Hátizsákkal Latin-Amerikában

Clandestino

Rumbabusszal a salsafesztiválra

2017. február 15. - Soltész Béla

Két és fél órával azután, hogy megérkeztem Cali városába…

Egy órával azután, hogy megkezdődött a salsatáncosok felvonulása…

És néhány perccel azután, hogy a közönség elkezdte habfújó pisztolyokkal lövöldözni egymást…

…odajött hozzám egy tévéstáb, az arcomba nyomtak egy kamerát, és megkérdezték, hogy tetszik-e Cali.

img_3752.JPG

Vajon mi mást mondhattam volna? Természetesen azt nyilatkoztam, hogy fantasztikus, hihetetlen, őrületes, buliiiii!!!, illetve éljen Kolumbia és világbéke. Nem láttam viszont magam a helyi tévében, így csak remélni tudom, hogy ez kívülről is annyira magától értetődő volt, mint belülről, és nem hozott szégyent kis hazájára a "turista húngaro", ahogy bizonyára felkonferáltak.        

img_3714.JPG

A salsafesztivál mindenesetre tényleg frenetikus volt. Ha valaha normálisan megtanultam volna bármilyen latin táncot, akkor biztos magától elindult volna a lábam, legkésőbb akkor, amikor felhangzott a Cali Pachanguero, minden salsa-toplista örökös slágere. Kolumbia legnagyobb bulijába csöppentem, az országban töltött ötödik napomon: úgy hozta a szerencse, hogy épp karácsony másnapján, a Feria de Cali nyitónapján értem ide. A salsával nyakon öntött, őrült fesztivált 1957 óta rendezik a városban minden év karácsonya és szilvesztere között. És bár maga a ritmus Kubából jött, a salsa új hazára lelt a Cauca folyó fülledt völgyében húzódó városban.

img_3725.JPG

A fő esemény minden évben a táncosok felvonulása a Salsódromo-ban, vagyis a "salsa-stadionban". Ez az ideiglenes bulihelyszín úgy jön létre, hogy egy másfél kilométeres szakaszon lezárják a város fő közlekedési ütőerét, az Autopista Sur-t, és kétoldalt tribünöket építenek, illetve fizetős és ingyenes szektorokat alakítanak ki az autóút betonján. Amit aztán rengeteg mozgóárus és még több bámészkodó lep el, és fröcsköl a sör, a guaro (cukornád-pálinka), a pisztolyokból kilőtt hab, és visszhangzik a zene, na meg a James Rodríguez-mezbe bújt kisgyerekek üvöltése. Középen pedig vonulnak a flitteres ruhákba bújt táncosok, rázkódnak a kreol és mulatt gömbölyűségek. Teljesen karneválszerű az egész, bár elvben a Feria de Cali nem karnevál, hiszen nem februárban tartják, hanem az év végén, de ez talán teljesen mindegy is. 

img_3764.JPG

Szerencsére rég elmúltak a véres kilencvenes évek, amikor a város a Cali-kartellről volt híres: a Rodríguez Orejuela-testvérek véres uralmáról és a Pablo Escobar vezette Medellín-kartellel való háborújukról. Azóta a versengés már csak azon megy, hogy hol vannak jobb csajok. Én majd csak a Medellínről szóló bejegyzésben hirdetek eredményt - Caliban a nők mindenesetre gyönyörűek, csokoládészínűek és kívánatosak voltak. Utólag belegondolva, talán Cali a legbrazilosabb város a világon Brazílián kívül, amit az eddig elmondottak mellett az is alátámaszt, hogy van saját Krisztus-szobra az egyik hegy tetején, ami a megszólalásig emlékeztet a Corcovado-n álló híres szoborra. A buli pedig, nos, az is simán hozza a riói karnevál színvonalát.

img_4033.JPG

Amúgy, ha nem a Feria de Cali idején jártam volna itt, aligha lett volna ilyen pozitív az összképem: a teljesen érdektelen építészetű, nagy kiterjedésű, izzasztó városban klasszikus értelemben vett látnivaló nincs is. Így viszont, hogy a buli miatt jöttem, egyáltalán nem bántam mindezt. Legalább nem kellett megszakítanom a fesztiválozást holmi műemlékek vagy múzeumok miatt.

