Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

A csodálatos város

2016. május 26. - Soltész Béla

Rio de Janeiro a világ legszebb fekvésű városa. Ezzel az állítással nagyon nehéz lenne vitatkozni: az öblök, a homokos tengerpartok, a szürreális formájú gránitsziklák és a háttérben zöldellő trópusi növényzet együtt olyan mesebeli keretet adnak Riónak, amivel a világ egyetlen városa sem tud versenyezni.

01_1.jpg

A szépségnek azonban megvan az ára. Mint egy szépségkirálynő, aki amúgy rémes természetű és rengeteg macera van vele, Rio sem egyszerű eset. A lehetetlen helyeken felbukkanó sziklákat kerülgető utak, a sokszor szűknek bizonyuló és kilométeres dugókat okozó alagutak az autósoknak, míg a belvárost a tengerparttól sok helyen elválasztó, autópályaszerű utak a gyalogosoknak okoznak kellemetlen perceket (rosszabb esetben órákat). A problémák gyökere a legtöbb esetben ugyanaz: sok az autó, és kevés a hely.

02.JPG

Nem hiszem azonban, hogy lenne olyan riói, aki a Csodálatos Város (Cidade Maravilhosa) bármelyik erdősapkás hegyét vagy szikláját elcserélné egy szélesebb út vagy egy tágas parkoló kedvéért. Rióban az a legnagyszerűbb, hogy mindenhol beköszön a természet, a karneváli őrületből vagy a hétköznapi csúcsforgalomból felfelé vagy oldalra nézve valamerre biztosan meglátunk egy hegyet (vagy a tengert). Arról nem is beszélve, hogy a várost járva a legváratlanabb irányokból és szögekből bukkan elő a Corcovado, a csúcsán a széttárt karú Krisztus-szoborral.

03_new.jpg

Mind a Corcovado, mind pedig a másik ikonikus hegycsúcs, a Cukorsüveg (Pão de Açúcar) könnyen és kényelmesen megközelíthető – előbbi egy fogaskerekű kisvasúttal, az utóbbi lanovkával. A kilátás pazar, de a belépőjegyek elég borsosak, a tömeg pedig megnehezíti a nyugodt szemlélődést. Természetesen mindkét hely kötelező tétel a Rióba látogatók listáján, nincs rá mentség, ha valaki megtehetné, de nem megy fel ezekre a helyekre. Van viszont még egy hasonlóan látványos hegycsúcs (na jó, igazából rengeteg hegycsúcs van még, csak azokat kicsit nehezebb megmászni), ahonnan parnasszusi magányból lehet megcsodálni a riói panorámát. A Dois Irmãos-szikla, a híres „kétcsúcsú” hegy, amely az Ipanema hátterében emelkedik, viszonylag könnyen megközelíthető – csak épp át kell vágni egy favelán, vagyis nyomornegyeden.

04_new.jpg

Ahogy a favelákról szóló posztból hamarosan kiderül, ez nem jelenti azt, hogy az oda merészkedő turistát azonnal kirabolják vagy szitává lövik. Én mindenesetre nem rettentem vissza. Pláne, hogy a szóban forgó favela, a Vidigal már annyira dzsentrifikálódott, hogy a főutcája tele van hostelekkel és szuvenírboltokkal. A Vidigal alsó bejáratánál (az Ocean Inn szállóval szemközt) felültem egy mototaxira, vagyis egy srác mögé egy kismotorra, aztán elindultunk felfelé. Mototaxizni azért jó a favelában, mert az ember nem azon parázik, hogy esetleg kirabolják, hanem azon, hogy le ne essen a motorról. Kapaszkodtam a srácba, aki ment, mint az őrült, alig lassítva a kanyarokban, és arra gondoltam, hogy a favela lakói ezt a menetet napjában akár többször is megteszik, bevásárlószatyorral vagy kisgyerekkel is, úgyhogy én is túl fogom élni. Azért, amikor leszálltam, eléggé megkönnyebbültem: a három helyett öt reált adtam a motorosnak, aki vidáman integetett a fák felé, hogy arra induljak.

