Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Populáris politika

2011. július 07. - Soltész Béla

Mexikóban beindult a választási kampány. Az elnökválasztásra ugyan még egy évet várni kell, de Mexikóban, föderatív állam lévén, 32 tagállami kormány is létezik, élükön kormányzóval, akiket – akárcsak az elnököt – hatévente választanak, majdnem ugyanakkora felhajtással. Külön szépsége a dolognak, hogy minden szövetségi államban máskor jön el a választás időpontja, nagyjából egyenletes eloszlásban, így egy évre általában öt-hat kormányzóválasztás esik. Országos szinten közepesen fontos események ezek, a győztes pártok természetesen fordulatról, földcsuszamlásról, korszakváltásról beszélnek, de ettől még az, hogy melyik párt nyert mondjuk Michoacánban, csak mérsékelten határozza meg a mexikói belpolitika általános irányát.

A PRI, a PAN és a nép viszonya az El Chamuco humormagazin címlapján

A nagy kivétel a főváros és az azt körülvevő México szövetségi állam. Mexikóváros közigazgatási területét annak idején nem 20 millió emberre tervezték, így az agglomeráció szinte minden irányban átbuggyan a városhatáron. A „hivatalos” Mexikóváros (amely a Distrito Federal, vagyis Szövetségi Kerület nevet viseli), 9 millió lakossal rendelkezik, és még ugyanennyi él a szomszédos México államhoz tartozó részeken. México államban ezen felül vannak még olyan városok is, amelyek nem tartoznak a szűken vett mexikóvárosi agglomerációhoz, például Toluca, ahol jelenleg lakom. México állam 2011. július 3-án választott magának új kormányzót.

Kormánypártok a 32 szövetségi államban. Kép innen.

México állam nagyjából úgy viszonyul Mexikóvároshoz, mint Pest megye Budapesthez, néhány apró különbséggel. Először is, az állam népessége összesen 15 millió fő, vagyis México állam kormányzója épp másfélszer annyi szavazópolgár első számú szolgája, mint a magyar miniszterelnök. Másodszor, saját fővárosa van, a majdnem egymilliós Toluca, ahová a Mexikóváros környéki nagyvállalkozók lobbizni járnak, így egy furcsa kis hatalmi alközpont alakult ki az ország fővárosától 70 kilométerre. (Körülbelül úgy, mintha a Pest megyés hasonlatnál maradva, a Buda környéki hegyek közt felhalmozódó kétes eredetű pénzek gazdái Cegléden keresnének maguknak befolyásos barátokat, mert közigazgatásilag oda tartoznak). Harmadszor, México állam kormányzóválasztása pont egy évvel előzi meg az össz-mexikói elnökválasztást, így az, hogy ki tesz esküt idén augusztusban a tolucai kormányzói palotában, olyan, mint egy nagyon erős kampánystart a győztes pártjának. A legnépesebb szövetségi államban megnyerni a kormányzóválasztást olyan, mint félig megnyerni az elnökválasztást. Nem úgy, mint a Pest megyei képviselőtestületben szerzett diadal, amely ezzel a szimbolikus többlettel nem dicsekedhet.

México szövetségi állam. A betüremkedés a Distrito Federal. Kép innen.

Mindezt azért írtam le ilyen hosszadalmasan, hogy a helyén tudjam érzékeltetni a México államban 2011 júniusában lezajlott kampányőrület tétjét. Háromszáz méterre lakom a kormányzói palotától, naponta öt-hat helikopter szállt le a tetején, előtte sokszor kordonok, géppuskás őrök, és szerte a városban milliónyi plakát, kampányrendezvény, felvonulás és tüntetés. Nem csupán a jelöltek miatt, hanem azért is, mert az az ember, akinek most járt le a mandátuma, nem más, mint a jövő évi elnökválasztás nagy favoritja, Enrique Peña Nieto, aki épp México állam kormányzójaként vált országszerte ismertté. Aki tehát közel szeretne kerülni jövőre a húsosfazékhoz, annak most rendkívül előnyös befektetésnek tűnt elzarándokolni Tolucába, és adakozni egy kicsit Peña Nieto jobbkeze és utóda, Eruviel Ávila kormányzói kampányára.        

Enrique Peña Nieto és szappanopera-sztár felesége. Kép innen.

