Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Tengerbe nyúló sivatag

2017. június 20. - Soltész Béla

(A történet első részét itt olvashatod!)

Cabo de la Velába értünk. Ez az egyetlen utcából álló település a Guajira-félsziget könnyebben megközelíthető, de kevésbé látványos részén fekszik. Túravezetőnk, Emilio egy halétteremnél rakott ki minket - bár, ami azt illeti, az út mellett sorakozó, deszkákból, uszadékfából és vályogból összetákolt bódék mindegyike "halétterem" volt. A rágós kecskehús mellett ugyanis a frissen fogott halak és languszták képzik a wayuu konyha alapját.

img_6521.JPG

Tovább

Nyalókát vagy életet! 

Az egyik kedvenc könyvem, Boris Vian Pekingi ősz című regénye azzal kezdődik, hogy Amadis Dudu irodista nem tud reggel eljutni a munkába, mert nem állnak meg neki a 975-ös buszok. Aztán ami végre megáll, az nem oda viszi, ahová kéne, hanem egy Exopotámia nevű sivatagba, ahol szemlátomást egészen más természeti és társadalmi törvények uralkodnak, mint a világ többi részén. Riohachát elhagyva kibámultam a dzsip ablakán, és ahogy a zöldellő trópusi növényzet átadta a helyét az okkersárga sivatagnak, amiben csak tüskés cserjék meredeztek, ágaikra akadt színes nejlonszatyrokkal, a homokban pedig indián kisgyerekek és kecskék poroszkáltak, arra gondoltam: a Guajira-félsziget épp olyan szürreális élmény lesz, mint egy Vian-regény.

img_6633.JPG

Tovább

Mögöttem a láthatatlan hegy, előttem a haragos tenger     

A szépségért meg kell szenvedni. Kolumbiában eleinte nem volt szerencsénk a strandokkal: Cartagenában lehúzósra sikerült a fürdés, Tagangában pedig hínárosra. Az utóbbi egy népszerű üdülő- és bulihely, de egyáltalán nem voltam tőle elvarázsolva: a víz elég koszos volt, bulit pedig annyit találtunk, hogy az üveg Törley pezsgőt, amit Attila még Pesten, pakolás közben hirtelen indíttatásból rakott be a hátizsákjába, a hostelben megittuk a személyzettel. Akiktől amúgy ezúton szeretnék elnézést kérni, hogy az Inflexión decolonial című obskurus, szerintem rajtam kívül nem sok embert érdeklő posztkoloniális kritikai esszékötetet, ami teljesen megmagyarázhatatlan okokból ott porosodott a hostel folyosóján egy polcon, szemrebbenés nélkül elloptam. A következő hetekben viszont a végeláthatatlan venezuelai buszozásaim szellemi színvonalát nagyban emelte ez a könyv.

img_6272.JPG

Tovább

Az igazi Macondo

A kolumbiai spanyol nyelvben van egy külön szó azokra a jelenségekre, amelyekről egy külföldi azt gondolja, hogy ilyesmi legfeljebb Gabriel García Márquez valamelyik regényében fordulhat elő, de a helyiek pontosan tudják, hogy Kolumbiában ez bizony tényleg létezik. Vagy nem tudják, de el tudják képzelni, hogy akár létezhet is. És mindössze egy szóval nyugtázzák a velük élő mágikus realizmust: macondiano, vagyis "Macondóból/ba való".

img_6134.JPG

Tovább

A Karib-tenger királynője (2. rész)

A történet első részét itt olvashatod!

