Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

A cigiző isten

2012. június 27. - Soltész Béla

Latin-Amerikában az a csodálatos, hogy az ember minden különösebb erőfeszítés nélkül juthat el a lehető legszürreálisabb helyekre. Elég, ha kiszáll a hajóból, mint ahogy én tettem a guatemalai Santiago Atitlánban, megalkuszik egy csíkos rövidnadrágos indiánnal, és már indulhat is a kaland. – Akarod látni Maximónt? – kérdezte az indián. – Igen – mondtam én. – Akkor kövess, odaviszlek – mondta ő. Megegyeztünk 20 quetzalban (600 forint), és negyed óra múlva már egy külvárosi sikátorból nyíló garázsépületben voltunk, ahol egy selyemszalagokba burkolt, fából készült bálvány előtt térdeltek az emberek, a bálvány szájából egy égő cigi lógott ki, a garázs sarkában pedig egy, a halott Jézust ábrázoló szobor feküdt, betekerve villogó és zenélő karácsonyfaégőkkel, amik a Jingle bellst játszották.

max1.jpg

Santiago Atitlán kikötője. Az esőzések miatt a tó vízszintje megemelkedett, így a kikötő épp víz alatt van.

Maximón, a cigiző isten még latin-amerikai viszonylatban is kiemelkedően bizarr jelenség. A neve Maam, a maja alvilág-isten, és Simon (tehát Szent Péter), a katolikus egyház alapítójának nevéből olvadt össze. A legenda szerint Maximón (ejtsd: masimón) valamikor a tizenkilencedik században jelent meg Guatemalában, öltönyt és kalapot viselt, és amíg a férfiak a földeken dolgoztak, addig minden asszonyt elcsábított. A férfiak, amikor rajtakapták, dühükben machetével levágták a kezeit és a lábait, és csak azután jöttek rá, hogy az alvilág istenének (és/vagy a katolikus egyház alapítójának) megtestesülését csonkították meg éppen. Ettől szörnyen megijedtek, és mi mással próbálták volna meg kiengesztelni, mint tömény szesszel és cigarettával.

max2.jpg

Santiago Atitlán felülnézetből, a hegyoldalról

Hogy pontosan kinek és pontosan mennyi hallucinogén kaktuszt kellett megennie ahhoz, hogy ilyen történetet kitalálhasson, az már a feledés homályába vész, mindenesetre egy bő évszázaddal ezelőtt Maximón kultusza széles körben elterjedt Nyugat-Guatemalában, a maja Felföldön, ahol több faluban is van szentélye. Maximón nem egy jóindulatú, hanem épp hogy egy ártó istenség, akit ki kell engesztelni azért, amit az emberek műveltek vele, machetével. Maximón az amerikai cigarettát és a márkás rumot szereti, és ha ezekből eleget kap, akkor segít az embereken. Nem lehet akármit kérni tőle, például szerelmi kérdésekben nem ő az illetékes. Ha viszont valaki másokon akar bosszút állni, vagy mások kárán kíván meggazdagodni, akkor nyugodtan számíthat Maximónra.

max3.jpg

Ennek a sikátornak a végén lakik Maximón

Maximón minden évben más család házában lakik. A húsvét előtti napokban, amikor a keresztény világ többi része Jézus feltámadására készül, Guatemalában levetkőztetik a Maximónt ábrázoló faszobrot, kimossák a ruháit és a róla lelógó színes szalagokat, a mosóvizet pedig jó pénzért eladják a lakosságnak, akik bepermetezik vele a lakásukat, hogy a következő évben is szerencse kísérje az életüket. Ezek után újra felöltöztetik a szobrot, és az apostolok és szentek szobrai kíséretében végigviszik a településen, hogy aztán egy (rejtélyes körülmények között kiválasztott) család otthonában helyezzék el egy évre. Maximónt vendégül látni hatalmas megtiszteltetés, illetve kiváló bevételi forrás: a család férfitagjai ugyanis egy éven keresztül semmi mást nem csinálnak, csak fogadják a híveket, beszedik tőlük a pénzt, égő cigit raknak Maximón szájába és időnként meglocsolják rummal.

max4.jpg

Karácsonyfaégők jelzik a  szentély bejáratát

Mivel Maximón minden évben máshol lakik, még a legújabb kiadású Lonely Planetből sem derül ki, hogy éppen hol található, így a turista kénytelen egy helyi embernek fizetni, hogy odakísérje. Santiago Atitlánban ebben az évben Maximón egy különösen szakadt környékre költözött, úgyhogy amikor befordultunk az egy méter széles sikátorba, komolyan megfordult a fejemben, hogy akkor most jött el az a pillanat, amikor elrabolják a pénzemet, az útlevelemet és a vesémet.

