Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Mexikóváros, alulnézet

2011. augusztus 31. - Soltész Béla

Az előző posztban bemutatott turistalátványosságok után jöjjön az, ami Mexikóvárost igazán egyedivé teszi: bizarr piacok, spontán Szűzmária-jelenések, kocsmák, cowboyok és mókusok… Mexikóváros alulnézetből, az elmúlt fél év során felfedezett legviccesebb és legérdekesebb helyek.


1. Bevásárlóutcák

A Zócalótól délre és keletre, Centro

Mexikóvárosban vásárolni igazi élmény, leszámítva, ha az embernek ténylegesen szüksége van valamire, mert abban az esetben a legegyszerűbb bevásárlókörút is pokoli vesszőfutássá változhat. A főtértől, a Zócalótól délre és keletre fekvő utcák a világ legnagyobb plázáját alkotják, ahol minden utca valamilyen speciális árucikkre szakosodott üzletekkel van tele. A rendezőelv azonban nem más, mint a desmadre – ez az esszenciálisan mexikói fogalom, amit magyarra talán legjobban a „kupleráj” szóval lehet lefordítani. Műszaki cikkeket például a Salvador utcában lehet venni, kozmetikai cikkeket a Jesús María utcában, antikvár könyveket pedig a Donceles utcában, ezt bármelyik járókelő megmondja, de innentől kezdve csak a vakszerencsében bízhat a vásárló. Az adott utcákban ugyanis a millió kisbolt szinte pontosan ugyanazokat a termékeket árulja, mégis, az egyikben ez nincs, a másikban meg az. „Kérdezze meg három sarokkal odébb, a taco-árussal szemben” – ez a legtipikusabb válasz, ha valami kicsit is extra dologra lenne szükség. Nincs olyan türelem- és empátiafejlesztő tréning, ami felérne egy kiadós vásárlással a Zócalo környékén.

2. Mercado de San Juan

Plaza de San Juan (bejárat a Calle Ernesto Pugibet felől), Centro

A Zócalo környéki agyvérzéssel szemben a San Juan piac viszonylag kis alapterületén ténylegesen megvan minden a maga kategóriájában, amely kategória nem más, mint a hús. Minden olyan állat, amit a Jóisten arra talált ki, hogy az emberek megegyék, az a San Juan piacon kapható – sőt, sok olyan is, amivel eredetileg egészen más volt a célja. Borjú, bárány, pulyka, fürj, kecske, halak – ezek még valamennyire evidensek, de van itt bölény, bivaly, elefánt (!), oroszlán (!!) és tigris (!!!) is, szépen felszeletelve, természetesen horribilis áron. És nem csak nagyvadakban erős a San Juan piac: lehet kapni maguey-kukacot (az kell a tequilába), szöcskét, hangyát és légypetét is. Ettem hangyát, az íze pontosan olyan, mint ahogy azt látatlanban akárki elképzelheti: rémes. Mindezek ellenére, vagy talán épp mindezek miatt a San Juan a korábban már méltatott piacok, a Sonora és a Chopo mellett Mexikóváros legnagyobb kincseinek egyike.

3. Secretaría de Educación Pública

Calle República de Brasil 31, Centro

Amikor Diego Rivera még egy fiatal, névtelen senki volt, a vakszerencsének köszönhetően megkapta élete első komoly megbízását, amivel aztán három évig el is volt: ki kellett festenie a Közoktatásügyi Minisztérium belső udvarainak falait. A forradalom után egy bő évtizeddel, a Domonkos-rendi szerzetesektől frissen elkobzott épületben az ifjú, lánglelkű kommunista Rivera 120 freskót készített, rajtuk sok-sok munkással, paraszttal és fogaskerékkel. A képek nagy része eléggé felejthető, a látogatásnak azonban nem is ez a lényege, hanem Carlos. A hatvan körüli, joviális Carlos egy nyugdíj előtt álló köztisztviselő, akinek elvben van valami beosztása a minisztériumban (talán a személyügyön, ha jól emlékszem), gyakorlatban azonban, ha véletlenül betéved egy turista, hogy megnézné a freskókat, ő kalauzolja őket végig az épületen. Az egy dolog, hogy a minisztériumokban a világon mindenhol általában elég nagyvonalúan állnak a munkavégzés fogalmához, az azonban mégis egy égi tünemény, hogy egy öltönyös közalkalmazott munkaidőben másfél órán át ráérősen mutogatja a sarló-kalapácsokat a falon, miközben további öltönyös közalkalmazottak ténferegnek a folyosón, kávézgatnak, cigizgetnek, és mosolyognak a turistára. Mindezt egy egykori kolostorban.