A Mercado Bazurtóról azt mondta Jota Jota, amikor a városról beszélgettünk, hogy ha valami igazán cifrát akarunk látni Cartagenában, akkor menjünk oda, de még véletlenül se vegyünk semmit. A piac valóban megérte az utat - minden képzeletet felülmúlóan gusztustalan és büdös volt. Egy mangrovés holtág partján terült el, ahol rengeteg pelikán várta, hogy a halaskofák oda borítsák a belsőségeket.

img_5753.JPG

Tovább

A Karib-tenger királynője (1. rész)

Végy egy karibi vasárnap délutánt. Töltsd tele türkizkék vízzel, égető napsugarakkal és mindenféle színű emberekkel. Adj hozzá motorcsónakokat, benzingőzt, mozgóárusok kiabálását és rengeteg halat - a nyerseket a pelikánoknak, a sülteket a nagymamáknak. Löttyints rá rumot, sört, lime levét, sós vizet. Hajózz vissza a városba, rázzák össze benned a hullámok a friss élményeket. Kapcsold be a légkondit a sötét szobában és dőlj ki, mint egy zsák fehér homok: álmodban mosolyogj.

img_5967.JPG

Tovább

Ördögvilla, ördögmáglya

Ami a heavy metált illeti, Kolumbia a legcivilizáltabb ország a világon. Pogózás helyett a koncerten a közönség mozogni kívánó része indiánszökdellésben ugrál körbe-körbe, az óramutató járásával ellentétes irányban, és mindenki szigorúan csak az előtte haladó hátát bokszolja. A többieket pedig olyannyira békén hagyják, hogy még a kör közepén is nyugodtan lehet ácsorogni. Néhány kevésbé eltökélt tinédzser így ténylegesen ott állt a nézőtér legközepén, míg a többiek folyamatosan áramlottak körülöttük, mint valami tornaórán. A kör közepébe, akárcsak a hurrikán szemébe, lehetetlenség volt bejutni, úgyhogy csak messziről szemléltük az ördögvillázó tinédzsereket és a helyi érdekű, Caldas megye határain túl nem különösebben ismert metálzenekarokat. Viszonylag gyorsan arra a következtetésre jutottunk, hogy jó ötlet volt körülnézni a manizalesi vásárban.

img_5351.JPG

Tovább

Kávét a kávéfarmról

A legjobb kolumbiai reggelim egy marhasült volt, reggel 7:46-kor. Lefotóztam, a karórámmal együtt, onnan tudom ilyen pontosan. Egy dzsipre vártunk egy útmenti büfében, ahol nem volt reggeli, csak ebéd, de azt hajlandóak voltak már ilyen korán is elkészíteni a két gringó kedvéért. Életmentő volt a sült hús: egy éjszakai buszon aludtunk, szűk székekben, kanyargós úton, és előtte nem akartam sokat enni, mert tudtam, hogy a nyolc órás útból legalább hatot szerpentinen teszünk meg. Így is lett, a jobbra-balra dülöngélés ringatott álomba. Aztán az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy fullasztó meleg van - ekkorra értünk a Magdalena folyó völgyébe - majd utána ismét megkezdődtek a kacskaringók, és felkapaszkodtunk a másik hegyláncra, amelyen túl a legnagyobb kolumbiai kávétermesztő vidék, az Eje Cafetero terült el.

img_5213.JPG

Tovább

Grafitero mennyország

Bogotá alter-trendi negyedében, La Candelariában gyülekeztünk egy tucat másik turistával. Vezetőnk, az építészhallgató és graffitiművész Nicolás segítségével próbálgattuk a bicikliket, beállítottuk az ülésmagasságot és a sisakpántot. Vártuk, hogy megkezdődjön a graffiti-néző biciklitúra, ami az utóbbi években stabilan felkerült a turisták bogotái tennivaló-listájának dobogójára, az Aranymúzeum és a város fölé tornyosuló Monserrate-hegy mellé.

img_5088.JPG

Tovább

Katedrális, kétszáz méter mélyen

Bogotából a legnépszerűbb egynapos kirándulás az ötven kilométerre fekvő Zipaquirába vezet, amelynek kedélyes, koloniális belvárosa alatt a modern építészet egyik csodája, a Sókatedrális (Catedral de Sal) terül el. A muisca indiánok ideje óta működő sóbánya, amelyből fénykorában több kősót termeltek ki, mint a híres európai sóbányákból (Parajd, Wieliczka, stb.) együttvéve, ma egy elképesztő épületnek ad otthont.

img_5024.JPG

Tovább