05_new.jpg

Annyit tudtam, hogy a felső focipályához kell menni, ott kezdődik az ösvény. Némi téblábolás után megtaláltam, aztán pedig már csak gyalogolni kellett felfelé. Nemsokára olyan érzésem volt, mintha tényleg egy erdőben lennék, nem egy nagyváros közepén. A kúp formájú hegy oldalát két favela, egy luxusnegyed és az óceán vette körül. Aztán kiértem a csúcsra, és kitárulkozott előttem egész Rio, de ezt csak én láttam, egyedül, mert nem volt a hegytetőn senki más. Balra a Corcovado, jobbra az óceán, előttem az Ipanema fehér sávja, kicsit távolabb a Copacabana, utána a Cukorsüveg, mögötte pedig a Guanabara-öböl, aminek a bejáratát folyónak nézték a portugálok, amikor 1502-ben újév napján odaértek, és elnevezték a helyet Január-folyónak, vagyis Rio de Janeiro-nak. Persze, fentről egyből látszik, hogy tévedtek, de lentről valószínűleg nem látták át a sziklakúpok káoszát. Mint ahogy eleinte én sem.

06_new.jpg

Azt hiszem, minél többször mászik fel valaki egy hegycsúcsra Rióban, annál jobban megérti a várost. És minél többször megy ki valamelyik strandra, annál jobban élvezi. Mert az mégis megfizethetetlen élmény, hogy az ember felszáll a 301-es buszra, és hipp-hopp, ott van az óceán partján. A karnevál fáradalmait kipihenendő, Annával és barátaival az egyik délután elhatároztuk, hogy kimegyünk a strandra. Mivel Annáék a Maracanã stadionhoz közel, a strandoktól messze laknak, az út egy bő órán át tartott, de nem bántam, mert olyan volt, mint egy városnéző túra: Tijucából indulva átbuszoztunk a Floresta da Tijuca erdővel borított hegygerincén, és megérkeztünk Barra da Tijuca strandjára.

07_new.jpg

Tijuca itt, Tijuca ott? A három hasonló helynév valójában három teljesen eltérő helyet jelöl: Tijuca egy középosztálybeli lakónegyed, a Floresta da Tijuca egy hatalmas természetvédelmi terület, Rio zöld szíve, melyet keresztül-kasul átszőnek a turistaösvények, a Barra da Tijuca meg az a tengerparti városrész, amelynek szélén az olimpiai falu található. A strandja pedig nem szokott annyira megtelni, mint a Copacabana és az Ipanema.

08_new.jpg

 – Fantasztikus, hogy az ember a ház előtt felszáll egy buszra, átvág egy őserdőszerű parkon, aztán leszáll a homokos óceánparton! – lelkendeztem. Anna csak legyintett. – Ja, persze, király – mondta. – De a sok dugó miatt gyakran két óráig tart elvergődni oda. Ennyi idő alatt São Paulo-ból is leérnék a tengerpartra.

Persze, elfelejtettem, hogy egy paulistával beszélek, nevettem magamban. Soha nem mondaná ki, hogy mennyire jó hely Rio, inkább talál valami okot, hogy panaszkodhasson. Bár persze a paulisták São Paulo-t is folyton szidják. Pedig szeretik. Pesti vagyok, ismerem az érzést.

09_new.jpg

Néztem a fölénk tornyosuló Pedra da Gávea óriási tömbjét. Azért ilyesmi nincs se Pesten, se São Paulo-ban: a nyolcszáz méter magas szikla szinte függőlegesen tör ki a tengerből. Annak a tetejére is fel lehet mászni, sőt siklóernyőzni is szoktak onnan. Meg egy csomó más pontról is. – Hát hol van még egy olyan sokmilliós nagyváros, ahol legalább tíz különböző helyen lehet siklóernyőzni? – mondtam volna, de Anna már bement a vízbe, Diogo pedig elővett egy verseskötetet.

 – Na mindegy, szóval szerintem elég jól lehet itt élni – mondtam.

 Diogo bólogatott, és Herberto Helder költészetébe merült.

img_3838.JPG

Tetszett a sztori? A bővített verzióját megtalálod az Európa Könyvkiadónál hamarosan megjelenő,Hátizsákkal Brazíliában című könyvemben. Amiből például az is kiderül, hogy merre érdemes szállást keresni Rióban, és merre nem. Meg még sok minden más is...

További, Riót ábrázoló képekért pedig kattints a könyvhöz tartozó online galériára!

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr168749832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.