Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Az igazi Macondo

2017. május 17. - Soltész Béla

A kolumbiai spanyol nyelvben van egy külön szó azokra a jelenségekre, amelyekről egy külföldi azt gondolja, hogy ilyesmi legfeljebb Gabriel García Márquez valamelyik regényében fordulhat elő, de a helyiek pontosan tudják, hogy Kolumbiában ez bizony tényleg létezik. Vagy nem tudják, de el tudják képzelni, hogy akár létezhet is. És mindössze egy szóval nyugtázzák a velük élő mágikus realizmust: macondiano, vagyis "Macondóból/ba való".

img_6134.JPG

Tovább

A Karib-tenger királynője (2. rész)

A történet első részét itt olvashatod!

A Mercado Bazurtóról azt mondta Jota Jota, amikor a városról beszélgettünk, hogy ha valami igazán cifrát akarunk látni Cartagenában, akkor menjünk oda, de még véletlenül se vegyünk semmit. A piac valóban megérte az utat - minden képzeletet felülmúlóan gusztustalan és büdös volt. Egy mangrovés holtág partján terült el, ahol rengeteg pelikán várta, hogy a halaskofák oda borítsák a belsőségeket.

img_5753.JPG

Tovább

A Karib-tenger királynője (1. rész)

Végy egy karibi vasárnap délutánt. Töltsd tele türkizkék vízzel, égető napsugarakkal és mindenféle színű emberekkel. Adj hozzá motorcsónakokat, benzingőzt, mozgóárusok kiabálását és rengeteg halat - a nyerseket a pelikánoknak, a sülteket a nagymamáknak. Löttyints rá rumot, sört, lime levét, sós vizet. Hajózz vissza a városba, rázzák össze benned a hullámok a friss élményeket. Kapcsold be a légkondit a sötét szobában és dőlj ki, mint egy zsák fehér homok: álmodban mosolyogj.

img_5967.JPG

Tovább

Ördögvilla, ördögmáglya

Ami a heavy metált illeti, Kolumbia a legcivilizáltabb ország a világon. Pogózás helyett a koncerten a közönség mozogni kívánó része indiánszökdellésben ugrál körbe-körbe, az óramutató járásával ellentétes irányban, és mindenki szigorúan csak az előtte haladó hátát bokszolja. A többieket pedig olyannyira békén hagyják, hogy még a kör közepén is nyugodtan lehet ácsorogni. Néhány kevésbé eltökélt tinédzser így ténylegesen ott állt a nézőtér legközepén, míg a többiek folyamatosan áramlottak körülöttük, mint valami tornaórán. A kör közepébe, akárcsak a hurrikán szemébe, lehetetlenség volt bejutni, úgyhogy csak messziről szemléltük az ördögvillázó tinédzsereket és a helyi érdekű, Caldas megye határain túl nem különösebben ismert metálzenekarokat. Viszonylag gyorsan arra a következtetésre jutottunk, hogy jó ötlet volt körülnézni a manizalesi vásárban.

img_5351.JPG

Tovább

Kávét a kávéfarmról

A legjobb kolumbiai reggelim egy marhasült volt, reggel 7:46-kor. Lefotóztam, a karórámmal együtt, onnan tudom ilyen pontosan. Egy dzsipre vártunk egy útmenti büfében, ahol nem volt reggeli, csak ebéd, de azt hajlandóak voltak már ilyen korán is elkészíteni a két gringó kedvéért. Életmentő volt a sült hús: egy éjszakai buszon aludtunk, szűk székekben, kanyargós úton, és előtte nem akartam sokat enni, mert tudtam, hogy a nyolc órás útból legalább hatot szerpentinen teszünk meg. Így is lett, a jobbra-balra dülöngélés ringatott álomba. Aztán az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy fullasztó meleg van - ekkorra értünk a Magdalena folyó völgyébe - majd utána ismét megkezdődtek a kacskaringók, és felkapaszkodtunk a másik hegyláncra, amelyen túl a legnagyobb kolumbiai kávétermesztő vidék, az Eje Cafetero terült el.

