Latin-Amerikáról az a hír járja, hogy a világ legkényelmesebb emberei lakják, akiktől ha az utazó bármit szeretne, azt a választ fogja kapni, hogy mañana (holnap). Való igaz, a latin-amerikaiak nem stresszelik túl az életet, és ha a bürokráciáról van szó, bizony lesz abból holnapután is. A hétköznapi élethelyzetekben azonban, amelyekbe egy turista általában belekeveredik, meglepően hatékonyan működik az egész kontinens. Az egyik legnagyobb meglepetés, ami a latin-amerikai utazásaim során ért, éppen ez: hogy gyakorlatilag mindenhová eljutottam, ahová szerettem volna. És egyáltalán nem kellett azon sem aggódnom, hogy útközben átvernek, kirabolnak, drogot csempésznek az italomba vagy a hátizsákomba, levágják a fejemet, vagy eladják a vesémet. Sőt, bankautomatát, internetcafét és gyógyszertárat is találtam mindenhol, és ha bármire szükségem volt, pillanatok alatt akadt egy készséges helybéli, aki útba igazított. Ha tehát mottót kell választanom Latin-Amerikának, szerintem nem a mañana a legjobb kifejezés, hanem az, hogy no hay problema (semmi probléma).
A legfontosabb, amit észben kell tartanod: Latin-Amerikában éppúgy XXI. század van, mint Európában. Hiphop-verseny egy tolucai bárban (Mexikó)
Tudom, mert én is beleestem ebbe a hibába: ha az ember egy távoli, egzotikus országba készül, hajlamos azt képzelni, hogy ott minden borzasztóan más, az emberek furák, az ételek kivétel nélkül hasmenést okoznak, a civilizáció vívmányait pedig hírből sem ismerik. Ehhez képest Latin-Amerikában éppúgy XXI. század van, mint Európában, és a Túró Rudin kívül szerintem nincs semmi olyan, ami Magyarországon kapható, Latin-Amerikában viszont nem. A bolíviai Uyuni például egyértelműen nem a világ közepe, mégis van ott bankautomata, pizzéria, túrafelszerelés-bolt, gyógyszertár, továbbá lehet kapni memóriakártyát a fényképezőgéphez, sőt, az internetcaféban ki is másolják a fényképeket pendrive-ra. Ha tehát latin-amerikai utazásra készülsz, gondolj arra: ami nem fér bele egy 80 literes hátizsákba, az nem is kell. Vagy ha mégis nagyon kéne, majd megveszed a helyszínen. Szinte biztos, hogy nem lesz drágább, mint Magyarországon, sőt.
Uyuni főutcája, Bolívia. Nem egy metropolisz, de minden kapható, ami egy turistának kellhet
Utazás előtt természetesen az ember mindenen parázik, ez valószínűleg a felkészülés kihagyhatatlan része. A Panamericana blogon szerencsére megjelent egy grandiózus kérdezz-felelek sorozat (első, második, harmadik és negyedik rész), amit jó szívvel ajánlok mindenkinek, a szerző válaszainak túlnyomó többségével egyetértek. Ezekből rengeteg hasznos információt szerezhetsz, ha Latin-Amerikába indulsz, úgyhogy én csak egy pár észrevétellel színesíteném a palettát. Először arról, hogy mit intézz el utazás előtt. Aztán arról, hogy hogyan utazz, pláne, ha egyedül mész. Végül pedig arról, hogy ha már ott vagy, mire figyelj oda. A poént már persze lelőttem az elején, igazából mindent, amit ezekre a kérdésekre mondani tudok, nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy no hay problema.
Latin-Amerikában mindent meg lehet kapni, amit Magyarországon: Gillette-reklám Peruban. Érdekesség, hogy az óriásplakátokon kizárólag fehér emberek szerepelnek, holott a lakosság nagy része egyáltalán nem fehér.
Szóval, először is, a 80 literes hátizsák. Mivel nem csak utaztam, hanem Santiago de Chilében és a mexikói Tolucában életvitelszerűen töltöttem fél-fél évet, ennél nyilván több cuccom volt, de amikor hosszabb útra indultam, ennél többre tényleg nem volt szükségem. Ami szerintem mindenképpen kell, hogy legyen a hátizsákban: 7 póló, 7 alsónemű, 7 pár zokni (a mosodák olcsók, és minden nagyobb településen vannak bőven, sőt a hosteleknek is van mosodája, és egy mosás ritkán kerül többe 500 forintnál). Bénán néz ki, de a lecipzározható szárú túranadrágnál kevés hasznosabb ruhadarab létezik. Kell egy vízhatlan széldzseki, egy könnyebb esőkabát, egy polárpulóver (leszámítva a trópusi részeket), egy fürdőgatya, egy törülköző, egy pár nyári túracipő, egy pár szandál, egy fürdőgatya, egy kalap, egy hálózsák (
Ha Chilébe utazol, vigyél jó sok meleg ruhát. Kilátás a santiagói Cerro San Cristóbalról, júliusban
Az irataimat és a bankkártyát egy, a nadrág alá csatolható lapos tokban tároltam. Nem hordtam magamnál sok készpénzt, négy-öt naponta vettem ki bankautomatából, helyi pénznemben, általában 500 és 1000 forint közötti tranzakciós költséggel, de ez még mindig jobban megérte, mint rettegni egy rablótámadástól. Egy kis külföldi készpénz is volt nálam, mindig dollár, Kubában viszont euró, mert ott a dollár átváltását 10% imperializmus elleni adóval vagy mi a bánattal sújtják. Volt egy normál övtásákám is a fényképezőgépnek, a pótelemeknek, a pénztárcának, a telefonnak, a zseblámpának és a bicskának. A nagy hátizsákban nem tartottam semmi értékeset, de a szállásokon mindig volt zárható szekrény, abba beraktam, amint megérkeztem. Ennek megfelelően PacSafe-re nem volt szükség, lakatra viszont igen. Megéri számzáras lakatot vinni, nagyobb eséllyel kallódik el a kulcs, mint hogy egy türelmes tolvaj végigzongorázza az ezer vagy tízezer számkombinációt.
