Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

It’s the Muppet Show!

2012. január 11. - Soltész Béla

Még jóval azelőtt, hogy először Mexikóba érkeztem volna, két mexikói barátra tettem szert. Az egyikükkel, Wenceslaóval Chilében találkoztam, szociológiaórán – mi ketten voltunk csak külföldiek, hamar egymásra találtunk. A másikuk, Lissett még öt éve, Franciaországban dolgozott ugyanabban a szociális központban, ahol én is. Előbbi Manzanillóból, utóbbi Puerto Vallartából származott, amelyek egymástól két órányi buszútra vannak, a Csendes-óceán partján. Bár a két találkozás között négy év telt el, és nem is ismerték egymást, mindketten halálosan komolyan állították, hogy egész Mexikó legbulisabb környékén laknak, úgyhogy majd feltétlenül látogassam meg őket otthon, ha arra járok. Hát arra jártam, el is lehet képzelni, mi lett belőle. 

Manzanillo, a közepesen híresek és/vagy gazdagok házai felülről

Manzanillo és Puerto Vallarta valóban Mexikó legbulisabb környéke. Pontosabban itt lehet a legjobb ár-érték arányban szórakozni: lehet, hogy Cancúnban vagy Acapulcóban több diszkó van, de a Manzanillo-Vallarta tengely kellemesen low budget ahhoz, hogy felhőtlenül teljen az idő, és ne kelljen nagyon odafigyelni a kiadásokra. Ide járnak áprilisban spring break-elni a huszonéves amerikaiak, akik olyankor természetesen jól felverik az árakat, amúgy viszont mindkét hely elég pénztárca-barát. A közepesen híres és/vagy gazdag mexikói politikusok, vállalattulajdonosok és szappanopera-sztárok is leugranak néha egy fürdésre, de általában a középosztály áztatja itt magát – Vallartában a magát Valakinek képzelő középosztály, Manzanillóban pedig az őszintébbek.

Őszinte, lakossági strand

Wenceslao nagyon örült nekem, kijött elém kocsival a manzanillói buszpályaudvarra, aztán egyből felmentünk a kilátóhoz, ahol végigsöröztünk a naplementét, aztán fentről levizeltünk a közepesen híresek és/vagy gazdagok kertjébe. Wenceslaóval élmény volt Manzanillóban mászkálni – minden luxusvilla, -autó és –yacht előcsalta belőle a zapatistát, apukája ugyanis Subcomandante Marcos nagy barátja volt még a daliás mozgalmi időkben, olyannyira, hogy a zapatista vezér meg is látogatta őket, és aztán amikor berúgott, a pisztolyával a plafonba lövöldözött. Sajnos azóta már másik házba költöztek, pedig nagyon örültem volna, ha lefotózkodhattam volna a Subcomandante által szétlőtt plafonnal.

Wenceslao, a disszertációírás szünetében

Wenceslao szerencsére nem a véresszájú-balos, hanem a proletár-balos irányvonalat képviselte. A fiatal, baloldali latin-amerikai értelmiségieknek két nagy csoportja van: az egyik az idegesítő kriptokommunista, aki szerint Fidel még mindig a helyes úton jár, Chávez Latin-Amerika atyja, és AMLO kicsit sem nevetséges. Őket mind Chilében, mind Mexikóban nagyon nehezen bírtam (vezérük, Camila Vallejo iránt érzett, sírig tartó plátói szerelmem ellenére). A másik csoport ezzel szemben nem vizionál kolhozokat és gulágokat, csak épp megveti a felsőbb osztályokat, és szívesen vegyül el a kizsákmányoltak között. Ez mexikói keretek között azt jelenti, hogy szeret olcsón sok tacót és sört fogyasztani, a szentek nevenapján petárdákat durrogtatni és plebejus vicceken nevetni. Ez utóbbi, végtelenül szimpatikus kategória emblematikus példánya volt Wenceslao, aki Chiléből visszatérve a disszertációját írta, de azt szívesen félretette pár napra, hogy sört igyunk a parton, tacót együnk és szidjuk a globális rendszert, amely mindezért mindkettőnknek ösztöndíjat fizetett.

A világ legőszintébb turisztikai promóciós filmje: Manzanillo. Bikinis nők, gatyás családapák, hullámok, oszt jónapot. Meg egy kis lakossági trance.

A tengerparti ücsörgésen túl hajókirándulásra is mentünk, ami igazából körbe-körbe keringést jelentett az öbölben, fényes nappal, miközben bömbölt a diszkó, és egy animátor táncoltatta a nagymamákat. A spring break alatt ezek a hajók dugig megtelnek huszonéves, egymást taperoló amerikaiakkal, az év többi részében ellenben szó sincs ilyesmiről – a közönséget túlmozgásos mexikói nagymamák és unokák, napfürdőző anyukák és kellemesen szalonspicces apukák alkotják. Ja, mert szabad italfogyasztás van a hajón, nyilván emiatt mentünk mi is.

Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye

A legjobb buli azonban a muppet-ivás volt Comalában. A Manzanillo melletti kis falu fő nevezetessége (amellett, hogy névleg ott játszódik a Pedro Páramo című Juan Rulfo-regény) az a gigantikus étterem, ahol mindig játszik a mariachi-zenekar és ingyen van a kaja. Nem vicc, tényleg nem kell fizetni a kajáért (taco, tostada, quesadilla, szóval nem drága dolgok), csak az italért. Így is kiválóan működik az üzleti modell, ugyanis mindenki azért megy, hogy igyon: itt szolgálják fel a legjobban a muppet nevű mexikói borzalmat. A lényege, hogy a szénsavas grapefruitlével felöntött tequilát a pincér letakarja egy műanyag fedővel, azzal együtt hozzácsapja az asztallaphoz, aztán ahogy az ital felpezseg, megitatja a kedves vendéggel, akinek ezek után konyharuhával betakarja a fejét, és legalább tíz másodpercig rázza (a vendég fejét, nem a konyharuhát). Így néz ki a jelenet:

Hát szóval akartunk ilyet mi is, naná. Volt már szerencsém hasonló asztalhoz csapkodós, felpezsgős koktélhozhoz, például a „tocame los huevos”-hoz Zaragozában, Spanyolországban, amit már tíz éve, hogy próbáltam, de ahogy egy haverom nemrég írta, még mindig létezik a bár, ahol árulják. Wenceslao kezdte a muppetezést, mint jó házigazda: 

Muppet közben

Zaragozában nem rázták meg az ember fejét, és még úgy is előfordult velem, hogy aztán elfelejtettem, hogy „tocame los huevos"-nak hívják a koktélt, pláne, hogy a szomszéd bárban is volt egy hasonló, annak meg az volt a neve, hogy „hijo de puta” (előbbi jelentése „fogd meg a golyóimat”, utóbbié „k**** anyád”). Egyszer az egyik helyen a másik hely koktélját kértem a csaposlánytól, ő meg a sajátjukat adta, valahogy így:

-         ¡Tocame los huevos, por favor!

-         ¡Toma, hijo de puta!

Muppet után

Wenceslao közben megitta a muppetet, én következtem. Lenyomtam az orromig felpezsgő izét, aztán ráztak. Az érzés még annál is drámaibb volt, mint amilyennek a tequila suicide-ot gondolom (só- és citromnyalás helyett só az orrba, tequila a szájba, citrom a szembe – ezt még nem próbáltam ki, és nem is tervezem). Így nézett ki a világ utána:

Szóval így mulattunk Manzanillóban, de Wenceslaónak hamarosan beszámolóra kellett mennie a konzulenséhez, és azt mégsem mondhatta, hogy azt kutatta, hogy miért hívják muppetnek a muppetet. Ezen sokat töprengtünk, már a második kör után – szerintem egyértelműen azért, mert akibe beletöltenek egy ilyet, az utána úgy érzi magát, mint Breki a Muppet Show-ból: bábszerűen nyeklik ide-oda, és csak nagyokat tátog.

Kép innen.

Wenceslao tehát folytatta a disszertációírást, én pedig átbuszoztam Puerto Vallartába, Lissetthez. Vele egészen máshogyan szórakoztunk: Lissett a lehetetlen helyzetekbe kerülés nagymestere. Már Franciaországban is, ahol egy tüneményes, de végtelenül unalmas faluban éltünk egy hippikommunában, sikerült összeszednie a lapátfülű francia parasztgyerekek közül a leglapátfülűbbet, Arnaud-t, akit aztán férjül vett és magával vitte Vallartába. Ott aztán alapítottak egy civil szervezetet, hogy megtanítsák az indiánokat környezetbarát módon gazdálkodni az állam pénzén, de ez a projekt becsődölt, mert az indiánok tudtak környezetbarát módon gazdálkodni, az államnak meg nem volt pénze. Arnaud-t elszerette egy másik mexikói nő, elváltak, Lissettből pedig egy hajtűkanyarral egy vallartai luxusszálloda recepciósa lett, és elkezdett magassarkúban járni.

Puerto Vallarta

Lissettel körülbelül tizenöt sms-t váltottunk, mire megtaláltuk egymást, mert folyamatos késésben volt, ugyanis a barátnője, Griselda épp a lakását árulta, és amíg nem ment el tőle az aznapi reménybeli vásárló, addig nem tudott elindulni, és addig Lissettnek kellett helyette elintéznie valami mást, vagy mittudomén, mindenesetre én addig ültem a tengerparton és néztem a pelikánokat. Végre megérkeztek, egyből leültünk sört inni, és már reméltem, hogy akkor most lesz időnk nyugodtan beszélgetni, hogy kivel mi történt az elmúlt öt évben.

