Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Kávét a kávéfarmról

2017. április 06. - Soltész Béla

A legjobb kolumbiai reggelim egy marhasült volt, reggel 7:46-kor. Lefotóztam, a karórámmal együtt, onnan tudom ilyen pontosan. Egy dzsipre vártunk egy útmenti büfében, ahol nem volt reggeli, csak ebéd, de azt hajlandóak voltak már ilyen korán is elkészíteni a két gringó kedvéért. Életmentő volt a sült hús: egy éjszakai buszon aludtunk, szűk székekben, kanyargós úton, és előtte nem akartam sokat enni, mert tudtam, hogy a nyolc órás útból legalább hatot szerpentinen teszünk meg. Így is lett, a jobbra-balra dülöngélés ringatott álomba. Aztán az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy fullasztó meleg van - ekkorra értünk a Magdalena folyó völgyébe - majd utána ismét megkezdődtek a kacskaringók, és felkapaszkodtunk a másik hegyláncra, amelyen túl a legnagyobb kolumbiai kávétermesztő vidék, az Eje Cafetero terült el.

img_5213.JPG

A fejedelmi reggelitől lassacskán visszatért belém az élet. Közben megjött a dzsip: egy Willy, amilyenen már Salentóban is ültem. A sofőr türelmesen megvárta, amíg befejezem a sültemet, aztán elfuvarozott minket az Hacienda Venecia nevű idilli kávétermesztő fincára, azaz farmra. Kanyargós, rázós földúton ereszkedtünk le a völgybe. Mindkét irányban kávécserjék sorfala szegélyezte az utat. Aztán bekanyarodtunk egy tágas, mangó- és pálmafákkal szegélyezett pázsitos térre, amelynek közepén egy medence vize kéklett, mögötte pedig a finca tornácán ücsörögtek hintaszékekben, vagy lógtak függőágyakban a vendégek.

img_5244.JPG

Ha az ember hátizsákos turistaként hánykolódik és koszolódik Dél-Amerikában, néha kénytelen megengedni magának egy-két drágább napot valami kényelmes helyen, hogy rendezze a sorait. Attila itt gyógyult meg: az idilli környezetben végre kialudta magát, és hatottak a Bogotában beszerzett gyógyszerek. Én is sziesztáztam egyet, aztán csobbantam a medencében. Amikor visszaértem a szobába, Attila még mindig aludt, úgyhogy elindultam felfedezni a környéket. A kávécserjék között húzódó úton sétálva gyönyörködtem a tájban. Egyszer csak munkásokba botlottam, akik közül az egyiknek véres volt az orra. Kicsit feszélyezte őket a felbukkanásom: alighanem egy kiadós pofozkodást zavartam meg. Kérdeztem, hogy minden rendben van-e, amire mindenki bólogatott, még az is, akinek vérzett az orra. Úgyhogy inkább megfordultam és visszasétáltam a fincára.

img_5240.JPG

Eddigre már Attila is felébredt, és kiült a tornácra, ahol a többi turista hagyta teljesen el magát a napon, vagy a kolibriktól zsongó tornácon. Egy amerikai srác felismerte a Tisza cipőinket, és rájött, hogy magyarok vagyunk: korábban Pesten élt egy darabig, most pedig épp a New York-i haverjaival jöttek körülnézni Kolumbiában. Lelkendezett, hogy milyen klassz, hogy ugyanaz az időzóna van itt, mint a Keleti Parton, nem úgy, mint Európában, ahol mindig jetlaget kapott, ha átrepülte az óceánt. Hát igen: az Első Világ Problémáit sem szabad lebecsülni.

img_5217.JPG

A céltalan lazsálással el is szaladt a nap, így másnapra maradt az, amiért voltaképpen jöttünk: a kávétúra. Vezetőnket, Valentinát követve a finca egyik fészerébe mentünk, és különféle pörkölésű kávékat szagolgattunk, meg pörköletlen (fehér és zöld) kávébab-szemeket rágcsáltunk. Esszenciákat is szagoltunk, mint a borszakértők: a szőlőhöz hasonlóan, a kávécserjéből is rengeteg fajta létezik, és a kávésommelier-k meg tudják különböztetni őket egymástól. És bár a bennem lakó örökös kételkedő hajlamos azt gondolni, hogy ha valaki Magyarországon azt állítja, hogy felismeri a kolumbiai terroir-okat, az alighanem az orrunknál fogva kíván vezetni minket, a kolumbiaiaknak mindezt nyugodt szívvel elhittem. Annyi bizonyos, hogy az egyes cserjefajták (pl. a Castillo, a Típica, a Colombia és a Bourbon) tulajdonságait a kolumbiai termesztők jól ismerik, a szakírók pedig olyan tirádákat írnak róluk, mint az alábbi gyöngyszem, ami az Hacienda Venecián termett Castillo fajtát mutatja be. "Édes karamelljegyekkel bíró kávé" - olvastam a prospektusban - "közepesen tejcsokoládés ízjegyekkel és finomítatlan nádcukor-utóízzel, közepesen citrusos, narancsos savassággal és közepes testességgel."

