Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Szentek, orishák, Che Guevarák

2011. december 06. - Soltész Béla
Kuba egy kommunista ország – ez még a közelmúlt bátortalan nyitási kísérletei ellenére is kétségtelen. A kommunista országok per definitionem ateisták – ezzel is nehéz lenne vitatkozni. Kubában ezzel szemben minden házban van egy kis oltár valamilyen szenttel, ezrek járnak a búcsújáró helyekre imádkozni, és Fidel Castro személyesen hívta meg a néhai János Pál pápát Kubába. Felmerül a kérdés: hogyan passzolnak össze ezek a dolgok?
 
Fidel és a pápa. Kép innen.
 
Fontos részlet, ami gyakran elkerüli a kubai történelmet felületesen ismerők figyelmét, hogy Castróék forradalma a kezdet kezdetén nem, vagy nem egyértelműen volt kommunista – inkább az antiimperialista, társadalmi igazságosságra törekvő nacionalizmus jellemezte a Granma hajósainak világképét. Csak 1961-ben, a Disznó-öbölbeli sikertelen amerikai intervenció nyomán fordult a kubai vezetés egyértelműen a szovjetek felé, és innentől kezdve deklarálta magát marxista-leninistának. Az sem túl közismert, hogy Castro gerillaseregében papok is harcoltak, a katolikus egyház pedig lelkesen üdvözölte a Havannába bevonuló forradalmárokat. Akkor ugyanis még úgy tűnt, hogy hasonlóak a céljaik: a szegénység és a kizsákmányolás csökkentése, az emberi méltóság védelme, és más hasonló humanista alapelvek, amelyek Kubában a Batista-rezsim idején eléggé a háttérbe szorultak. Az alapvető célok később sem változtak egyik térfélen sem, csak közéjük keveredett a marxi „a vallás a nép ópiuma” tézis, aminek következtében a hatvanas évek végére az egyház és a párt viszonya végzetesen megromlott.
 
A forradalmárokat szállító hajó, a Granma egy hatalmas vitrinben a havannai Museo de la Revolución udvarán
 
Végleges szakításra mégsem került sor, Kuba mindvégig fenntartotta a diplomáciai kapcsolatait a Vatikánnal, és a kubai egyház, bár sokszor kritizálta a Castro-rezsimet, az amerikai blokád ellen éppúgy felemelte a szavát. A templomba járók száma csökkenésnek indult, de a búcsújáró helyek ma is töretlen népszerűségnek örvendenek, a pápa látogatása 1998-ban pedig azt jelezte, a Vatikán végleg belenyugodott a status quo-ba. Hogy a mindennapok szintjén ez a kétarcúság hogyan csapódott le, arra illusztrációként álljon itt néhány történet, amiket az utazásunk során hallottunk.  
 
A Granma közelről
 
Amikor Cienfuegosban megkérdeztük, hogy mi az a bazi nagy épület a casa particularral szemközt, a közlékeny Pepe elmondta, hogy eredetileg kolostor volt, csak a forrdalom után az állam kisajátította a kétharmadát (nem az egészet!), hogy iskolát hozzon benne létre. A kubai forradalom utóéletét jól példázza, hogy a kolostorhoz tartozó templomba továbbra is járnak imádkozni az emberek, az államosított épületrész ezzel szemben azóta is kong az ürességtől. Nemhogy iskola nem lett belőle, de még egy szöget se vertek be a falba az elmúlt öt évtized során.
 
Egy másik szép példa: ebben a trinidadi templomban a Museo de la lucha contra los bandidos, a „Banditák elleni harc” múzeuma működik, emléket állítva a Disznó-öbölbeli győzelemnek
 
Santiagóban bementünk a katedrálisba, ahol szintén nem volt nagy a tolongás. Olyannyira nem, hogy a sekrestyés személyesen vezetett minket körbe Kuba második legnagyobb katedrálisában, hogy valamivel elüsse az időt. A 11 milliós Kubában jelenleg körülbelül 700 pap teljesít szolgálatot, így a katedrálisban mindössze heti két misét tartanak, mert a többi napon a pap másik templomokban tevékenykedik (szemben például Mexikóval, ahol minden nap, minden templomban több istentisztelet is van, és egy hasonló kaliberű székesegyházban 10-15 pap celebrálja a misét, ami azért erősen a ló túlsó oldala). Száznál többen nincsenek az istentiszteleteken, csak a nagyobb ünnepeken, mondta a sekrestyés. Aztán kérdezgetett minket, hogy mivel foglalkozunk – mondtam, hogy nemzetközi kapcsolatokból doktorálok. – Ilyesmit nálatok mindenki tanulhat? – kérdezte sokatmondóan a sekrestyés. Sejtettem, mire gondol. – Most már igen, régen kellett hozzá a megfelelő, őőő, háttér – mondtam. A sekrestyés bólogatott. – Most inkább a munkakeresésnél nem árt – mondtam erre én. – De legalább tanulhatjátok – válaszolta ő.
 