Pelikánok a strandon

Erről persze szó sem lehetett, mert Lissett Griseldával érkezett, aki folyamatosan telefonált egy Fran nevű fiúval, aki hívta őt kerti hússütésre, mobilon, tízpercenként. Griselda szívesen ment volna, de mondta, hogy két barátjával érkezne. Fran azt válaszolta, hogy nem baj. Lissett kíváncsi volt Franra, nekem meg mindegy volt, úgyhogy fogtunk egy taxit, és elmentünk Franhoz.

Lissett és az első sörök

A helyszínen kiderült, hogy a ház nem Frané, hanem a feleségének, Angélicának a szüleié. Fran éppen válófélben volt Angélicától, de már fűzte Griseldát, mindeközben Angélica apja sütötte a húst és szívélyesen tequilával kínált minket. Ebben a pillanatban értettem meg, mit jelent a mexikói vendégszeretet: hatvan körüli, tisztességben megőszült mexikói családapa vagy, a lányodat épp elhagyni készülő pernahajder meghívja a te házadba, a te családi hússütésedre az új kiszemeltjét, aki két idegennel érkezik, akik közül az egyik egy furcsa nevű kelet-európai országból jött, amiről még nem is hallottál, és te ezt a külföldit ahelyett, hogy káromkodva, sörétes puskával elzavarnád onnan, hellyel és tequilával kínálod. Nagyjából ezt.

Isten hozta Mexikóban

A helyzet ettől még nem vált kevésbé kínossá, úgyhogy Angélica, hogy mentse a menthetőt, felajánlotta, hogy menjünk el egy bárba, aminek az egyik barátja a tulaja. Mindenki helyeselt, a szülők sem marasztaltak nagyon, úgyhogy elindultunk. Fran egy nyitott platós teherautóval érkezett, felmásztunk a platóra (a kiöltözött, vihogó Lissett és Griselda, meg én, míg Fran és Angélica beültek előre). Így érkeztünk meg az úticélunkhoz – egy melegbárba.

Fran

Puerto Vallarta Mexikó gay hotspotja, egymást érik a szépségszalonok és a melegbárok. A bár közönsége negyven körüli, elegáns férfiakból állt. A tulajdonos pár asztalához ültünk, negyven körüli elegáns férfiak voltak. Angélica is rendkívül elegáns volt, Fran kicsit zavarban, Lissett és Griselda meg vihorásztak összevissza. És én, ugye, aki nem is tudom megszámolni, hányszorosan lógtam ki ebből az egészből.

Lissett

A tulajdonos meleg pár szerencsére szintén nagyon barátságos volt, és ahelyett, hogy közölték volna, hogy nem vagyunk túl kompatibilisek a hellyel, felajánlották, hogy esetleg menjünk át együtt máshova. Felpattantak ők is a teherautó platójára, és továbbmentünk – így érkezett meg ez az egészen valószínűtlen társaság egy egészen valószínűtlen helyre, egy rockdiszkóba, ahol mindenki ki volt öltözve, és egy ötven körüli afroamerikai rasztaman szaxofonozott, aztán meg reppelt. Itt végre a magunkkal hozott abszurd feloldódott a helyben talált abszurdban, és nagy nehezen sikerült kibeszélni Lissettel az elmúlt öt évet. Mindeközben az asztaltársaságunk többi tagja családi állapottól és szexuális orientációtól függetlenül random módon fűzte egymást.

Az egyik melegbár-tulajdonos, Griselda és a rasztaman

Lissettnek másnap Mexikóvárosba kellett utaznia, én meg Észak-Mexikó felé igyekeztem, úgyhogy reggel elbúcsúztunk, pedig szívesen megvártam volna, hogy mivé fajul az előző esti szappanopera. A mexikói szappanoperákat nem a forgatókönyv-író írja, hanem az élet: a mexikóiak jelentős részének valóban úgy zajlik az élete, hogy „Griselda, szerelmem, Angélica nem tarthat vissza tőled”, nekem pedig alkalmam nyílt végignézni egy epizódot, sőt, statisztáltam is benne. Szerencsére mind Fran, mind Angélica, mind pedig Griselda bejelölt engem a Facebookon, úgyhogy azóta online követhetem a közös életüket. Rengeteg képet raknak fel, hússütéseken, melegbárokban és rockdiszkókban bukkannak fel rajtuk, hármasban, és fogalmam sincs, mi köztük az épp aktuális viszony. Mert annál biztos sokkal komplikáltabb, mint amire elsőre gondolnék.

Én meg fogtam magam, és elindultam észak felé, hogy keresztülvonatozzak a Sierra Madrén.    

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr1003535831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.