Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Transzvesztita parasztok

2011. június 16. - Soltész Béla

A bejegyzés címe olyan, mint egy homofób sértés, pedig egyáltalán nem az. Mexikó egyes részein az azték időkből eredő szokás, hogy a földművesek a jó termés érdekében nőnek öltöznek, és úgy vonulnak fel a falu főutcáján. A Toluca melletti Metepecben tehát valóban transzvesztita parasztok csinálták a fesztivált tegnapelőtt, a pünkösd utáni kedden, ráadásul mindezt a katolikus egyház jóváhagyásával. Hogy Szent Izidor, a földművesek védőszentje miért találja kedvére valónak, hogy a hozzá könyörgők női ruhát öltenek, az egy fogós kérdés: természetesen itt is egy ősi rituáléról van szó, amit, mint annyi helyen Latin-Amerikában, az inkvizíció rosszallásától tartva a katolikus naptárhoz igazítottak az indiánok. A mai leszármazottaik számára pedig kiváló alkalom ez a felvonulás, hogy egy egész délutánon és estén keresztül táncoljanak, óbégassanak, és addig igyanak, amíg a fülükön nem jön ki.

Hogy ez az elképesztő buli hogyan jött létre, az leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor két negatív számot összeszorzunk, és az eredmény egy pozitív szám lesz. Az első negatívum a gyarmatosítás volt: korábban az indiánok minden évben június környékén áldozatot mutattak be Tlálocnak, az eső istenének, hogy jó nagyra nőljön a kukorica. Ezeken a rituálékon férfiak és nők együtt vonultak fel: a férfiak földművesként, a nők pedig mint a mezőn dolgozó férjüknek ennivalót hordó háziasszony (náhuatl nyelven tlacualera, ételvivő) járultak az istenség elé. A spanyolok ezt természetesen betiltották, de a leleményes indiánok, mint annyi más helyen Latin-Amerikában, egy szinkretista megoldáshoz folyamodtak: Tláloc helyett Szent Izidor, a földművesek védőszentje tiszteletére csinálták ugyanezt, amit pedig már nyilván engedélyezett az egyház. Egy dologba szóltak csak bele: nem nézték jó szemmel, hogy a nők is részt vegyenek a felvonuláson, mondván, hogy a vallás a férfiak dolga. Az eredeti rítus átmentéséhez azonban szükség volt nőkre, így néhány férfi nőnek öltözött (akárcsak a korabeli spanyol színházakban, ahol szintén férfiak játszották a női szerepeket). Így már minden mehetett a maga útján, az ősi hagyomány fennmaradt, és az egyház sem akadékoskodott tovább.

Igen ám, de közbeszólt egy másik negatív jelenség, az (amúgy szintén a spanyolok számlájára írható) machismo, vagyis a hímsovinizmus. Mexikóban hagyományosan eltúlzott kultusza volt a férfiasságnak, az pedig, hogy egy férfi nőnek öltözik, értelemszerűen teljesen elfogadhatatlan volt. A tradicionális mexikói társadalom a homoszexualitáshoz is máshogy viszonyult, mint az európai: egy férfi, ha aktív szereplőként vett részt egy homoszexuális aktusban, semmiféle társadalmi retorziótól nem kellett tartania, hiszen azt csinálta, mint egyébként, csak épp nem egy nővel, hanem egy férfival. (Természetesen a gyarmati törvények tiltották a „szodómiát” úgy általában, ezt azonban senki nem vette figyelembe.) Ha viszont egy férfi passzív szereplője volt az aktusnak, akkor a legdurvább homofóbiával találta magát szembe: férfiasságától megfosztott, a nőnél is alacsonyabb rendű szerepbe került. A tradicionális mexikói szóhasználatban a joto (buzi) szó kizárólag a passzív homoszexuálisokra vonatkozott. Az tehát, ha egy férfi nőnek öltözött, akár csak egy napra is, óhatatlanul azt vonta maga után, hogy nevetségessé vált a közösség szemében.

