Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

A világ közepén (vagy egy kicsivel arrébb)

2016. április 01. - Soltész Béla

Quitót, Ecuador fővárosát harmadik nekifutásra sikerült megnéznem. Első alkalommal a repülőtértől a buszpályaudvarig szeltem át a várost busszal, körülbelül másfél óra alatt. Másodjára Amazóniából jövet, a felföld felé igyekezve kereszteztem Quitót, ami szintén legalább másfél órába telt. Végül harmadjára, a Quilotoa-lagúna körüli gyalogtúra után érkeztem meg úgy, hogy ezúttal eltöltök itt két napot. Amiből végül három lett, de simán lehetett volna négy vagy öt is. Az utazásom egyik nagy meglepetése volt az ecuadori főváros: nem sokat vártam tőle, de végül az egyik legérdekesebb dél-amerikai nagyvárosnak bizonyult.

img_2973_new.jpg

Mivel Quito egy hosszú, észak-déli irányú völgyben fekszik, kisebb-nagyobb hegyek és egy aktív tűzhányó árnyékában, az autóforgalom nagy része a völgy két szélén, a hegyek oldalába vájt autópályákon zajlik. Ezeken már többször végigbuszoztam, de ezúttal, késő este lévén, fogtam egy taxit. A fiatal taxis srác hörgős death metált hallgatott, és amikor beszálltam, előzékenyen lehalkította a zenét. - Nem zavar, mehet hangosan - mondtam. Visszahangosította, így aztán dübörgő duplázókkal és torokhangú üvöltéssel aláfestve suhantunk a gyorsforgalmi úton. Kicsit féltem Quitótól, elég rossz a híre a hátizsákos turisták körében, úgyhogy a hostel elé érve megkértem a taxist, hogy várja meg, amíg ajtót nyitnak. Ez tíz percbe telt, és addig alighanem mindenki azt képzelte a macskaköves kis utca leeresztett redőnyei mögött, hogy Sátán őfelsége érkezett meg, hogy uralma alá hajtsa a világ legmagasabban fekvő fővárosát.

img_2915_new.jpgQuito 2850 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, úgyhogy ha előzőleg nem az Andokban gyalogoltam volna három napot, bizonyára kapkodtam volna a levegőt, amíg felértem a koloniális épület negyedik emeletére, a hostel recepciójához. Bár La Paz magasabban van, Bolívia fővárosa hivatalosan Sucre, így a de facto bolíviai fővárost diszkvalifikálva Quitót nevezik a világ legmagasabban fekvő fővárosának. Ennek megfelelően egész évben kellemes, tavaszias az idő, és a spanyol konkvisztádorok is jobban érezték magukat itt, mint a fülledt, tengerparti Guayaquilben. Így, bár a tengerparti metropolisz népesebb és gazdaságilag is fontosabb, politikai és kulturális szempontból Quito az ország szíve, ráadásul ez volt az első két város egyike, amelyet az UNESCO a Világörökség részének nyilvánított (Krakkó a másik). A környéket rendszeresen porig romboló földrengéseket és vulkánkitöréseket szerencsésen megúszó Quito büszkélkedhet Latin-Amerika egyik legnagyobb és legépebben megmaradt koloniális óvárosával.

img_2930_new.jpgAz óvárost végül egy nap alatt jártam be. Csak a főtér és környéke fél napra lefoglalt, főként azért, mert az elnöki palotába ingyen be lehetett menni egy hosszú, de annál érdekesebb vezetett túra keretében. Rafael Correa, Ecuador baloldali elnöke 2007-es hivatalba lépése után úgy döntött, hogy a palotát megnyitja a nép előtt, és közszemlére tesz mindent, az utolsó dísztányérig és kristályvázáig bezárólag, amit valaha kapott, sőt, az elnöki tribünre is ki lehetett menni, ahonnan a Quitóba érkező notabilitások (például nemrégiben Ferenc pápa) integetni szoktak a népnek. Ezzel, illetve a tér másik felét elfoglaló katedrálissal (ahol Sucre marsall, a dél-amerikai felszabadító háborúk hősének kriptája is található) alaposan elment az idő. Pedig az igazán érdekes épületek csak ezután következtek.

img_2977_new.jpgKívülről a legjobban az impozáns ferences templom tetszett, ami hosszú, a kolostorral egybeépült térfalával magasodott a galamboktól hemzsegő San Francisco tér fölé. Belülről pedig a jezsuita templom volt a leginkább lenyűgöző, ami teljes egészében arannyal van borítva. Az ilyesmitől amúgy én általában elég dühös leszek, mert nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyivel boldogabb élete lett volna egy csomó embernek, ha azt az aranyat inkább ott hagyják a föld mélyén, és simán csak kimeszelik a templomot. Ettől függetlenül tényleg elképesztő a díszítés, fotózni elvben tilos volt, de ettől egy óvatlan pillanatban eltekintettem.