max5.jpg

Maximón és segítői

Erre szerencsére nem került sor, megérkeztünk egy szürke, vakolatlan téglaházhoz, aminek a garázsában volt berendezve a szentély. – Lehet fotózni, de minden fotó egy quetzalba kerül – mondta az engem kalauzoló indián, és akkor már tudtam: nem lesz semmi baj, sokkal jobb üzlet ez annál, hogy holmi rendőrségi üggyel kockára tegyék a turistákból nap mint nap befolyó quetzalokat. És azt is tudtam, már régebbről, hogy a helyiek nem értenek a fényképezőgépekhez, és csak akkor veszik észre, hogy épp fotó készül, ha villan a vaku. Úgyhogy nyugodtan fotóztam, megállás és vaku nélkül, aztán a végén kétszer vakuztam, és fizettem két quetzalt (60 forint), meg még további ötöt puszta jóindulatból Maximón iránt, hogy ne szenvedjen hiányt tömény szeszben és cigarettában.

max6.jpg

Az egyik vakus kép a kettőből

A Maximón-szentély, talán mondanom sem kell, lenyűgözött. Középen ült maga az isten, faszobor képében, egy széken. Annyira be volt bugyolálva mindenféle színes szalagokba, hogy nem látszott, van-e keze és lába. Az viszont azonnal feltűnt, hogy a szobor szája úgy van kialakítva, hogy tökéletesen passzoljon bele a cigi. Kétoldalt két, csíkos rövidnadrágos férfi ült, ők voltak Maximón segítői. Az egyik meggyújtotta a cigit, belerakta az isten szájába, aztán a rumosüvegből löttyintett egy keveset a színes szalagokra. A másik gyertyákat gyújtott, és mértani alakzatot rakott ki belőlük Maximón előtt a földön. Hátul, egy asztalnál további férfiak piáltak (valószínűleg a vendéglátó család férfitagjai), és hangosan röhögtek mindenféle vicceken, vagyis egyáltalán nem úgy viselkedtek, ahogy egy vallásos rituálé közben szokás. Maximón gyertyái előtt pedig egy hívő térdepelt, ő fizette a rumot, a cigit és a gyertyát, ugyanis épp vegyesboltot készült nyitni, és segítséget akart kérni a cigiző istentől. Mint már említettem, Maximón az illetékes akkor, ha valaki mások kárán szeretne meggazdagodni.

max7.jpg

Fohász a vegyesboltért

Elkezdődött a rituálé. A két segítő kántált valamit, a reménybeli vegyesbolt-tulajdonos imádkozott, a háttérben a férfiak tovább röhögtek, én meg a sarokban ültem egy széken és arcátlanul fotóztam az eseményeket. Tőlem jobbra egy üvegkoporsóban egy halott Jézus feküdt, a koporsó pedig körbe volt tekerve villogó és zenélő karácsonyfaégőkkel. Szólt a Jingle bells, kántáltak az indiánok, amikor pedig Maximón cigije végigégett, az egyik segítő kivette a szobor szájából a csikket, belerakott egy szivart, és meggyújtotta. Végül tömjént is gyújtottak, az ablaktalan garázsban már szinte semmit sem lehetett látni a füsttől, és a szertartás véget ért.

max8.jpg

Karácsonyfaégőkbe tekert halott Jézus

Udvariasan megköszöntem a segítőknek, hogy jelen lehettem, fizettem hét quetzalt, az idegenvezetőm pedig visszavitt engem a főtérre. Közben megkérdeztem, hogy mit szól ehhez az egészhez a katolikus egyház. Ellenzik, mondta, de kapnak ők is az adományokból, úgyhogy az ellenállásuk nem túl heves. Továbbá attól sem kell félniük, hogy a hívek elpártolnak tőlük: azok, akik Maximónt itatják és dohányoztatják, vasárnap éppúgy eljárnak misére, mint mindenki más. Sőt, a templomban az újszövetségi témájú fafaragások mellett van egy olyan is, amin Maximón pöfékel az előtte térdelő indiánok társaságában.

Kíváncsi lennék, hogy a derék vegyesbolt-tulajdonos milyen tisztességtelen árréssel árulja azóta a chipset és a kólát. Állítólag guatemalai migránsok már Ausztráliában és az Egyesült Államokban is állítottak fel Maximón-szentélyeket, a cigiző isten tehát már globális léptékben segít a híveinek, hogy mások rovására meggazdagodjanak. Még azt is el tudom képzelni, hogy előbb-utóbb Budapesten is megjelenik valami garázsban vagy sufniban.

 

Igény, gondolom, lenne rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr524614144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.