Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Az igazi Macondo

2017. május 17. - Soltész Béla

A kolumbiai spanyol nyelvben van egy külön szó azokra a jelenségekre, amelyekről egy külföldi azt gondolja, hogy ilyesmi legfeljebb Gabriel García Márquez valamelyik regényében fordulhat elő, de a helyiek pontosan tudják, hogy Kolumbiában ez bizony tényleg létezik. Vagy nem tudják, de el tudják képzelni, hogy akár létezhet is. És mindössze egy szóval nyugtázzák a velük élő mágikus realizmust: macondiano, vagyis "Macondóból/ba való".

img_6134.JPG

Az a versengés, ahogy kolumbiai falvak és kisvárosok egymást túllicitálva állítják azt, hogy a Nobel-díjas író róluk mintázta a Száz év magány színhelyét, annyira végtelenül macondiano, hogy ezt akár maga Márquez is megírhatta volna valamelyik regényében. A tény viszont attól még tény marad: Gabriel García Márquez Aracatacában született 1927. március 6-án, Gabriel Eligio García és Luisa Santiaga Márquez gyermekeként, és az a miliő, ahol élete első éveit töltötte, alapjaiban határozta meg azt az élménykészletet, amiből az írói világa kialakult. Így, bár más környékbeli települések is visszaköszönnek a Száz év magányban, a regényben szereplő Macondo falucskának Aracataca felel meg "igazából" - még ha az "igazából" szó ebben a kontextusban egyáltalán nem is jelent semmit.

img_6150_1.JPG

Két óra buszozással értünk el a tengerparti Santa Martából a forró, lapos, és Gabo (ahogy a világhírű írót kedveskedve hívják Kolumbiában) emlékezetén kívül semmiféle érdekességgel nem bíró Aracatacába. A faluban egyetlen úgynevezett látnivaló van, az író szülőháza, de az is újjáépítve, Gabo emlékei alapján, mert a család annak idején eladta a házat, és a következő tulajdonos lebontotta, hogy egy másik házat építsen a helyére. Később ezt a házat kellett lebontani, hogy vissza lehessen építeni az eredeti házat, ami nem kevésbé macondiano, mint az eddigiekben elmondottak.

img_6172.JPG

Az író szülőháza zárva volt (naná, sziesztaidőben érkeztünk), de ült ott egy kislány, aki sárga pillangó formájú hűtőmágneseket árult a turistáknak. Vagyis lényegében ránk várt, mivel más turista nem volt közel s távol. Azt mondta, hogy másfél óra múlva majd kinyitnak. Addig, hogy elüssük az időt, sétáltunk, ami persze az aracatacai dögmelegben jó nagy hülyeség volt, de valahogy meg kellett néznünk, át kellett élnünk azt a hangulatot, amit a Száz év magányból már jól ismertünk.

img_6154.JPG

Kószálásunkat Aracatacában így leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mintha mondjuk egy kolumbiai Tarr Béla- és Krasznahorkai László-rajongó ellátogatna Bajára, és egy latyakos februári napon a főtéren fotózná a nagy semmit, mert tudná, hogy a Werckmeister harmóniákban azon a helyen volt a bálna. A műalkotássá csiszolt kelet-európai hideg nihil, bár hangulatában egészen más, annyiban mindenképpen hasonlít a márquezi Karib-Kolumbia forró nihiljére, hogy meg lehet nézni a nihilségét: igen, ebbe a sajátos, lohasztó életvilágba képzelte oda szimbolikus történeteit egy világhírűvé vált, zseniális alkotó.

img_6208.JPG

Az viszont már újabb macondiano csavar a történetben, hogy García Márquez elképzelt hősei elkezdtek megjelenni Aracatacában. A kislány a bezárt szülőház-múzeum előtt adott egy miniatűr térképet, amin olyan nevezetességek szerepeltek, mint a szép Remedios szobra, a távírdász háza és Melquiades sírja. Az utóbbi felé indultunk el, és a falu szélén találtunk rá, egy utca közepén. Kicsivel arrébb, egy mangófa alatt két gyerek ült, akik szemlátomást megélénkültek a turisták érkezésétől.

img_6156.JPG

- Sziasztok, mi ez itt? - kérdeztem az árnyékban ülő gyerekeket.

- Erről szoktam ugrálni - mondta az egyik. - Akarja látni?

- Rajta.

A kisfiú felmászott a sírkőre és leugrott.

- Már megint ugrálsz, hát nem igaz - jött ki a házból az anyja. - Jó napot - mondta, amikor meglátott engem.

- Jó napot - mondtam. - Tényleg ide van eltemetve Melquiades, a vándorcigány, aki a Száz év magányban szerepel?

- Nem, nincs ide eltemetve senki. A sír üres. Idáig csinálták meg a csatornázást, aztán ha már úgyis itt voltak a munkások, felépítették ezt is. Ahogy a könyvben szerepel, a falu szélére. De nem fekszik alatta senki.

img_6198.JPG

Az asszony beterelte a gyerekeket a házba, mi pedig tovább sétáltunk, egészen a falunak nevet adó Aracataca folyóig. A Száz év magány első oldala jutott eszembe róla: "Macondo akkor húsz vályog- és bambuszházból álló falu volt egy folyó partján, melynek vize őskori tojás nagyságú, sima, fehér köveken hömpölygött" - írta García Márquez. Kövek ugyan nem nagyon voltak benne, pláne nem őskori tojáshoz hasonlatosak, de a vize nagyon szép tiszta volt. Egy tiszta vizű folyó persze nem látnivaló, úgyhogy tovább indultunk, megnéztük a vasútállomást is, ahol állítólag a kis Gabo gyakran ábrándozott arról, hogy egyszer majd felszállhat valamelyik vonatra. Itt sem volt mit nézni igazából, úgyhogy elindultunk visszafelé, a szülőház-múzeumhoz.

img_6193.JPG

Közben láttunk pár falfestményt, amelyek nagy részét állítólag akkor készítették, amikor Aracatacából turista-célpontot akartak csinálni. Népszavazás is volt róla, hogy a falu neve legyen hivatalosan Macondo, de ezt a helyiek végül leszavazták. A Macondo-lángot ezután egy ideig egy Tim Buendía nevű holland vitte büszkén, aki Aracatacába költözött, és eredeti családnevét a Száz év magány legendás családjáéra cserélte. Nyitott egy hostelt, és tartott egy Macondo-túrát a faluban a hostelben megszállóknak, amin a helyiek elbeszélése szerint leginkább a képzeletében történt dolgokat mondta el, semmint azt, hogy mi volt valójában Aracatacában. Aztán Tim Buendía a látogatásunk előtt körülbelül egy évvel nyomtalanul eltűnt, amin a helyiek nem töprengtek különösebben, hiszen az eltűnése épp olyan macondiano volt, mint az érkezése.

img_6213.JPG

Ezeket az információkat egy kicsit fogyatékos fiú mondta el a García Márquez-szülőház előtt. Ott állt mellette a kislány is, akitől a térképet kaptuk: elég dühös volt, mert csak úgy elvittem a kis térképét, és nem fizettem neki (valószínűleg ingyenes turistatérkép volt), de aztán vettem tőle sárga pillangókat formázó hűtőmágneseket, és ettől megenyhült. Végre kinyitott a ház és bemehettünk a helyre, ahol a kis Gabo bölcsője, és benne a Buendía családot kitaláló mágikus realista koponya ringott egykoron.

img_6220.JPG

Nem pont ilyennek képzeltem amúgy a Buendíák házát. A könyv alapján egy nagyobb, belső udvaros házat láttam magam előtt annak idején (lehet, hogy nem olvastam elég figyelmesen), ehhez képest ez a ház hosszúkás volt, jobbra-balra szobákkal, középen folyosóval, és a falakon - mi más is lehetett volna - a García Márquez család életének fotói és a Buendía család életének szövegfoszlányai váltogatták egymást tökéletes összevisszaságban. Ki voltak állítva kis arany halacskák is, amiket tényleg (!) naphosszat gyártott az egyik idősebb családtag, Aureliano Buendía ezredes előképe. Aztán kiértünk a hátsó udvarba, ahol tényleg (!!!) ott volt az óriási fa, amihez José Arcadiót odakötözték.

img_6235.JPG

Eddigre már azt éreztem, hogy teljesen magába szippantott Macondo. Hiszen azon ujjongtam, hogy látok egy nagy fát egy udvaron. Meta-látnivaló volt ez is, mint minden más Aracatacában: ez volt az a fa, amire García Márquez gondolt, amikor megírta azt a fát, ami abban a híres regényben szerepelt, ami miatt ezt a helyet most turisták látogatják, még Magyarországról is, és a kedvükért megépítettek egy olyan házat, ami a könyv megírásakor nem is létezett, csak előtte. Meg utána.

img_6219.JPG

A házban volt egy láda, amibe üzeneteket lehetett bedobálni Gabónak. Vagyis egy halott írónak, aki már szintén nem létezik a maga fizikai mivoltában. De ez akkor és ott, Macondóban már egyáltalán nem zavart. "Köszönöm" - írtam rá egy papírra, magyarul. Nem tartottam szükségesnek, hogy megmagyarázzam, mit.

Gabo úgyis tudni fogja.

img_6226.JPG

Érdekel Dél-Amerika? Az Európa Könyvkiadónál a 2016-os Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg a kontinens legnagyobb országáról, például hogy hogyan érdemes szállást keresni, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat a világnak ezen a részén. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

http://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr8412145007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.