Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Északkelet-Brazília legszebb strandjai

2016. november 30. - Soltész Béla

Orixák ide, szobrászok oda, Északkelet-Brazília legnagyobb turisztikai vonzerejét a strandok jelentik, és én sem éreztem volna teljesnek az élményt, ha nem töltök el néhány lusta napot az óceánpart perzselő homokján. Mert bár szép dolog az afro-brazil kultúra meg a különös helyi történelem, de az, hogy az ember egy hatalmas pohár caipirinhával a kezében bámulja a naplementét, miközben a lábát lustán nyaldossák a hullámok, nos, az az „igazi” Brazília-élmény. Pontosabban fogalmazva, mivel Brazíliáról ez az egyik legtipikusabb klisé, így amikor ez a pillanat ténylegesen bekövetkezett, akkor éreztem azt, hogy na, most aztán „igazán” Brazíliában vagyok.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_463_26309290631_o.jpg

Jericoacoara

Tovább

Brazil Amszterdam, brazil Barcelona

Recife városát a hollandok alapították, és ha nagyon akarom, van is benne valami Amszterdam-szerű. De csak ha nagyon akarom, hunyorítok és egy extra adag jóindulattal próbálom úgy fotózni a várost, hogy a színes, történelmi épületek és a csatornákon átívelő, kovácsoltvas díszítésű hidak benne legyenek a képben, a málló vasbeton magasházak és az iszapban dagonyázó pelikánok viszont ne. Az egyik hídon álltam és épp egy ilyen, Recife-t a lehető legkedvezőbb színben feltüntető fényképet igyekeztem megkomponálni, amikor megállt mellettem egy baseballsapkás, ötvenes férfi, kezében egy guavával teli nejlonzacskóval.

– Gyönyörű ez a város, nem? – kérdezte, vagy inkább állította. – Gyönyörű holland építészet! Ugye?

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_444_26478071435_o.jpg

Tovább

Haverok, buli, agyag

Canudosból további négy óra buszozás után értem ki Bahiából és érkeztem meg Pernambuco államba. Itt, Petrolinában találtam meg brazíliai utazásom legolcsóbb szállását (az ingyenalvásokat természetesen nem számítva), egy ablaktalan lyukat, amibe az egyszemélyes ágy is épp hogy csak befért, azon kívül egyetlen berendezési tárgy volt benne, egy özönvíz előtti ventillátor, ami viszont annyira kerregett, hogy kénytelen voltam kikapcsolni, ha aludni akartam. Csatakosra izzadva ébredtem, de nem volt gond: úgyis csak arra kellett a hely, hogy eltöltsem az éjszakát a másnap kora reggeli buszig, amin további nyolc órát zötykölődtem Caruaruig. És húsz reált fizettem a szobáért.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_440_26283168922_o.jpg

Tovább

Ítélet Canudosban

Jamilson dédnagymamája megszökött az ostromzár alól az utolsó napok egyikén, így túlélte Canudos lerombolását és lakóinak lemészárlását. Egészen a szomszédos faluig menekült, aztán egy év múlva visszahúzta a szíve, és újra felépítette a házát Canudosban. Dédunokája, Jamilson pedig abból szerez egy kis mellékjövedelmet, hogy a nagyritkán a faluba tévedő turistákat felülteti maga mögé a motorra, és elviszi őket, hogy megmutassa nekik azt, ami Antônio próféta lázadó szektájának fővárosából maradt: a nagy semmit.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_428_26349610346_o.jpg

Tovább

És akkor megérkeztek az orixák

Salvador da Bahia az afro-brazil vallási kultuszok legfontosabb központja, és amikor ott jártam, semmiképpen sem akartam elmulasztani a részvételt egy candomblé-szertartáson. A candomblé a Nyugat-Afrikában élő joruba törzsek vallásából származik, és csodával határos módon évszázadokon át fennmaradt annak ellenére, hogy a katolikus papok szigorúan tiltották a pogánynak, sőt ördöginek nyilvánított rítusok gyakorlását. Ennek ellenére az Újvilágban mindenütt, ahol nagyobb létszámban éltek nyugat-afrikai eredetű rabszolgák, kialakult valamilyen joruba eredetű helyi vallás. A leghíresebb az afro-kubai santería, de szegről-végről ide tartozik a haiti vudu (vodou) is.

img_02031.jpg

Úton a terreiro felé. Mivel a candomblé-szertartáson nem volt szabad fotózni, a bejegyzést más, candombléval kapcsolatos képekkel illusztrálom, amiket Salvadorban készítettem.

