A karnevál és a napéjegyenlőség után itt a harmadik része a tavaszi mexikói népszokásokat bemutató sorozatnak. A mexikói populáris kultúra annyira elmondhatatlanul és felfoghatatlanul gazdag, hogy amióta itt vagyok, csak ilyen témákról bírtam írni, pedig elvben nem ezzel kéne foglalkoznom. Ez az ország egy kulturális kincsesbánya, ahol a legnyomorultabb falu legeldugottabb viskójában is elképzelhető, hogy valaki épp színes szövetállatokat, pálmalevélből font betlehemeket vagy agyagból gyúrt minioltárokat gyárt a saját zsinórján lógó egy szál villanykörte fényében. A húsvétnak is megvan a maga mexikói különlegessége: a hatalmas papírmasé-szobrok, vagy ahogy itt nevezik, a júdások.

Szörny Rt.

A tél végét valami nagy, gyúlékony szobor elégetésével köszönteni elterjedt népszokás Európában is, ez tehát nem az indiánoktól ered: Spanyolországban számos helyen csinálnak ilyesmit, a leghíresebb a valenciai Falles, március közepén – de a mohácsi busójárás végén is elégetnek egy nagy szalmabábut. Latin-Amerika nagy részében viszont a „tél” fogalma, pláne a véget érése fölött való örvendezés ismeretlen dolog, mégsem akart kimaradni senki a jóból. A sok munkával járó, színes, fantáziadús (és kevés gyakorlati hasznot hozó) dolgok létrehozása a világnak ezen a részén általában mindenkit lázba hoz, úgyhogy a húsvéti júdás-égetés szokása Mexikótól Venezuelán át Uruguayig elterjedt. Spanyolországban is égetnek húsvétkor júdást, de kötve hiszem, hogy akkora feneket kerítenének a dolognak, mint Mexikóban.

Még három napjuk van hátra 

A „júdás” kifejezés félrevezető egy kicsit, a bábuk ugyanis ördög- vagy szörnyalakúak, annak ellenére, hogy eredetileg Jézus halálát volt hivatott megbosszulni az őt eláruló Júdás figurájának elégetése. A népi képzeletben viszont Júdás és a Sátán összekeveredett, és különben is, az utóbbit annyival izgalmasabb volt megformálni a nagy, vörös fejével, a szarvaival vagy a fejéből kinövő kígyókkal, hogy egy idő után a júdásgyártás tétje az lett, hogy ki tud rémisztőbb szörnyet készíteni – ebben pedig a mexikóiak mindig is jók voltak.

Minél rémisztőbb, annál jobb

A júdások teste nádból készül, ezt papírmaséval, pontosabban ragasztóba áztatott újság- és kartonpapírokkal borítják be, aztán befestik. Egy igazán jó júdás négy-öt méter magas, vörös, kisördögök ülnek a vállán és petárdákkal van megtömve, hogy ne csak úgy szimplán elégjen, hanem jó nagyokat is durranjon közben, ahogy azt Mexikóban illik.

Így készül a júdás

A legszebb az egészben azonban a dolog élő, azonnali, a világ dolgaira reflektáló mivolta. Szó sincs bevett sémákról, ortodox formákról, amikhez a júdásgyártóknak igazodniuk kell, mindenki olyat csinál, amilyet akar. És nem csak öreg bácsik űzik már az ipart a sufniban: a képeken látható összes júdást tolucai középiskolások csinálták, az egyik helyi múzeum biztosított számukra anyagot és helyet, és gyakorlott kézművesek segítették a munkájukat. A júdások tehát nem a legszebbek és a legkidolgozottabbak, de tizenhat-tizenhét éves srácok és lányok találták ki és rakták össze őket, úgyhogy le a kalappal.

Vesszen a földrengés és a cunami

És hogy mit ábrázolnak a júdások? Ez a legjobb része a dolognak. A tolucai középiskolások  simán lefordították a többszáz éves hagyományt a maguk számára értelmezhető formátumba: a júdások a világ bajait szimbolizálják, amiket szimbolikusan elégetünk. Így készült tehát például a drogmaffiát szimbolizáló júdás, de a japán földrengés és cunami is megihletett egyet, sőt, készült egy olyan is, ami magát Moammer Kadhafit ábrázolja, félig az emblematikus zöld egyenruhájában, félig ördögtestben, a kezében bombával. A személyes kedvencem mégis a magas benzinárat szimbolizáló júdás, amit biztosan egy friss jogosítványos középiskolás készített, aki nem tudta, hogy kevésbé szerencsés helyeken a benzin litere nem 170 forint, mint Mexikóban – sem pedig azt, hogy a jövő kulcsa úgyis az 1000 forintos benzin.

Vesszen a 170 forintos benzin

A júdások nagypéntekig (tehát még két napig) lesznek kiállítva a múzeumban, aztán körmenetben végigviszik őket a belvároson, szombaton pedig felgyújtják az összeset a főtéren. Ezt sajnos nem fogom látni, nem leszek Tolucában, de nagyjából az várható, amit egy amerikai műgyűjtő pár évvel ezelőtt leírt ezen az oldalon: a júdásokat fellógatják egy darura, aztán meggyújtják őket, és bennük a tűzijátékokat, hogy minden rossz, amit szimbolizálnak, sisteregve, ropogva égjen rommá. „Műgyűjtőként az első reakciónk az volt, hogy be kéne rohannunk, hogy megmentsük ezeket a gyönyörű népművészeti tárgyakat a pusztulástól” – írja Debra Hall. „Akkor viszont ezek a színes óriások nem tudnák betölteni a funkciójukat. Miért ne testesítsük meg a politikát, a világ retteneteit és a rossz gondolatokat mulandó műalkotásokban? Miért ne képzeljük el, hogy elpusztítunk mindent, ami rossz a világban? Úgyhogy inkább örömmel mondom: kezdődjön a tűzijáték!”

Vesszen a drogmaffia

A húsvét az újjászületés ünnepe, ami előtt meg kell tisztulni a bűneinktől, a sok szeméttől, ami lerakódott bennünk. Oké, erre való a böjt, az elmélkedés, a vezeklés, kinek-kinek a saját szájíze szerint. De a világgal sincs minden rendben: a sok igazságtalansággal is kezdeni kell valamit. Ha mást nem, hát azt, hogy színes papírmasé szobrot csinálunk belőlük, kivisszük a főtérre, és felgyújtjuk. Hátha a Jóisten is észreveszi.

Vesszen Kadhafi

Boldog húsvétot.