A mexikói pártrendszer nagyon különleges, ugyanis nem két domináns párt van, hanem három. A sztori nagyon röviden a következő. 1910-ben kitört a mexikói forradalom, olyan tiszteletreméltó célok érdekében, mint a földosztás, a közoktatás és az indiánok helyzetének javítása, de a főbb vezetők két évtized alatt lemészárolták egymást. 1929-re stabilizálódott a helyzett, pontosabban létrejött egy baloldali, de nem szovjet típusú egypártrendszer. A többszöri névváltoztatáson átesett állampárt végül a szürreális „Intézményesült Forradalom Pártja” (PRI) nevet kapta, és bár érdemei a kezdeti időszakban vitathatatlanok, a hatalomban töltött 71 év alatt korrupt, karrierista, az eredeti forradalmi céloktól teljesen elidegenedett bürokraták gyűjtőgödrévé vált. Ez nem is lehetett másként, olyan nincs, hogy egy párt 71, ismétlem, 71 évig van hatalmon, és nem rohad szét teljesen belülről.

Felipe Calderónt, a jelenlegi elnököt (PAN) ábrázoló bábu Mexikóváros főterén. Felirat: „az imperializmus bábja”.

A bomlás már a 80-as években megkezdődött, amikor a PRI balszárnya, vagyis a jóérzésű progresszívek önállósították magukat, és létrehozták a PRD-t, a Demokratikus Forradalom Pártját. A PRI ezek után neoliberális fordulatot vett, végrehajtottak egy sor strukturális reformot, továbbá bevitték az országot a sokat vitatott NAFTÁ-ba, az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi szerződésbe. Mindez annyit ért, mint halottnak a csók, a harmad- és negyedgenerációs forradalmároknak nehezen bocsátották meg a választók a tömeges elbocsátásokat és az életszínvonal-csökkenést. Végre 2000-ben a PRI elvesztette a választást, méghozzá egy egészen új társaság, a jobbközép, piacpárti Vicente Fox vezette PAN ellen.

Andrés Manuel López Obrador (PRD) már ötödik éve dühöng. Kép innen.

A PAN a Nemzeti Akció Pártjának rövidítése, és bár ez a név kicsit szélsőjobbosan hangzik a magyar fül számára, semmi ilyesmiről nem volt szó. Fox az ifjabb Bush nagy barátja volt: ízig-vérig neoliberális agendával, a PRI kádereinek eltakarításával, privatizációval és a jóléti kiadások lecsökkentésével indított, amiből lett is egy kis friss lendület és gazdasági növekedés, de ez hamar kifulladt, a szegények még szegényebbek lettek, és a következő választásra megerősödött a markánsan baloldali PRD. 2006-ban Fox utóda, Felipe Calderón minimális előnnyel nyert a PRD-s Andrés Manuel López Obradorral szemben, utóbbi hívei választási csalást szimatoltak, újraszámolást követeltek, López Obrador egy ideig úgy viselkedett, mintha ő lenne az elnök, még fel is esküdött Mexikóváros főterén „a nép előtt”. Aztán ez a hype elmúlt, a sértődött López Obrador összeveszett mindenkivel a saját pártjában és azon kívül is, Calderón pedig belekeveredett a drogmaffiák elleni fegyveres harcba, ami a problémát nem oldotta meg, csak a halottak számát növelte. Közben a mexikói gazdaság elég halványan teljesített, milliók vándoroltak ki az Egyesült Államokba, és a szegények körében megjelent a PRI-idők iránti nosztalgia, amikor legalább a retorikájában őket képviselte a kormányzat. Meg már eltelt egy évtized, és különben is, régen minden jobb volt.

A PAN jelöltje México államban, Luis Felipe Bravo Mena.

Ebbe a hervasztó politikai körképbe robbant be az ifjú titán Peña Nieto, aki 2005-ben a PRI színeiben megnyerte a México állambeli kormányzóválasztást. Peña Nieto egészen új politikai stílust hozott a „PRInoszaurusz”-nak csúfolt egykori állampárt posványába: fiatal volt, jóképű, és azzal kampányolt, hogy egy 617 egészen konkrét ígéretből álló listát írt alá egy közjegyző előtt (hogy a közjegyző minek kellett, azt nem tudom, bizonyára így még hitelesebbnek tűntek az ígéretek). Gyakorlatilag minden városnak és falunak ígért valamit: autópályát, uszodát, könyvtárat, új buszokat, ésatöbbi. Ez egészen meglepő volt az ellenfelek szokásos választási frázisaival szemben (jobb közbiztonság, növekvő életszínvonal stb.), úgyhogy Peña Nieto annak ellenére fölényesen nyert, hogy pártja, a PRI amúgy rendkívül gyengén muzsikált országszerte. A még meglepőbb pedig az, hogy hat évvel később úgy néz ki, hogy ha nem is mind a 617, de 4-500 ígérete megvalósult. Megépültek az autópályák, az uszodák, és mindegyiken nagy betűkkel ott virít, hogy „átadta Enrique Peña Nieto kormányzó”.