A santiagói katedrális előtt parkoló CocoTaxik
 
Az viszont, hogy a kubaiak nem igazán járnak templomba, nem jelenti azt, hogy ne lennének vallásosak. A hivatalos katolikus egyház latin-amerikai összehasonlításban sohasem volt túl erős Kubában, a népi vallásosság ugyanakkor alapjaiban határozta meg az emberek életét. Havannában megkérdeztük a casa particularunk tulajdonosát (Jesúsnak hívták, a feleségét pedig Maríának), hogy melyik szent szobra van a kis házioltárban. – Szent Lázár – mondta Jesús – a mozgásszervi megbetegedések védőszentje. – Az egyik lányom csípőficammal született – mesélte. – Harmincegy műtéten esett át, de nem javult az állapota. A harminckettedik műtét előtt az orvos annyira félt, hogy a kórház hátsó kijáratán át közlekedett napokig, mert tudta, hogy a kapuban várom, hogy a műtét esélyeiről kérdezzem. És akkor fogadalmat tettem Szent Lázárnak, hogy adományozok egy nagyobb összeget a templomának, meg építek neki egy oltárt a házamban.
 
Szent Lázár oltára Jesús házában, szivarokkal
 
- Hívtam egy javasasszonyt is – folytatta Jesús – hogy végezzen el egy rituálét. Ez ilyen népi dolog, tudjátok, nem papok csinálják, hanem csodatevő erejű javasasszonyok. A rituáléhoz kellett szivar, rum, meg többféle élelmiszer. Mindent beszereztem, csak a guajavazselé hiányzott. Ez egy tipikus kubai édesség, de akkoriban hiánycikk volt, sehol sem lehetett kapni. És a javasasszony azt mondta, hogy így nem lehet megcsinálni a rituálét. És én már biztosra vettem, hogy a lányom meg fog halni. De a műtét előtti éjjel becsöngetett egy ismeretlen asszony, aki guajavazselét árult. Azonnal megvettem tőle az egész kosár zselét. Furcsa volt, Kubában nem nagyon vannak utcai árusok – nincs mit árulni – úgyhogy azt hiszem, a Jóisten küldötte volt, álruhában. Rohantam a javasasszonyért, hajnalban megcsináltuk a rituálét, másnap pedig a műtét olyan jól sikerült, hogy az orvos sem értette. – Csoda történt – mondta. A lányomnak azóta már két gyereke van, rendesen tud járni, én meg megépítettem ezt az oltárt, és mindig teszek mellé szivart meg rumot Szent Lázárnak. Mert azt szereti.   
 
„Vallási tárgyak boltja” Havannában
 
A szentnek történő rum- és szivarajándékozás nem egy kifejezett katolikus szokás, és nem is a római anyaszentegyházban kell keresni az értelmezés kulcsát. A szinkretizmusról, vagyis a pogány és a keresztény elemek együttes továbbéléséről már több alkalommal írtam, a mexikói indián rítusokkal szemben azonban Kubában a katolicizmus a Nyugat-Afrikából behurcolt rabszolgák hitvilágára épült rá. A dolog lényege, hogy a rabszolgák nyíltan nem gyakorolhatták a (nagyrészt joruba eredetű) rítusaikat, így a joruba istenségeket a katolikus szenteknek feleltették meg valamilyen külső attribútum alapján. A joruba istenségek (pontosabban orishák, az egyetlen Isten különféle megtestesülései) így lettek egybemosva a katolikus szentekkel – Ogun háborúisten például Sárkányölő Szent Györggyel, Babaluaye gyógyító isten pedig Szent Lázárral. Bonyolítja a dolgot, hogy több női orisha is Szűz Máriának lett megfeleltetve, így Yemayá tenger- és anyaistennő és Ochún, a szerelem és a házasság istennője egyaránt a Szent Szűz megfelelői. Emiatt fordulnak például a kubaiak mindenféle szerelmi és szexuális kívánságukkal a Cobrei Miasszonyunkhoz (= Ochúnhoz), adott esetben a vonatkozó szerveket ábrázoló szobrocskákat helyezve az oltár környékére.
 
Egy másik vallási bolt
 
Mi Trinidadban Yemayá tenger- és anyaistennő szentélyében jártunk, sőt, áldozatot is mutattunk be neki az utazásunk sikeréért (tengeristennőként Yemayá az illetékes az ilyen ügyekben). Yemayá inkább a Palo Monte, míg Ochún a Santería irányzat kiemelt istensége – szinkretista vallásokból ugyanis több is van Kubában, annak függvényében, hogy pontosan milyen törzsből, Afrika mely részéről érkeztek a rabszolgák. Nagyjából ugyanazokat az orishákat (és a hozzájuk rendelt szenteket) imádja mindegyik irányzat, csak eltérő hierarchiában és rítusok szerint.  Oscar Lewis amerikai antropológus nem sokkal a halála előtt, 1970-ben készített egy interjút egy kubai házaspárral, ahol a férj a Palo Monte, a feleség a Santería követője volt. Ilyen mondatok hangoztak el:
 