4. Museo de Arte Popular

Calle Revillagigedo 11, Centro

A Népművészeti Múzeum valahogy elkerüli a Mexikóvárosba érkező turisták figyelmét, pedig olyan gyűjtemény rejtőzik benne, amitől minden látogatónak tátva maradna a szája. A mexikói populáris kultúra agymenéseinek már elég sok posztot szenteltem – nos, ebben a múzeumban minden megtalálható, ömlesztve. Van egy hatalmas rémállat-gyűjtemény, sok-sok gyerekjáték, szalmából és papírból készült készült miniatűr képek, maszkok, hímzések, rengeteg papírmasé csontváz (ezekről lesz egy külön poszt), szuperbrutál pszichedelikus huichol festmények (ezekről is), kagylóhéj Szűzmáriák és még sok-sok olyan tárgy, amit egyszerű, de a fantáziától épp csak ki nem durranó mexikói emberek készítettek valahol a falu szélén, a vakolatlan téglaházukban. A mexikói népművészet egyáltalán nem egy halott, már csak a múzeumokban megtalálható dolog: tele van vele az egész ország, az utcák, a piacok. Együtt, egy épületben mégis sokkal ütősebb. Hihetetlen, hogy a mexikóiakban mennyi energia van, ha haszontalan tárgyak előállításáról van szó.

5. Virgen del Metro

Metro Hidalgo, kijárat a Calle Zarco felé, Centro

Az igazi folklór természetesen, ahogy az előbb is írtam, nem a múzeumban van, hanem az utcán. A mexikói néplélek egyik gyönyörű megnyilvánulása a Metró Szűzmáriája, ami úgy keletkezett, hogy egy nagy eső után beázott az Hidalgo metróállomás egyik peronja, és a falon a nedvességfoltok között egy hitbuzgó mexikói felfedezte a Guadalupei Szűzmária karcsú alakját. Az adott faldarabot a hatóságok kiemelték, és építettek neki egy szentélyt a metró kijáratánál, ahová a jámbor metrózók elhelyezhetik a virágaikat, gyertyáikat és kis cetliken a könyörgéseiket. A képen sajnos a tükröződés miatt nem látszik a jelenés (egy jobb kép található itt), de annyit mondhatok: kell azért egy beállítódás ahhoz, hogy ebbe az amorf, fekete izébe valaki épp Szűz Máriát lássa bele. Persze aki jelenéseket szeretne látni, az bárhol rájuk talál, mint ahogy ez a kép is kiválóan bizonyítja.

6. La Faena torreádor-kocsma

Calle Venustiano Carranza 49B, Centro

Szintén erősen kileng a folklórmérő mutatója a La Faena torreádor-kocsmában. A spanyolok által meghonosított bikaviadal Mexikóban is széles körben elterjedt (naná, hiszen nagy állatokról és sok vérről van szó), de az utóbbi időben a többi állatgyilkos sporttal együtt, mint a kakasviadal, leszállóágba került. A bikaviadal-rajongó közönség törzskocsmája, a La Faena ennek megfelelően leginkább egy nyugdíjasklubra hasonlít, ahol mellékesen sört és tequilát is mérnek. A falakon híres torreádorokat és híres bikákat ábrázoló olajfestmények lógnak, de ki van rakva egy pár vitrin is, bennük megfakult torreádor-öltözetekkel, amelyek közül néhányon a vérfoltok is jól láthatók. És természetesen van egy kis oltár is a Guadalupei Szűzmáriának, amit villogó karácsonyfaégők ölelnek körbe.