A baloldali választási koalíció (PRD, Convergencia, Munkáspárt) közös jelöltje México államban, Alejandro Encinas.

Peña Nieto ugyanis a politikai PR nagymestere. Már hivatalban volt, mint kormányzó, amikor a felesége hirtelen meghalt – azóta is tisztázatlan körülmények között, állítólag egy epilepsziás rohamban. Egy évig mindenki őt sajnálta, hogy szegény ember, ennyi munka mellett még három árva gyerekről is gondoskodnia kell. Aztán, amint letelt a gyászév, Peña Nieto elkezdett egy híres szappanopera-színésznővel, Angélica Riverával mutatkozni, és egy évig minden pletykamagazin azt találgatta, hogy juj, akkor ők vajon járnak-e. Végül bejelentették, hogy össze fognak házasodni, akkor meg az esküvővel volt mindenki elfoglalva, hiszen ritka hálás bulvártéma egy fiatal (44 éves) vezető politikus és egy szappanopera-színésznő lagzija. Az esküvőre 2010 végén került sor, és amint lecsengett a médiavisszhang, már jött is a következő apropó a reflektorfényre, a kormányzóválasztás.

A PRI jelöltje México államban, Eruviel Ávila, minden mennyiségben. Itt épp a buszokon.

Peña Nieto utóda egy sokkal kevésbé karizmatikus, de hasonlóan fiatal, és a PRI régi gárdájához nem kötődő politikus, Eruviel Ávila. Hogy mennyire Peña Nieto találta ki magának ezt a színtelen-szagtalan utódot, azt jól mutatja, hogy a párt egyéb prominensei, akik szintén szerettek volna indulni a kormányzóválasztáson, egymás után léptek vissza Eruviel javára. Amikor a PRI jelöltállító belső szavazására került sor, már csak egyetlen jelölt volt, a Peña Nieto által erőteljesen támogatott Eruviel.

Eruviel egy parkolóházon.

És akkor május közepén beindult a kampány. Világosan emlékszem, vasárnap még nyoma sem volt az elkövetkező őrületnek, hétfőn viszont már minden második buszról és házról Eruviel mosolygott rám. Ráadásul csak így, hogy Eruviel, úgyhogy eleinte azt sem tudtam, hogy ez a vezeték- vagy a keresztneve-e. Az Eruviel egy nagyon ritka és bizarr keresztnév, körülbelül olyan, mint a magyarban az Edömér, így a kampánystratégák – nagyon helyesen – úgy ítélték meg, hogy elég lesz a népnek ennyi, a snassz vezetékneve – Ávila – alig jelent meg valahol. Eruviel is aláírt közjegyző előtt egy csomó konkrét ígéretet, ezek falu- és kerületszintre lebontva ki voltak plakátolva és megtalálhatóak a profi honlapján is. Kampánydalnak átírták az év egyik nagy slágerét, a venezuelai Chino & Nacho Mi niña bonita című számát, és hangszórós autók cirkáltak naphosszat Tolucában, ezt üvöltetve. Eruviel nevét lézerrel felírták a katedrális falára, külön rajongói weboldalt indítottak EruFan néven, de ami a legbosszantóbb, hogy Eruviel heteken át a saját Facebook-oldalamon és Gmail-fiókomban, illetve az általam megnézett Youtube-videók alján is egyfolytában felbukkant, a vezetékes telefont pedig ki kellett húznom, mert naponta többször hívtak fel, hogy szavazzak Eruvielre.   