Tovább

Afro-Brazília

Salvador da Bahia legendás város. A nevét a Megváltóról kapta (portugálul: Salvador), és arról az öbölről (bahia), amelynek a bejáratát őrzi, és amely a Mindenszentek (Todos-os-Santos) nevét viseli. Salvador volt Brazília első fővárosa, amíg az alkirály a székhelyét a prosperáló déli nagyvárosba, Rióba nem helyezte át 1763-ban. Azóta Salvador hivatalosan csak az öböl után Bahia névre keresztelt szövetségi államnak a székhelye, informálisan viszont ez Északkelet-Brazília, illetve az afro-brazil kultúrkör szellemi és spirituális központja. A sok templom és az afrikai leszármazottak nagy létszáma miatt „Fekete Róma” néven is emlegetik a várost.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_401_26205097810_o.jpg

Tovább

Gyémánt-kanyon, aranyárban

Brazíliavárosból újra a partvidék felé vettem az irányt, és felszálltam a Salvadorba menő éjszakai buszra. Húsz óra lett volna a menetidő, de én „csak” tizennégy órát ültem rajta, Seabráig. Ez is épp elég volt: a szomszédos ülésen egy nagymama utazott egy túlmozgásos, egyfolytában sivalkodó kislánnyal és rengeteg cuccal. A szatyrok, a pokrócok és a kislány is átlógtak az én térfelemre, ráadásul a nagymama, hogy a kislányt jobb kedvre derítse, folyamatosan édességekkel tömte a gyereket, aki aztán az egészet kihányta az éjszaka közepén. Szerencsére nem rám, hanem egy zacskóba (a nagymama rutinos volt, a reflexei pedig gyorsak), de aztán azt a zacskót akkurátusan felkötözte az előttünk levő ülés fogantyújára, úgyhogy onnantól kezdve ott himbálózott, minden döccenőnél és kanyarnál a térdemnek ütődve.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_387_25874498383_o.jpg

Tovább

Brasília-szindróma

Egy hétköznap délután Brazíliaváros főutcáján – már ha ezt az autópályákkal közrefogott szavannát főutcának lehet nevezni – három élőlény volt összesen: egy hajléktalan, egy galamb és én, a hátizsákos turista. Mindenki másnak megtervezte a helyét a két legendás városépítész, Lúcio Costa és Oscar Niemeyer. Sőt, igazából a galambnak is terveztek egy dúcot, betonból, mint a bürokratáknak és a kiszolgáló személyzetnek. Csak a hátizsákos turistával és a hajléktalannal nem számoltak. Az előbbi persze mindegy is, mert másnap úgyis továbbáll. Az utóbbi viszont ott marad az utcán, emlékeztetve az autókból kinézőket, hogy a technikai fejlődés nem hozott társadalmi igazságosságot – se itt, se máshol a világon. De csak itt, a brazil főváros vintage sci-fi épületei között látszik igazán, hogy erre fél évszázaddal ezelőtt mennyire nem számított senki.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_371_26309237141_o.jpg

Tovább

Szubtrópusi szürreália

Belo Horizonte városának neve azt jelenti: szép láthatár. Ez volt az első a brazíliai „tervezett városok” hosszú sorában, amelyeket a XX. században azért hoztak létre a tervezőasztalon, hogy elősegítsék az ország ritkásan lakott belső területének betelepülését. Belo Horizonte 1900 környékén épült fel, és ide költözött át Minas Gerais állam kormánya a hegyek közé szorult, mindenféle modernizációs kísérletnek makacsul ellenálló Ouro Preto-ból.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_353_26204353080_o.jpg

Tovább

Utazás Coelho tudatalattijába

Brazília szívcsakrája egy São Thomé das Letras nevű kis faluban van, ahol a helyiek szerint gyakran megfordulnak az ufók, és van egy barlang, amin keresztül Machu Picchuba lehet jutni. Megpróbáltam megtalálni a bejáratát, de sajnos eltévedtem egy kőfejtőben. Az itteni kövekről azt mondta egy öreg hippi, miközben a naplementét néztük egy kőből és betonból épült piramis tetejéről, hogy ha elülteti őket az ember, akkor előbb-utóbb kristállyá változnak. Ilyen hely São Thomé das Letras, ahol régebben Paulo Coelho is gyakori vendég volt – emlékét ma is őrzi az Alquimista nevű pizzéria a főtéren.

soltesz_bela_hatizsakkal_braziliaban_350_26375449695_o.jpg

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu