerült arra a pólóra.

img_2590_new.jpg

Szóval egy kicsit úgy voltam vele, hogy Jamaica meglátogatása nem hordozza magában azt az izgalmat, amit mondjuk Suriname vagy Ecuador felkeresése hordozott, vagyis hogy valami teljesen ismeretlen terepre indulok. Egy szép, de eléggé elturistásodott karibi szigetre számítottam, ahol a fő vonzerőt a betépett raszták jelentik, akiket itt természetes környezetükben lehet megszemlélni. Ugyanakkor Jamaica mégis van annyira híres hely, hogy a meglátogatása nélkül nem hagyhattam el a Karib-térséget.

img_2941_new.jpg

Mint annyiszor az utazás során, Jamaica esetében is egyszerre volt nagyon pontos és teljesen téves az előzetes elképzelésem arról, hogy mit fogok találni. Valóban a betépett raszták természetes környezetükben való megszemlélése volt a legérdekesebb dolog, és Jamaica valóban nagyon szép, de nagyon elturistásodott (és kifejezetten drága) hely. Viszont egy olyan gazdag, komplex, kicsit abszurd (és néha kicsit ijesztő) kulturális egyveleg veszi körül mindezt, ami nem feltétlenül látszik az országon kívülről, és amivel alighanem a Jamaica-pólós európai és észak-amerikai gimnazisták egyáltalán nincsenek tisztában. Én mindenesetre nem számítottam rá.

img_2664_new.jpg

Jamaica ugyanis nem gandzsát pöfékelő raszták szeretetközössége, hanem egy szegény, egyenlőtlen és erőszakos, harmadik világbeli ország. Egy volt brit gyarmat, ahol a lakosság 92%-a teljesen, további 6%-a pedig részben afrikai származású: az angolok (skótok, írek stb.) sokkal kisebb arányban keveredtek a feketékkel, mint a spanyolok és a portugálok (értsd: ritkábban erőszakolták meg őket). Így aztán, bár a jamaicai címeren látható mottó – Out of many, one people – a keveredést hangsúlyozza, Jamaicában inkább az az általános felfogás, hogy a jamaicaiak, úgy ahogy vannak, „Afrikából jöttek”. Sokszor eszembe jutott a Buffalo soldier szövegének az a része, hogy „In the heart of America / Stolen from Africa”. A jamaicaiak többségének valóban csak afrikai felmenői vannak, a nagyon szűk kevert (mulatt) vagy ázsiai réteg pedig általában gazdagabb, mint a fekete többség. Az osztálykülönbségek emiatt megakadályozzák azt, hogy egy teljesen fekete jamaicai egy félvérre valóban úgy tekintsen, mint aki a jamaicai „nép” tagja: Bob Marley-ra is sokan fintorogtak a kortársai közül, mivel apai ágon fehér családból származott.

img_2511_new.jpg

A jamaicai kultúra szerepe épp az erős afrikaiság-tudat miatt vált nagyon fontossá az amerikai kontinens más fekete közösségei számára: Jamaica az angol nyelvű „fekete karib” kultúrkör központja, amibe a különféle szigeteken (a Kis-Antillák, Trinidad és Tobago, a Bahama-szigetek, és a többi) kívül Guyana és Belize is beletartozik. Sőt, az Egyesült Államok afro-amerikai közegével is szorosan összeforrt a jamaicai kultúra, a zenének köszönhetően pedig a Karib-térség más (francia, spanyol) nyelvű szigetein is van egy komoly respektje a reggae őshazájának.

img_2493_new.jpg

Persze Jamaica nem csak a reggae-ről, és nem csak a rasztákról szól, sőt. A reggae csak egy a rengeteg, Jamaicából eredő zenei stílus (mento, ska, rocksteady, dub, dancehall, ragga, stb.) közül, a rasztafariánus hit követői pedig a lakosság egészen kis hányadát (legfeljebb öt százalékát) teszik ki – a jamaicaiak túlnyomó többsége protestáns keresztény. Nyelvileg pedig még összetettebb a kép: a jamaicai "hivatalos" angol, bár kétségkívül eléggé más, mint az, amit az angol királynő beszél, azért standard angoltudással megérthető. A hétköznapok nyelve, az afrikai elemekkel bővített, saját nyelvtannal rendelkező jamaicai patois (patwah) viszont az avatatlan fül számára teljesen érthetetlen, nem is beszélve a rasztafariánus zsargonról, amit a szavak tudatos átforgatásával alakítottak ki a beszélői, hogy a szavak hangalakja is azt tükrözze, ami a raszták szerint a jelentéséből következik.

img_2254_new.jpg

Egy szó, mint száz: Jamaica a jamaicaiaké. Ezt a mondatot aligha lehetne gyorsan, egymás után többször felolvasni, pedig a sziget lényegét szerintem ez a nyelvtörő fejezi ki a legjobban. Akár rasztafariánus volt, akár keresztény, minden jamaicaiban azt a büszkeséget éreztem, ami egy birtokon belül lévő gazdát jellemez. Nem erőszakosan és nem agresszívan, de mindvégig nyilvánvalóan éreztették, hogy ez itt az ő hazájuk, az ő „udvaruk” (yaad), és én, idelátogató fehér ember (yow, white man!) leszek szíves és alkalmazkodok hozzájuk. Azt hiszem, hogy egyetlen jamaicaival sem találkoztam, akit egy cseppet is érdekelt volna, hogy mit gondolok róla, vagy aki hajlandó lett volna a kedvemért bármit máshogy csinálni, mint ahogy eredetileg is tervezte.       

img_2873_new.jpg

Egyúttal az is kiderült, hogy az egyetlen dolog, amiért érdemes épp Jamaicába utazni, és nem a Karib-térség valamely másik idilli pontjára, az az, hogy itt jamaicaiak élnek. Minden más szempontból vannak jobb (olcsóbb, nyugisabb, jobb infrastruktúrával rendelkező stb.) opciók. A Maja Riviéra vagy Kolumbia karibi partvidéke lényegesen jobb ár-érték arányban hozza a trópusi, tengerparti nyaralás minden kellékét, legalábbis a hátizsákos árkategóriában. Az all-inclusive resortokról nem tudok nyilatkozni, mert oda nem jutottam el: Montego Bay környékét gondosan elkerültem. Maradt a lelakott Kingston, a kellemes Port Antonio és a különös Cockpit Country: tíz napba ennél nem fért bele több. Arra azonban épp elég volt, hogy rájöjjek: a jamaicaiak miatt akkor is mindenképpen megéri ellátogatni ide, ha ugyanilyen tengerpart, vízesés, piac, kávéfarm, templom vagy erőd van egy csomó más helyen is a Karib-tenger térségében.

img_3234_new.jpg

És azt is megértettem, hogy miért kérdezi tőlem mindenki teljesen magától értetődően azt, hogy „Először jársz Jamaicában?” Mert alighanem mindenki tudta, hogy ez a sziget mégiscsak teljesen más, mint a többi. És szokni kell egy kicsit. Viszont aki egyszer elkeveredett ide, az előbb-utóbb úgyis vissza akar majd térni.

Velem sincs ez másként. De egyelőre igyekszem megírni azt, hogy milyen volt az első utam Jamaicába.   

img_2201_new.jpg

Érdekel Latin-Amerika és a Karib-térség? Az Európa Könyvkiadónál a 2016-ban megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg a régió legnagyobb országáról, például hogy hogyan érdemes szállást keresni, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat a világnak ezen a részén. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr3813652584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.