Spanyolul értőknek kiváló szórakozás beleolvasni a videó kommentjeibe. Mexikói szlengszókincs-fejlesztésnek sem utolsó: „Ya estamos artos tantos pinches ratas del pri y del pan kesolo an chingado al pais y si escierto y ni con todo isus pinches paleros acarriados y lame huevos ni con su mamada de cancion ya basta de solapar a estos pendejos ke solo roban al pais”

A dolog súlyát legjobban a következő apokaliptikus képpel tudom érzékeltetni: két hónap múlva főpolgármester-választás lesz Budapesten, és az egész város tele van egy bizonyos Edömér plakátjaival (vezetéknév nélkül), Edömér nevét vetítik lézerrel a Bazilikára, Edömér néz ki a Facebookból és a Youtube-ból, és a járókelőket hangszórós autók üldözik, az év legnagyobb slágerének edöméres verzióját bömböltetve. Magyar viszonylatban valami olyasmit tudok elképzelni, hogy az instant klasszikus „Na figyu már, mondom mi a szitu, te lány én meg fiú, na mizu mizu mizu?” helyett az lenne a refrén, hogy „Na figyu már, hogyha jót akarsz, mondom mi a szitu, csak Edömérre szavazz”. Durva, nem?

Eruviel a Youtube-on.

Tolucai barátaim, ismerőseim hozzám hasonlóan gyorsan megcsömörlöttek attól, hogy a csapból is Eruviel folyik, ráadásul már Peña Nieto populista kirakatpolitikájától sem voltak elájulva, de nem is ők a kampány célcsoportja. Kizárólag technikai szempontból nézve Eruviel kampánya tökéletes: nem voltak közepesen konkrét üzenetek, mert azokat az egyszerű szavazó úgysem tudná értelmezni. A két vetélytárs, az amúgy sokkal felkészültebb PRD-s Alejandro Encinas és a PAN-os Luis Felipe Bravo Mena olyasmikkel kampányoltak, mint az „egyenlőbb esélyek”, vagy a „jobb közbiztonság”, amelyek koherensek az előbbi jelölt balos, illetve az utóbbi jelölt jobbközép programjának többi elemével, Eruviel kampánya azonban ezek alá, illetve fölé optimalizált. Alá, mert mindenkinek a saját falujába ígért valamit, például új focipályát. És fölé, mert nem szőrözött holmi üzenetekkel, ideológiával, átfogó jövőképpel, hanem csak azt az egyetlen szót pumpálta szakadatlanul, hogy Eruviel. És az sem mellékes, hogy a Peña Nietóhoz közeli üzleti körök és a PRI vezérkara dézsával öntötték a pénzt a kampányba: egy Bravo Mena-plakátra tíz Eruviel jutott, mintha nem is a PAN vezetné az országot, hanem még mindig a PRI. Peña Nieto és a PRI számára presztízskérdés volt, hogy Eruviel fölényesen megnyerje a kormányzóválasztást, bele is adtak mindent.

Eruviel a katedrálison.

Hogy mindebből milyen következtetések vonhatóak le a 2012-es mexikói elnökválasztásra nézve? Valószínű, hogy jövő tavasszal Peña Nieto nevétől lesz hangos az ország, lesz egy csomó konkrét ígéret autópályákra meg új kórházakra, és Peña Nieto és bájos felesége fog kimosolyogni minden mexikói Facebookjából. A másik két nagy párt egyáltalán nincs a helyzet magaslatán, ráadásul (leszámítva a rendkívül megosztó személyiségű López Obradort) karakteres jelöltjeik sincsenek, márpedig ez utóbbi alapvető fontosságú Mexikóban, ahol a szavazók több mint fele nem a párt, hanem a jelölt iránti személyes szimpátia alapján voksol. Komoly esélyt látok tehát arra, hogy a ráncfelvarráson átesett, mediatizált PRInoszaurusz úgy tér vissza a hatalomba, hogy az elnök egy megnyerő, fiatal szépfiú lesz, a first lady egy szappanopera-sztár, és a kormány ideológiailag totálisan üres lesz, vagyis jobb híján marad az a neoliberális irányvonal, amin Mexikó már húsz éve vergődik. Viszont lesz egy csomó új autópálya, focipálya és uszoda.

Jövőre várhatóan ezekkel a képekkel lesz tele egész Mexikó.

Ja, és hogy mi lett Eruviellel? 61 százalékkal México állam kormányzójává választották, a második Alejandro Encinas lett 21 százalékkal. A PAN színeiben induló Bravo Mena lett az utolsó, 12 százalékos eredménnyel.    

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr942969596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.