A Szent Izidor tiszteletére rendezett felvonuláson Metepecben ennek ellenére minden évben voltak nőnek öltöző férfiak. Ennek az volt az oka, hogy ha egy férfi elkövetett valami házassággal kapcsolatos bűnt az év során (megcsalta a feleségét, például), akkor pentitenciaként azt vállalta magára, hogy nőként vonult fel. Ez igen súlyos vezeklési forma volt, hiszen az adott férfi rituálisan megfosztotta magát a férfiasságától a közösség előtt, így az egyház is elfogadta legitim vezeklésként, és a felvonulás után a tlacualera, vagyis a nőnek öltöző férfi bűnbocsánatot nyert, a dolog le volt rendezve. A megcsalt nőket természetesen nem kérdezte meg senki.   

Amire viszont senki sem számított, az az, hogy a férfiaknak megtetszett, hogy női ruhában flangálhatnak egy álló napon keresztül. Az egyház ma már nincs abban a helyzetben, hogy bármit is betiltson (emiatt a felvonuláson már szép számban vesznek részt nők is), a machismo pedig, ha nem is szűnt meg teljesen, jelentősen csökkent, és bár Mexikó továbbra sem egy kifejezetten szivárványszínű ország, ma már nem lesz automatikusan késelés abból, ha egy férfi azt mondja egy másiknak, hogy joto. Mindezeken felül a metepeci felvonulás (amit különben az egyre több női ruhás férfi miatt az eredeti Paseo de San Isidro, Szent Izidor sétája helyett Paseo de los Locos, Őrültek sétája néven kezdtek el emlegetni a falusiak) masszív tradícióvá vált, vagyis mindenki pontosan tudta, hogy az a srác, aki a teherautó platóján rózsaszín topban rázza magát, igazából száz százalékig heteró, és amúgy stabil párkapcsolatban él a barátnőjével.

A dolog ugyanis alaposan eldurvult az elmúlt tíz-tizenöt évben. Korábban a parasztemberek parasztasszonyoknak öltöztek, vagyis nem volt semmi glamour, semmi szexi az öltözékükben. Az utóbbi időben azonban egyik-másik felvonuló teherautón olyan dolgok zajlanak, amelyek láttán a (véletlenségből épp ugyanezen a héten rendezett) Budapest Pride-ra méltatlankodni járó nyugdíjas néniknek is kiesne a kezéből a záptojás. Hangszórókból üvölt a pá-pánámerikánó és a többi diszkóőrület, a szőrös, mexikói parasztfiúk pedig feszes, rózsaszín és lila latex cuccokban tolják a platón. A teherautókat gyalogos transzvesztita csoportok követik, egyik-másik fiú menyasszonynak, sőt, apácának (!!!) van öltözve, és a bámészkodó közönségből is berángatnak férfiakat, hogy táncoljanak velük. Annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy a beöltözött fiúk heteroszexuálisak, akkor és ott ennek vajmi kevés jelét adják.

A bonyolult kultúrtörténeti magyarázat mellett ugyanis azt sem szabad elfelejteni, hogy a mexikóiak jelentős része minden hülyeségben benne van, ha az az utcán való bohóckodással, hangos zenével és fényes nappal történő berúgással párosul. A két negatívum – kulturális elnyomás és machismo – szorzata így lett pozitív: kevés olyan eszeveszett buliban jártam, mint a Paseo de los Locos. Ráadásul jótékony felejtés is kísérte a folyamatot: lefogadom, hogy tízből kilenc felvonulónak fogalma sincs, hogy honnan ered ez az egész népszokás (nekem is csak hosszas kérdezősködés és guglizás után sikerült nagyjából összeraknom a képet), egyszerűen élvezik, hogy van az évben egy nap, amikor nőként viselkedhetnek. Pontosabban transzvesztitaként, a dolog ugyanis szemlátomást arra ment ki, hogy ki tud a legordenárébban kinézni és mozogni.

Szegény Szent Izidor, ha ezt látná 

Magyarországról jöttem, úgyhogy egészen meg voltam döbbenve azon a tolerancián, amit a felvonulásnak a vidám transzvesztitizmussal vélhetően egyet nem értő résztvevői mutattak. A Paseo de los Locos ugyanis nem csak transzvesztitákból állt. Nagyjából minden harmadik teherautó vagy felvonuló csoport volt tele tlacualerákkal, női ruhás férfiakkal. A maradék kétharmad Szent Izidort ábrázoló képekkel és aprócska makettekkel vonult fel, utóbbiakon tehenek, kukorica és földműves-bábuk voltak. A teherautók mellett sétáló öreg parasztbácsik és –nénik kosarakból friss pogácsát osztogattak a bámészkodóknak. Sőt, amikor a templom elé értek, még a legvadabb rózsaszín tapadós-dresszes fiúk is letérdeltek, keresztet vetettek és elmondtak egy imát. Olyan volt az egész, mint a Budapest Pride és a Szent Jobb körmenet valószínűtlen keveréke, amely hasonlattal nem kívánom megbántani sem a melegeket, sem a hívő katolikusokat, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy milyen bizarr látvány volt az egész.