img_5262.JPG

A sznobéria után következett a kaland: Valentina nyomában átkommandóztunk a kávécserjék között. Szedtünk piros kávészemeket (magyarul: kávécseresznyéket), és meg is rágtuk: édeskés, szöttyös gyümölcs volt, kicsit olyan, mint egy piros színű kökény. Szokás a kávébogyóból teát készíteni: amikor szüret után a kádakban leerjesztik a kávémagokról a gyümölcshúst, akkor ezek a piros héjak általában trágyaként végzik, de ha óvatosan kiválogatják a nem sérült és nem rohadó szemeket, akkor abból (cascara, azaz héj néven piacra dobott) gyümölcstea, vagyis lényegében kávéból főzött tea készíthető.

img_5273.JPG

Eljutottunk a szárítóba. A kolumbiai kávét nem napon szárítják (a magas páratartalom miatt), hanem mossák, vagyis leáztatják róla a termés gyümölcshúsát, és így kevésbé lesz savas. Ez nagyon megnehezíti a szedést, ugyanis csak az érett (piros) szemeket lehet mosni, így ugyanahhoz a bokorhoz újra és újra vissza kell mennie a szedőknek. Emiatt, és mivel a legjobb mikroklímák a meredek hegyoldalakon vannak, a tradicionális kolumbiai fincák makacsul ellenállnak a szüret gépesítésének. Tavasszal és ősszel idénymunkások ezrei járják a "Kávétermesztő tengelyt" (Eje Cafetero), vagyis Caldas, Quindío és Risaralda megyét, ahol a domborzat miatt minden fincán egy kicsit máskor van szükség szüretelőkre, ráadásul évente kétszer. Caldas megye különben, ahol az Hacienda Venecia is található, az összes kolumbiai kávé 30%-át bocsátja ki, így valóban ott jártunk, ahol Juan Valdez bölcsője ringott.

img_5281.JPG

Mostanában viszont sajnos rájár a rúd a kolumbiai kávétermesztőkre. A kilencvenes években és a kétezres évek elején a gerillaháborúk miatt hagyták fel a művelést sok fincán, újabban pedig a globális felmelegedés miatt csökken a terméshozam. Kolumbia a világrangsorban a harmadik helyre esett vissza: Vietnam beelőzött, megszerezve a második helyet (az örökös aranyérmes Brazília után). És hiába magasabb minőségű a kolumbiai arabica kávé, mint a brazil és a vietnámi kávé, ami jellemzően síksági termesztésű robusta fajtákból áll, az árversenyben Kolumbia behozhatatlan hátrányba került.

img_5249.JPG

És vajon tényleg annyira jó a kolumbiai kávé? Nos, az országban a legtöbb helyen egészen csapnivaló, fazékban főzött (tinto) kávét adnak. Azt is megtudtuk, hogy miért: többfelé szortírozzák a kávébabot attól függően, hogy mennyire ép, és hogy mennyire tiszta. Az egyik kádban ott ázott a legfehérebb, legmagasabb minőségű - abból születik a kolumbiai export, mint Vénusz a habokból. És ott volt a többi, szemetesebb, tökéletlenebb, aminek egy részét lapáttal kotorták - abból lesz a száz pesós (tíz forintos) helyi kávé.

img_5291.JPG

Nesze neked "kávézgatok Kolumbiában", gondoltam. Attila később azt mondta, hogy talán azért volt olyan kótyagos egyik-másik reggelen, mert a Kolumbiában kapható kávé nem összevethető azokkal a budapesti kerítésszaggató eszpresszó kávékkal, amiket inni szokott. Kétségtelen, hogy ezekben az olcsó helyi kávékban alig volt koffein. Ennek ellenére a kolumbiai kávé (mármint az export minőségű) tényleg világklasszis. Amit hazahoztam, az zseniális volt: aki kóstolta, azóta emlegeti. Úgyhogy igen, ittam fantasztikusan jó kolumbiai kávét.

Csak épp nem Kolumbiában.

img_5250.JPG

Érdekel Dél-Amerika? Az Európa Könyvkiadónál a 2016-os Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg a kontinens legnagyobb országáról, például hogy hogyan érdemes szállást keresni, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat a világnak ezen a részén. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

http://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr2412144159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.