Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

A Felföld színei

2012. június 20. - Soltész Béla

Miután elbúcsúztam a maja családtól, akik vendégül láttak Rokjá Pomtilában, elindultam Guatemala sűrűbben lakott vidéke, a maja Felföld felé. Ez a vulkánokkal és tavakkal tarkított terület az ország tulajdonképpeni szíve, itt lakik a guatemalaiak többsége, sőt, egy időben egész Közép-Amerikát innen irányították a spanyolok. A Guatemalai Főkapitányság a mai Chiapastól Costa Ricáig húzódott, a székhelye pedig egy Ciudad de Santiago de los Caballeros de Guatemala nevű település volt, ahol templomok, kolostorok és paloták tömege épült a spanyolok által összerabolt pénzből. Mivel Közép-Amerikában nagyjából tízévente van földrengés, törvényszerű volt, hogy az egyik telibe kapja a várost: 1717-ben az épületek fele összedőlt. Ezeket néhány évtized alatt újjáépítették, de 1773-ban megint megrengett a föld, és megint összedőlt az épületek fele. A spanyolok ekkor úgy döntöttek, hogy Közép-Amerika fővárosát áthelyezik harminc kilométerrel odébb, egy biztonságosabb helyre. Igy jött létre a mai Guatemalaváros, a régi, romokban hagyott várost pedig azóta Antigua (jelentése: régi) néven emlegetik.

ff1.JPG

Antigua jelképe, a boltíves kapu az órával 

A közép-amerikai gyarmat apró banánköztársaságokká esett szét, Guatemalavárosból egy modern, koszos és veszélyes metropolisz lett, Antiguából pedig egy szellemváros, ahol két évszázadon át csak néhány maja földműves kapálgatott a barokk romok között. Aztán a gyönyörű fekvésű, romjaiban is elképesztő műemlékekkel teli Antigua szép lassan újjáéledt. Az élhetetlen Guatemalavárosból ide költöztek a gazdagok és az expatok, akiket először a jómódúbb turisták követtek, végül megjelentek a hátizsákosok és a nyelvtanulók is. Ma ez utóbbi csoport a leginkább szembeötlő Antiguában: a zömében húsz év körüli, gap year-en lévő gringók számára hatalmas kaland, hogy Guatemalában tanulhatnak spanyolul, mellékesen meg úgy viselkedhetnek, ahogy egy olcsó, de bulis helyen egy húsz év körüli, gap year-en lévő gringótól elvárható.

ff2.JPG

Közép-Amerika legnagyobb szökőkútja az egyik romos kolostor udvarán

Antigua tehát kellemes és vidám hely, de Guatemala többi részéhez vajmi kevés köze van. A város utcáit járva elkezdtem azon morfondírozni, hogy ha nem tudnám, hogy melyik kontinensen vagyok, vajon rájönnék-e bármilyen jelből arra, hogy ez Közép-Amerika. Nem sok ilyen jel volt. A romos barokk kolostorok, a környező magas hegyek, a hűvös klíma és a rengeteg szőke tinédzser együttesen olyan hatást keltett, mintha egy észak-olasz kisvárosban mászkáltam volna, ahol épp egy nemzetközi ifjúsági tábort tartanak. Latin-amerikai arcokat csak a kisboltok pultjai mögött és a tereken üldögélő tömegben lehetett látni – de nem többet, mint ahány latin-amerikai bevándorló ácsorog és ücsörög egy átlagos észak-olasz kisvárosban.

ff3.JPG

Antigua  nem pont olyan, amilyennek a "Harmadik világot" képzeli az ember

Valamin viszont nagyon látszott, hogy ez mégsem Észak-Olaszország: a színeken. Azt hiszem, hogy az egész maja Felföldön a színek a legérdekesebbek. A hegyi levegő, az elképesztően gomolygó felhők és a köztük át-átsütő napsugarak minden színt erőssé, drámaivá tesznek. Semmi mediterrán pasztell. Bár a fényképezőgépem már döglődött, és pár nappal később meg is adta magát, azért még sikerült olyan képeket készítenem, amelyekből valósággal kifolynak a színek.