A felvonulás résztvevőit tehát, úgy tűnik, nem különösebben izgatta, hogy ki milyen formában viszi tovább a többszáz éves tradíciót. Önjelölt világmegváltók azonban természetesen Mexikóban is vannak, és ugyan mi más lenne az a pozíció, amiben az ilyen buzgómócsingok jobban kiteljesedhetnének, mint az önkormányzati képviselő nemes feladatköre. Ahogy a Paseo de los Locos eredetét kutattam, rátaláltam Metepec egyik önkormányzati közgyűlésének jegyzőkönyvére. A tavalyi felvonulás előtt rendezett közgyűlésen az egyik képviselő azt kifogásolta, hogy sokan „groteszk, nem megfelelő” módon viselkednek a felvonuláson, holott az egy vallási ünnep, és hogy ezeket a résztvevőket ki kéne szűrni. Egy másik képviselő erre azzal válaszolt, hogy ez igazából egy pogány ünnep, és a dolog lényege, hogy a résztvevők úgy viselkednek, ahogy. (Jellemző, hogy egy darabig még abban sem bírtak megegyezni, hogy ugyanarról a felvonulásról beszélnek-e, mintha lenne külön egy vallásos és egy pogány felvonulás, nem pedig ugyanaz a felvonulás egyszerre lenne mindkettő.)

A polgármester végül egy – szerintem zseniális – megoldással zárta le az ügyet. Ha egyházi ünnep, mondta, akkor ő, mint a világi hatalom képviselője, nem illetékes a kérdésben (Mexikóban nagyon komolyan veszik az állam és az egyház különválasztását). Ha pedig ősi pogány tradíció, akkor jelentős kulturális és turisztikai értéket képvisel, ezért megkérte a turisztikai ügyekért felelős képviselőt, hogy foglalkozzon a kérdéssel ő. (Ezzel implicite biztosította, hogy a dolog változatlanul folyhasson tovább a maga medrében, hiszen az adott képviselő nyilván nem fog megnyirbálni vagy betiltani egy olyan népszokást, ami komoly turisztikai vonzerőt ad a falunak.) Az ülést lezárták, a Paseo de los Locos maradt ugyanolyan groteszk, mint korábban.

Imádkoznak

Ide most jöhetne valami cukorhabos szöveg a toleranciáról, az értékekről, meg hasonlókról, de semmi kedvem megírni, és szerintem a blog olvasói is kiválóan meglesznek nélküle. Ami talán némi tisztázásra szorul, az a tradíció kérdése. A Paseo de los Locos egy régesrégi hagyomány, amit mindenki ismer, és védendő értéknek tartja. Mindenki tudja Metepecben, hogy ősidők óta létezik egy felvonulás a pünkösd utáni kedden, amikor egyes férfiak nőnek öltöznek. Mindenki tudja, hogy a dolog célja, hogy esőért könyörögjenek, és jó nagyra nőljön a kukorica – végső soron tehát a közösség boldogulása. És mindenki tudja azt is, hogy az egész egy hatalmas buli, ahol a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, akár a nemének megfelelő ruhában van, akár nem.

Nagymama és unokája pogácsát oszt 

Minden csodálatom a békés parasztbácsiké és –néniké, akik egy egész délutánon át úgy osztják a pogácsát a Szent Izidor képével díszített traktorukról, hogy közben egy csapat középiskolás fiú rázza a seggét előttük neccharisnyában, és mégsem óbégatnak szentségtörésről vagy nemzethalálról. Úgy megmutatnám őket a Budapest Pride szélén tojásokkal és kövekkel gyülekező parasztoknak, hogy így is lehet.

 

A kukorica meg ha ettől a felvonulástól nem nő nagyra, akkor semmitől.         

A bejegyzés trackback címe:

https://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr152988037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.