img_3777.JPG

A felhőtlen szórakozáshoz persze társaság is kellett. Szerencsém volt, mert épp ekkor járt Kolumbiában César, aki négy évvel korábban, amikor Mexikóban tanultam, a legjobb ottani barátom és első számú utazótársam volt. César nagy Kolumbia-rajongó, Mexikóban is folyton a tipikus, csíkos kolumbiai kalapjában járt bulizni, mert egy távoli rokona, Sebastián apai ágon Kolumbiából származott, és Césart is jól beoltotta ezzel a kolumbiaiaskodással. Úgyhogy, amikor César meghallotta, hogy Kolumbiába készülök, közölte, hogy a Feria de Calit velem szeretné végigmulatni. Vett tehát egy repülőjegyet Mexikóvárosból Caliba karácsony másnapjára, és nagyjából egy órával előttem ért a városba, hogy aztán a fentiekben említett módon vessük bele magunkat a salsafesztivál őrületébe.

img_3811.JPG

César számára elvi kérdés volt, hogy couchsurföljünk. Odahaza, a mexikói Tolucában ő volt a helyi Couchsurfing-közösség lelke és a kanapészörfölés egyik legrégebbi mexikói apostola, és ezúttal is úgy szeretett volna utazni, hogy valakinek a nappalijában alszik majd. A Feria de Calira azonban rengeteg külföldi érkezett, és bár végül César talált egy helyi lányt, aki hajlandó volt befogadni minket, arra hamarosan rájött, hogy rosszul mérte fel a szavak mögött húzódó reáliákat. Vendéglátónk, Karina azt írta, hogy szívesen lát minket a frissen kivett albérletében, de arra készüljünk fel, hogy hely ugyan van, de a lakás üres. César nagyvonalúan azt válaszolta, hogy nem gond, elalszunk mi akárhol. Amikor azonban megérkeztünk, kiderült, hogy Karina lakásában valóban nincs az égvilágon semmi, a saját ágyán, egy asztalon és néhány széken kívül. Még egy plusz pokróc sem akadt, nem hogy polifoam vagy matrac, úgyhogy a hálózsákunkra fekve aludtunk el, és a ruháinkkal takaróztunk. Másnap pedig kénytelen-kelletlen kerestünk egy szállást pénzért. A kedélyes San Antonio negyed hosteljei már mind csurig voltak, így csak egy nagy, lélektelen, belvárosi hotel ablaktalan szobáját sikerült kivennünk - az utolsót, ami szabad volt.

img_3997.JPG

Ez persze nem jelentette azt, hogy ne Karinával és a couchsurfer ismerőseivel múlattuk volna tovább az időt. Aznap este utcai koncertek egész sorát jártuk végig együtt. A San Francisco téren, az egyik kormányzati épület előtt egy cukornád-pálinkás üvegekből rakott karácsonyfa volt felállítva. A tövében afro-kolumbiai zenékre mulattunk, aztán átmentünk a Salsódromo-ba, ahol a felvonulás már véget ért, és az autópálya betonja végeláthatatlan tánctérré változott. Másnap pedig piknikeztünk egy parkban, rákészülve az estére, tízkor ugyanis indult a rumbabusz (chiva rumbera).

img_4060.JPG

A rumba szó a kolumbiai nyelvhasználatban nem egy táncfajtát jelöl, hanem a buli, az általános jó hangulat szinonimája. A rumbabusz pedig lényegében egy teherautó, diszkóval a platóján, ami körbejárja a belvárost körülbelül három óra leforgása alatt. Közben üvölt a zene, mindenki táncol, és patakokban folyik a guaro meg a rum. Általában hétvégén közlekednek a rumbabuszok Caliban, a salsafesztiválon azonban minden nap tucatjával indultak. Ami azt illeti, a járművön diszkózás jelenségét eddig csak a pesti belváros fehér partilimuzinjait kívülről szemlélve láttam, és mindig is mélységesen megvetettem azokat, akik szombat este a körúton fel-le cirkáló bérelt autók tetőablakán kihajolva visítoznak. De amióta felültem Caliban a rumbabuszra, azóta úgy érzem, meg tudom bocsátani, ha valakinek az adott pillanatban csak annyi mondanivalója van az emberiség számára, hogy: ííííííííííííííííííííí.