img_5213.JPG

Tovább

Grafitero mennyország

Bogotá alter-trendi negyedében, La Candelariában gyülekeztünk egy tucat másik turistával. Vezetőnk, az építészhallgató és graffitiművész Nicolás segítségével próbálgattuk a bicikliket, beállítottuk az ülésmagasságot és a sisakpántot. Vártuk, hogy megkezdődjön a graffiti-néző biciklitúra, ami az utóbbi években stabilan felkerült a turisták bogotái tennivaló-listájának dobogójára, az Aranymúzeum és a város fölé tornyosuló Monserrate-hegy mellé.

img_5088.JPG

Tovább

Katedrális, kétszáz méter mélyen

Bogotából a legnépszerűbb egynapos kirándulás az ötven kilométerre fekvő Zipaquirába vezet, amelynek kedélyes, koloniális belvárosa alatt a modern építészet egyik csodája, a Sókatedrális (Catedral de Sal) terül el. A muisca indiánok ideje óta működő sóbánya, amelyből fénykorában több kősót termeltek ki, mint a híres európai sóbányákból (Parajd, Wieliczka, stb.) együttvéve, ma egy elképesztő épületnek ad otthont.

img_5024.JPG

Tovább

Élet és halál Eldorádóban

Amikor később az első bogotái benyomásainkról beszélgettünk Attilával, nem értettünk egyet semmiben. Attila szerint kellemes, tavaszias idő volt, szerintem meg kellemetlen, csípős hideg. Mondjuk ő a január eleji Budapestről érkezett Bogotába, én meg az örök tavasz városából, Medellínből. És - akárcsak négy évvel korábban, Havannában - ezúttal is a szálláson találkoztunk, hogy aztán két hétig együtt rendetlenkedjünk, utána pedig ő visszament Pestre, én meg folytattam az utamat Venezuela felé.

img_4854.JPG

Tovább

Escobaron túl: a mai Medellín

Szerencse, hogy még azelőtt jártam Medellínben, mint hogy a Narcos című sorozat rajongója vált volna belőlem. Akkor ugyanis szilveszter éjszakáján, néhány feles után valószínűleg elkezdtem volna deklamálni a híres Escobar-idézeteket, például hogy plata o plomo (pénzt vagy töltényt), ami körülbelül annyira lett volna ízléstelen dolog a világ legvérszomjasabb drogbárójának egykori vadászterületén, mint mondjuk Hitler hanghordozását és gesztusait imitálni egy berlini sörözőben. Biztos vagyok benne, hogy előbbire és utóbbira is bőven akadt példa a hülye turisták világtörténelmében, mint ahogy abban is, hogy míg a civilizált németek legfeljebb egy megsemmisítő pillantással válaszolnak a spicces külföldiek bohóckodására, addig Kolumbiában ennél jóval nagyobb bajba keveredhet a turista Pablo Escobar felemlegetésével. Főleg, ha jelenlévők közül valakinek a rokona vagy ismerőse vesztette életét a kilencvenes évek parttalan öldöklésében. Amire azért Medellínben van némi esély.

img_4434.JPG

Tovább

Sziklamászás és szürreália

A Guatapé nevű kis falu mellett emelkedik egy kétszázhúsz méter magas monolit kőszikla, ami dúsgazdaggá tett egy családot, pedig semmiféle ércet vagy drágakövet nem rejt a gyomrában. Egyszerűen csak ott van, és nagyon impozáns, meredek és fotogén. 1954-ben egy helyi fiatalember, Luis Villegas a fejébe vette, hogy felküzdi magát a tetejére. Miután feljutott, arra gondolt, hogy ebből akár turistalátványosságot is lehetne csinálni, és potom pénzért megvette a sziklát.

img_4665.JPG

Tovább