7. El Templo de Diana pulquería

Calle Francisco Madero 17, Xochimilco

A legautentikusabb kocsma azonban az összes közül, ahol jártam, egy pulquería a távoli Xochimilco külvárosban. A pulque a maguey nevű kaktuszból nyert lé, ami a levegővel érintkezésbe lépve erjedni kezd. Egy nappal a lefejése után már üt, mint a boroskóla a tűző napon, és nagyjából olyan jól is esik. Tekintve, hogy egy folyamatosan erjedő cuccról van szó, pár pohár után az ember gyomra felfúvódik, és a kellemes szalonspicc helyett valami teljesen passzív, mozgásképtelen bambaság veszi kezdetét. Ennek megfelelően a pulqueríában ücsörgő öregek (rajtunk kívül senki nem volt hatvan alatt) úgy szórakoznak, hogy tíz percig vegetatív állapotban, mozdulatlanul ülnek, aztán nekiveselkednek, a jobb kezükkel megemelik a korsót, a bal kezük alkarjával kitámasztják alulról, és húzóra leküldenek fél litert, utána pedig újabb tíz percre visszamennek alfába. Mindezek mellett a pulque íze rémes, olyan, mint a kefír, csak nem tejes, hanem növényes felhangokkal. Szerencsére lehet kapni ízesítve is, pisztáciával, eperrel, mangóval, úgy már egész jó. Pulqueríába menni egészen növényi élmény, és nem csak az íz miatt.

8. UTA

Calle Donceles 80, Centro

A pulquería gyökeres ellentéte a belvárosban található, UTA nevű dark-goth-metál diszkó, ahol egzaltált, fekete bőrbe és latexbe öltözött tizen- és huszonévesek vonaglanak trance-esített Depeche Mode-ra és spanyol nyelvű Rammstein-utánzatokra. Sajnos azonban (vagy szerencsére) a latin kultúra tökéletesen inkompatibilis a sötét, szigorú, indusztriális germán szeleteléssel. A táncparketten ennek megfelelően nem sápadt halálmadarak vagdosták az ereiket, hanem életvidám mexikói tinédzserek viháncoltak és locsolták egymást sörrel. Mindeközben felülről zöld lézercsillagocskákat vetítettek a közönségre. Még a pogó is kifejezetten baráti volt, inkább tűnt valami jókedvű, kaotikus bakkecske-táncnak, mint szociopaták potenciális tömegverekedésének. Ha egyszer lesz egy olyan zenei irányzat, hogy happy dark, akkor az Mexikóból fog elindulni, az már tuti.

9. Lienzo Charro El Rancho

Avenida Constituyentes 500, Belén de las Flores

A szombat esti őrület után tökéletes ellenpont a békés, családias rodeó vasárnap délelőtt. A charrók, vagyis mexikói cowboyok lovaglós-bikakötözős magánszámai egy szigorú szabályrendszernek engedelmeskednek: ez a charrería, ami a Mexikóvárostól északnyugatra fekvő állattartó vidékeken, Jaliscóban, Durangóban és Zacatecasban alakult ki, de természetesen a fővárosban is van egy aréna, ahol hétvégenként bemutatót tartanak. Külföldinek lenni azért jó Mexikóban, mert minden helyi szíves-örömest beavatja az embert az ilyesféle mexikóiságok rejtelmeibe. A charrók pillanatok alatt beinvitáltak a backstage-be, ahol egymás szavába vágva magyarázták el, hogy mi ér pontot és mi nem, hogyan kell farolni a lóval, és hogyan kell meglasszózni a bikát. Ezen felül, mint ahogy minden extrém sportoló, a charrók is rendkívül büszkék a sérüléseikre, így egy idő után már azt kellett hallgatnom, hogy kinek melyik végtagja hányszor tört el, és hogy mennyi fém van a csontjaikban. Meg is simogathattam volna az egyik bikát, de nem tartottam rá igényt.

10. Mókusok, Bosque de Chapultepec

Metro Chapultepec, Chapultepec

A legkedélyesebb hétvégi szórakozás Mexikóvárosban azonban minden kétséget kizáróan nem a rodeó, hanem a mókusetetés. A hatalmas Chapultepec-parkban hihetetlenül elszaporodtak és elszemtelenedtek a szürke mókusok, olyannyira, hogy már szinte etetni sem kell őket: maguktól kirántják az ember kezéből az ennivalót. Ráadásul megesznek mindent, a pattogatott kukoricától a nyalókáig. A mexikói felnőttek imádják a gyerekeiket, amit úgy fejeznek ki, hogy minden színes, cukros, egészségtelen szirszart megvesznek nekik. A mexikói gyerekek pedig imádják a mókusokat, így mindez előbb vagy utóbb a mókusok szájában köt ki. A Chapultepec-parkban talán még maga Woody Allen sem merné azt mondani, hogy: „Vessetek a mókusok elé!”

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr953172551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.