img_4094.JPG

Hipp-hopp, elszaladt a három óra, és a rumbabusz visszaért a kiinduló állomására. Utolsó cselekvőképes pillanatomban fogtam egy taxit, és hívtam Césart, de ő nem akart jönni. Menjek csak, mondta, neki még a lábában van a tánc. Másnap reggel aztán arra ébredtem, hogy nincs ott a szobában. Először arra gondoltam, hogy talán becsajozott, úgyhogy nyugodtan lementem a hotel éttermébe megreggelizni. Utána visszamentem a szobámba, összepakoltam, és mire végeztem, már tizenegy óra is elmúlt, de César még mindig nem volt sehol.

img_4109.JPG

Kezdtem dühös lenni, mert azt beszéltük meg, hogy dél körül indulunk tovább, hogy késő délutánra Salentóba érjünk. Aztán a dühöm aggodalomba csapott át: te jó ég, mi van, ha odaveszett az éjszakában? Írtam neki facebookon, de nem válaszolt. Hívni nem tudtam (nem volt kolumbiai SIM-kártyám), úgyhogy lementem az utcára. Ott ült egy ember egy minutos (percek) feliratú táblácskával. Kolumbia-szerte bárhol lehet találni olyasvalakit, akinek az a fő tevékenysége, hogy kölcsönadja pénzért a mobilját pár percre azoknak, akiknek nincs sajátjuk. Szerencsére a hotellel szemközt is ült egy, úgyhogy megkértem, hogy hívja fel Césart. A telefonja kicsengett, de nem vette fel.

img_3933.JPG

Tanácstalanul mentem vissza a szobába, és már azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani a rendőrségnek, amikor sms-em érkezett. - Estoy vivo - írta César. - Élek.

Mázsás kő esett le a szívemről. Még egy órába telt, amíg előkerült, de már nem haragudtam, és nem is aggódtam: nyugodtan facebookozgattam az ágyon fekve. - Összeismerkedtem két norvéggal - mesélte vidáman, miután benyitott a szobába. - Aztán velük ittam hajnalig, és ott aludtam, mert fogalmam sem volt, hogy hová kéne visszajönnöm. De ma reggelre eszembe jutott!

img_4054.JPG

"Engem a rumba döntöget romba" - mondja a régi magyar dalszöveg. Ez jutott eszembe akkor, és le is fordítottam Césarnak, bár az az igazság, hogy az a finom dekadencia, ami az -öget utótagból árad, visszaadhatatlan spanyolul. César így is jót nevetett. - Igen, pont erről van szó! - vigyorgott, miközben összepakolta a cuccait. Fizettünk, fogtunk egy taxit, és egy órával később már a Salento felé menő buszon ültünk.

Ahogy Cali utolsó házait is elhagytuk, egy másik magyar dalszöveg is az eszembe jutott, amit a hely szellemének megfelelően így parafrazeáltam: "A rumba, az nem egy tánc."

img_4134.JPG

Érdekel Dél-Amerika? Az Európa Könyvkiadónál a 2016-os Könyvhétre megjelent, Hátizsákkal Brazíliában című könyvemből számos hasznos dolgot tudhatsz meg a kontinens legnagyobb országáról, például hogy hogyan érdemes szállást keresni, mik a biztonsági alapszabályok, és úgy általában mire számítson az ember, ha vékony pénztárcával utazgat a világnak ezen a részén. Meg még sok minden mást is...

A bejegyzés trackback címe:

http://clandestino.blog.hu/api/trackback/id/tr1512143685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.