ff4.JPG

Az Atitlán-tó egy napfényes pillanatban

A leginkább drámai hely az Atitlán-tó. A vulkánok között megbúvó, sötétkék tó partján szintén jelentős expat-kolónia él, de a falvak többségére továbbra is a maja hagyomány jellemző. A legérdekesebb falu Santiago Atitlán, ahol a Maximón nevű istenség trónol egy garázsból kialakított titkos szentélyben (róla külön bejegyzés fog szólni a jövő héten), és ahol a természeti környezet színeit a maják ruházatának elképesztő színei egészítik ki. Az Atitlán-tavon összevissza hajóztam a parti települések között, közben pedig hol eleredt az eső, hol kisütött a nap, hol pedig óriási, szürke felhők takarták el a hegyek csúcsait. A környéken a vulkánmászás a fő turistatevékenység, de én már megmásztam épp elég vulkánt a megelőző hónapokban, úgyhogy nem maradtam sokáig, hanem elindultam a szuvenírvásárlók Mekkája, a chichicastenangói piac felé.

ff5.JPG

Az Atitlán-tó egy vihar előtti pillanatban

Chichicastenangóban hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap tartanak piacnapot, amikor az egész város egyetlen hatalmas bazárrá alakul. A szuvenírvásárlást gyorsan letudtam: annyi gyönyörű, olcsó, fantáziadús és tökéletesen haszontalan tárgyat, mint itt, még sehol sem láttam. Vettem majom-, tukán- és tatumaszkokat, szőtteseket, hűtőmágnes-babákat, tarka szövetállatokat. Az utazás végéhez közeledtem, és Chichicastenangónál keresve sem találhattam volna jobb helyet arra, hogy a rokonoknak és barátoknak olyan ajándékokat vegyek, amelyekkel aztán fogalmuk sem lesz, hogy mihez kezdjenek, de legalább jól fognak mutatni a lakás azon pontján, ahol majd fogják a port. Aztán, miután hazacipeltem a zsákmányt a panzióba, elindultam, hogy járjak egyet a városban csak úgy, céltalanul.

ff6.JPG

Zöldségárusok Chichicastenangóban

Először is betévedtem a piac fedett részére, ahol a zöldségeket árulták. Ez nagyon jól nézett ki, bár semmi különös nem volt benne: indián asszonyok és emberek ültek hokedliken, és a földről, vagy műanyag dobozokról árusították a paradicsomot meg a hagymát. Eredetileg a piac erről szólt, nem a turistáknak gyártott, faragott tukánmaszkokról. Aztán megnéztem az egyik templomot. Belül sajnos nem volt szabad fényképezni, pedig lett volna mit. A templom tele volt gyertyákkal, virágokkal, a szentek szobrait pedig rikító, indián szőttesekbe bugyolálták. Kívül, a lépcsőn ültek a virág- és gyertyaárusok: a piacnapot ugyanis a városba érkező maja parasztok arra is felhasználják, hogy iszonyatos mennyiségű tömjént és gyertyát égessenek el, különféle fohászaik meghallgatása reményében, a szentek szobrait pedig virágokkal halmozzák el. Hogy ez mekkora részét viszi el annak a haszonnak, amit a paradicsom és a hagyma eladásából szereztek, azt nem tudom, délutánra már mindenesetre lépni nem lehetett a bejáratnál a virágoktól és a gyertyacsonkoktól.

ff7.JPG

A templom lépcsője a piacnap délutánján

A legjobb hely viszont egyértelműen a temető volt. Chichicastenango egy kifejezetten csúnya város, ahol a házak szürke betontéglákból épültek, és többségükben nincsenek bevakolva. A temetőben viszont minden családnak van egy takaros kriptája, ami gyönyörűen ki van mázolva a legelképesztőbb színekre, és természetesen itt is minden tele volt virággal és gyertyával. A jelek szerint a felföldi majákat sokkal jobban érdekli a túlvilág, mint az innenső világ, mert minden, aminek köze van valami természetfelettihez – templom, temető, maszkok – az rettenetesen jól néz ki, túlcsordul a színektől és a kreativitástól. Aminek viszont nincsen – lakóházak, kifőzdék, boltok – az csak úgy oda van hányva, ahogy éppen sikerült, még egy tisztasági meszelésre sem tartották érdemesnek a sebtében felhúzott, vakolatlan falakat.

ff8.JPG

Színes kripták a temetőben

A maja Felföld egy rettentő érdekes hely, és még szívesen eltöltöttem volna ott pár napot, de lejárt az időm: kénytelen-kelletlen elindultam vissza, Mexikóba. A hátizsákomat már alig bírtam el a sok faragott majom és tatu miatt, a nadrágom elszakadt, a fényképezőgépem bedöglött, a pénzem elfogyott. Nyomasztóan közeledett az utazás vége.

Amely utazás még egyébként egy acapulcói diszkót, egy pelikánokkal teli lagúnát és rengeteg tintahalas tacót is tartogatott, de erről majd két hét múlva.

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr444600554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.