img_2994_new.jpgA történelmi belvárost északról és délről két hasonlóképpen impozáns, de már jóval újabb, XX. századi műemlék fogja közre. Délen a Panecillo (Zsemle) nevű dombon emelkedik egy óriási Szűz Mária-szobor, amiben belül van egy csigalépcső, és fel lehet mászni egészen a fejéig. Északon pedig egy neogótikus katedrális tornyosul, ami egy teljes évszázadon át épült, és II. János Pál pápa szentelte fel 1985-ben. A Nemzeti Fogadalmi Templom nevű székesegyház egy apró részlete tett rám mélyebb benyomást: a gótikus templomokra jellemző vízköpő sárkányok helyett Ecuadorban őshonos állatok (iguanák, hangyászok, galápagosi óriásteknősök) álltak ki a falakból öt emelet magasságban.

img_2998_new.jpgA második nap a központtól kicsit távolabb eső látványosságokat jártam végig. Egyrészt elmentem az előző bejegyzésben említett Fisch Olga folklórüzletébe. Másrészt megnéztem egy másik - és jóval híresebb - ecuadori művész emlékkiállítását. Oswaldo Guayasamín, Ecuador leghíresebb festője szegény mesztic családba született Quitóban, és az évtizedek alatt az egyik legjelentősebb (és legideologikusabb) latin-amerikai festővé vált. Amikor már befutott, vett egy villát az elegáns Bellavista városrészben, és mellette építette fel az Ember Kápolnája (La Capilla del Hombre) nevű ön-múzeumát, kicsit abban a szellemben, ahogyan Dalí múzeum-színháza készült el Figueresben. Aztán áttaxiztam a völgy túloldalára, és felszálltam a TelefériQo nevű felvonóra, ami a város fölé magasodó Pichincha vulkán tömbjének alsó széléig vitt fel.

img_3175_new.jpgMivel Quito már eleve magasan fekszik, a Pichincha tetején nagyon hideg volt és kapkodni kellett a levegőt. A vulkán legmagasabb csúcsához a felvonótól még egy többórás gyalogút vezetett, amit eszemben sem volt végigjárni: nehezemre esett a gyaloglás, és a tájból is leginkább a Quitóra nyíló kilátás volt érdekes. Odafenn már nem nőtt más, csak a paja de páramo, a hegyvidéki pusztákon honos fűféle. Inkább visszalibegőztem a belvárosba és találkoztam Jörggel, a svájci hátizsákos turistával, akivel korábban Cuencában futottam össze. Elmentünk sörözni a quitói bulinegyedbe, a Mariscalba, ahol valami miatt minden utca az első világháborús antant hadvezéreinek neveit viseli - annak ellenére, hogy Ecuador nem vett részt a nagy háborúban. Quito Kazinczy utcája ráadásul épp a francia Foch marsall emlékét őrzi, akin nem csak a magyarajkú utókor nevet jóizűen (nevének kiejtése: fos), hanem az angolajkú is (angolosan kiolvasva: fokk). A Mariscal kocsmatulajdonosai egy idő után úgy döntöttek, hogy előre menekülnek, és tőkét kovácsolnak a hülye névből: ma a bulinegyed közepén egy embermagasságú, műanyag ¡Foch Yeah! felirat áll, amivel minden gringónak kötelessége lefotózkodni, miután elázott a Mariscal - amúgy tök drága - kocsmáiban.

img_3232_new.jpgMiután két nap elszaladt csak a városra, quitói tartózkodásomat megtoldottam egy harmadikkal, hogy megnézhessem a környék - és talán egész Ecuador - egyik leghíresebb látnivalóját, az Egyenlítőt. Oké, Egyenlítő van máshol is, de a vonala szinte végig nehezen megközelíthető dzsungeleken, illetve óceánokon fut végig. Quito az egyetlen kellemes klímájú nagyváros az amerikai kontinensen, ahol az északi és a déli félteke határa kényelmesen felkereshető: maga az ország neve, az Ecuador is innen jön, spanyolul ugyanis a szó azt jelenti, hogy Egyenlítő.

img_3063_new.jpgA klíma és az infrastruktúra vonzotta ide az első tudományos expedíciót is, amely az Egyenlítő pontos helyének meghatározására törekedett, és ezt itt találta a legkivitelezhetőbbnek. A francia tudósok - Godin, Bouguer és La Condamine - vezette expedíció 1736-ban érkezett Quitóba, és néhány hónapos munka nyomán arra jutottak, hogy az Egyenlítő a várostól mintegy húsz kilométerre északra húzódik, amit egy emlékművel meg is jelöltek. Bő kétszáz év telt el, mire ecuadori tudósok átszámolták a franciák eredményeit, és arra jutottak, hogy az Egyenlítő valójában hét kilométerrel arrébb található: 1982-re fel is épült itt egy sokkal nagyobb emlékmű, a Mitad del Mundo (Világ Közepe). Aztán nem sokkal később további számítások még 200 méterrel arrébb határozták meg a vonalat. Vicces, hogy a közelben vannak ősi indián romok is, amelyek pontosan a (legújabb számítások szerinti) vonalon helyezkednek el, és a régészek szerint a tájolásuk arra utal, hogy ezzel az építtetők tisztában is voltak. Csak épp az ő leszármazottaikat egyik expedíciónak sem jutott eszébe megkérdezni.