Yemayá-szentély Trinidadban
 
Férj: Amalia egyértelműen Ochún lánya. Ugyanolyan kedves és szeretetteljes, mint Ochún, és ugyanolyan következetlen is. (…) Én Yemayá fia vagyok, de néha, ha ő nem tud segíteni, akkor Ochúnhoz fordulok. Ha viszont Ochún nem tud jönni, Yemayá elküld egy másik orishát.
Feleség: Lázaro őrangyala a Palo Montéhez tartozik, az enyém a Santeríához. Tulajdonképpen Lázaro soha nem mondta meg nekem, hogy a Palo Montében hisz. Onnan jöttem rá, hogy figyelmeztetett, hogy ne nyúljak ehhez vagy ahhoz a tárgyhoz. (…) Ha tudtam volna, hogy az Abacuához tartozik, sosem mentem volna hozzá. Illetve, talán igen, de akkor legalább tudtam volna, hogy mibe keveredek.
 
Mi mást lehetne felajánlani a tenger orishájának, mint vizet?
 
Az, hogy ez a beszélgetés 11 évvel a kubai forradalom után, a lelkes marxista-leninista időkben zajlott le, szemléletesen mutatja be, hogy az átlag (afro-)kubai, még ha dialektikus materializmust reggelizett is, vacsorára akkor is nagykanállal ette a Santeríát vagy a Palo Montét. Tulajdonképpen még egy totális világmagyarázattal bővült a kör – a katolicizmus és a joruba hitvilág mellé a marxizmus is megérkezett. És mivel a szinkretizmus mindig funkcionális (a kiszolgáltatott, szerencsétlen emberek sajátja, akiknek minden segítség jól jön), a kubaiak pontosan tudták, hogy bizonyos problémák orvoslására a párttitkár a megfelelő személy, másokéra a plébános, megint másokéra pedig valamelyik orisha.
 
Che, Fidel és Camilo szentháromsága a Museo de la Revoluciónban
 
Szívesen ártom bele magam olyan tudományokba, amikhez nem értek, a teológiai műveltségem viszont annyira hiányos, hogy a következő észrevételemet csak félve, sok-sok kérdőjellel merem előadni. Feltűnt, hogy Che Guevarának milyen kultusza van Kubában – nem csak a lépten-nyomon előbukkanó poszterekre gondolok, hanem arra is, hogy rengeteg kubai jár Che Guevarás pólóban. Az egy dolog, hogy nem sok más pólóminta van a boltokban, de járhatnának minta nélküliben is, ha nagyon nem tudnának azonosulni vele. Márpedig Che, a mártírhalált halt, vizionárius tekintetű, jóképű fiatal férfi még arcsszőrzetét tekintve is nagyban emlékeztet Jézus Krisztusra, nem? Harcostársai pedig hozzá képest olyanok, mint az apostolok? Fidel felel meg Szent Péternek (mint egyház/rendszeralapító), a többiek pedig – Raúl Castro, Camilo Cienfuegos, Abel Santamaría, stb. – a további apostoloknak? Lehetséges, hogy míg a katolikus hit szentekhez fohászkodós része a Santeríában kettőződött meg, addig az evangéliumi üdvtörténet a Granmával partra szálló, a Sierra Maestrában a túlerővel szembeszálló forradalmárok történetében talált párra? Che Guevara vonatrobbantása Santa Clarában a szamárháton történő bevonulás? Castro és Cienfuegos első havannai beszéde pedig a rendszer pünkösdje? Ahol nem a Szentlélek szállt le fehér galamb formájában Szent Péterre, hanem a béke, Fidel Castróra? A forradalom győzelme pedig maga a megváltás?
 
Camilo, Fidel és a galambok. Kép innen.
 
Akár tudatos volt Fidel részéről, hogy a forradalom történetét a későbbi évtizedek alatt egyre inkább úgy közvetítette és taníttatta, mint az evangéliumot, akár a katolikus neveltetéséből eredő vallásos tudatalattija köszönt vissza, annyi bizonyos, hogy a forradalom hőseit attól függetlenül is nagy (már-már vallásos) tisztelet övezi Kubában, ami az azt követő ötven évben történt. Nem próbáltam ki, de meg mernék rá esküdni, hogy egy Che Guevara-kép meggyalázásáért első körben nem a rendőrök, hanem az épp arra járó átlagos kubaiak retorziójával kellett volna szembenéznünk.
 
A példád él, a gondolataid maradandóak
 

Természetesen senki nem imádkozik Che Guevarához, és Fidel Castro is csak annyiban fogható Szent Péterhez – a szakállon kívül – hogy egy nem túl demokratikus rendszert hozott létre, de szerintem nem lenne haszontalan, ha egy nálam hozzáértőbb kutató megvizsgálná a Castro-rendszer saját magáról közvetített genezistörténetének bibliai áthallásait. Annyival is közelebb kerülnénk a blogbejegyzés elején feltett kérdéshez, hogy Kubában hogyan passzolnak össze ezek a dolgok.   

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr853443641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.