img_3045_new.jpgA második helyszínen (tehát 200 méterrel az "igazi" Egyenlítő mellett) álló hatalmas emlékműre is felmásztam, és természetesen szelfiztem is a két félgömb határát jelző sárga vonallal, annak ellenére, hogy tudtam: a valódi Egyenlítő valahol az emlékműt körülvevő zsibvásár és parkoló szélén húzódik. Sokan voltak ezzel így: a sárga vonalat lábuk közé vevő, az emlékmű tetejét díszítő földgömböt (látszólag) a fejük fölé tartó turistafotók épp olyan kötelező elemei egy ecuadori látogatásnak, mint a pisai ferde toronynak ellentartó turisták képei egy olaszországi utazásnak.

img_3104_new.jpgA "hivatalos" Egyenlítőtől nem volt egyszerű eljutni az "igazi" Egyenlítőig. Ki kellett sétálni a park szélére (ahol a Dél-Amerikai Nemzetek Uniója, az UNASUR nevű integrációs szervezet székháza is található, szintén az Egyenlítő - valamelyik - vonalához igazítva), és onnan egy járda nélküli országúton pár száz métert legyalogolva jutottam el az emlékmű háta mögött szerényen megbúvó Inti Ñan múzeumba. A meglehetősen ócska kitömött anakondákat és béna indiánkunyhó-replikákat is felvonultató múzeum fő vonzereje az, hogy állításuk szerint ők aztán tényleg az "igazi" Egyenlítő vonalát mutatják meg, és ezt fizikai kísérletekkel is alá tudják támasztani.

img_3096_new.jpgAz első kísérlet a következőképpen zajlott. Elisa, az idegenvezető lány az aranyszínű lavórt pontosan az Egyenlítő vonalára helyezte, megtöltötte vízzel, majd kihúzta a dugót. A víz örvénylő mozgás nélkül folyt le. Ezután Elisa három méterrel arrébb, a déli féltekére tette a lavórt és megismételte a műveletet. A víz az óramutató járásával megegyező irányba forogva folyt le. Végül Elisa az Egyenlítőtől három méterrel északra helyezte a lavórt. A víz ott is az óramutató járásával megegyező irányba forogva folyt le. Elisa mosolygott, újra megtöltötte a lavórt és újra kihúzta a dugót. A víz megint az óramutató járásával megegyező irányba forogva folyt le. Elisa harmadszor is megpróbálta. A víz ezúttal az óramutató járásával ellentétes irányba forogva folyt le. - Íme! - mondta Elisa, és a Coriolis-erő létezése bizonyításra került.

img_3100_new.jpgA kísérlet természetesen szemfényvesztés, pláne, hogy csak harmadjára sikerült. A Coriolis-erő valóban létezik, de csak óriási víz- és légtömegek (pl. a ciklonok) mozgását befolyásolja: a lavórból lefolyó vízörvény túl kicsi és túl rövid ideig tart ahhoz, hogy ténylegesen ezen múljon a forgásának iránya. Sokkal inkább ügyes cselről van szó, ahogy vélhetően a tojás-egyensúlyozós és a becsukott szemmel egyenes vonalon haladós (az Egyenlítő vonalán nehezebbnek bizonyuló) kísérletek esetében is. Azt viszont tényleg nem tudom, hogy a negyedik kísérlet miért sikerülhetett: mindenkinek össze kellett szorítania a hüvelyk- és a mutatóujját, mintha azt mutatná: minden príma. Az Egyenlítőtől pár méterre Elisa senkinek nem bírta szétfeszíteni az összeszorított ujjait, az Egyenlítőn állva pedig mindenkiét - az enyémet is. Egyetlen értelmes magyarázatot tudok elképzelni (az interneten keringő mindenféle teória közül), mégpedig azt, hogy az alacsony, vékony idegenvezető lány keményen gyúr csukló- és kézizmokra, de csak az Egyenlítőn állva veti be magát igazán. Akárhogy is, nagyon jól szórakoztunk, és akkor, egy fárasztó földrajzi és fizikai ismeretterjesztő nap után nekem már épp elég volt ennyi is.

img_3099_new.jpgJa, és az külön vicces, hogy a Quito belvárosából az Egyenlítő(k)höz közlekedő rozoga buszt úgy hívják, hogy Transhemisférico - vagyis "Féltekék közti járat". Ami sokkal futurisztikusabban hangzik, mint ahogy az a régi csuklós busz kinéz. Bár az kétségtelenül igaz, hogy az út során - valahol - tényleg áthalad az Egyenlítő vonalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr38550588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.