Ezek a veszélyek leselkednek rád a Húsvét-szigeten
Oltásból hepatitisz A és B, sárgaláz, tífusz és tetanusz ellen kértem, pontosabban nem én kértem, hanem elmentem a Gyáli úti oltóközpontba, és ott megmondtam, hogy hová készülök, ők pedig elmondták, hogy mire van szükségem, és azzal a lendülettel be is adták. Malária ellen Delagilt szedtem (csak Közép-Amerikában, máshol nem), Magyarországról vittem, de helyben is kaphattam volna hasonlót. Aszpirint, naptejet, szúnyogriasztót, fogkrémet, tetszőleges kencéket bármelyik helyi gyógyszertárban vagy drogériában lehet kapni. Hasmenés ellen viszont hiába vittem magammal tablettákat, Mexikóban nem sok hasznát vettem, a helyben vásárolt, 150 forintba kerülő Nodiamex tablettától viszont minden bajom azonnal elmúlt. Szerintem általános érvényű jótanács, hogy helyben éri meg hasmenés elleni gyógyszert venni: egyáltalán nem értek hozzá, de azt gondolom, hogy minden országban a helyi kórokozókra optimalizálnak. Csapvizet csak Chilében és Argentínában ittam, nem lett bajom tőle, a többi országban viszont palackozott vízen éltem.
Chilében van talán a világon a legtöbb gyógyszertár: szinte nincs utcasarok farmacia felirat nélkül
Aztán, ha a hátizsákba már beraktál mindent, ami kell, még a szellemi útravaló beszerzése van hátra. A legfontosabb a nyelv: el tudsz boldogulni az angollal is, persze, de az alapfokú spanyol nyelvtudás (illetve Brazíliában nyilván a portugál) hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Latin-Amerikában jó közelítéssel épp annyira tudnak angolul az emberek, mint Magyarországon: a turizmusban dolgozók és a fiatal diplomások elfogadhatóan, az utca embere viszont leginkább sehogy. Ha azt gondolod, hogy a perui Arequipában vagy a nicaraguai Leónban majd gond nélkül el fogsz csevegni a vegyesbolti eladóval angolul, először tegyél egy próbát Veszprémben vagy Szolnokon. A nyelvtudáson felül pedig nem árt az adott ország történelmével is tisztában lenned, vagy ha erre már nem jut időd, akkor jobb, ha nem teszel fel kérdéseket. Például ha Chilébe mész, akkor vagy olvasd el előtte az Allendéről és a Pinochetről szóló Wikipedia-szócikkeket, vagy pedig ha előkerül a téma, nézz olyan kifejezéstelen tekintettel, mint egy moai. Semmiképpen se tegyél fel olyan kérdéseket bármelyikükkel kapcsolatban, hogy „De ő egy gazember volt, nem?”
Allendének van szobra Santiagóban, Pinochetnek nincs
Megérkezés után pedig fogj egy taxit, és vitesd el magad a hostelbe, amit kinéztél a Lonely Planetből. A taxi Latin-Amerikában egyáltalán nem luxus, bár mondjuk pont a repülőtérről induló taxik általában jól megnyomják a ceruzát – a tömegközlekedés viszont a legtöbb helyen sokkal macerásabb annál, hogy nagy hátizsákkal, helyismeret nélkül nekivágj. A hostelekben általában nem foglaltam szállást előre, szinte mindig volt szabad ágy egy 4-8 ágyas hálóteremben, ha pedig nem, akkor átirányítottak egy másik, hasonló árfekvésű helyre. A hostelek különben nagyon hasznosak arra is, hogy útitársakat találj, illetve hogy kiderítsd, mit érdemes megnézni a környéken: a recepciónál kiragasztgatott hirdetések között rengeteg szervezett kirándulást találsz, és általában a recepciós el is intézi neked a foglalást.
Az egyik legjobb hostel, ahol jártam: a Tribu a Yucatán-félsziget melletti Holbox-szigeten
A szervezett kirándulások (tour) igénybevétele, vagy igénybe nem vétele az egyik legfogósabb kérdés az utazás során. Előnyük, hogy gyorsan, kényelmesen elvisznek oda, ahová menni szeretnél, így ha kevés az időd, sétálj le a hostel recepciójához, fizess be és kész. Valamivel jobban jársz, ha nem a hostelben, hanem az utazási irodában fizetsz, itt ugyanis lehet alkudni. Mivel a latin-amerikai turisztikai kisvállalkozások kibogozhatatlanul szövevényes hálót alkotnak, könnyen előfordulhat, hogy egy tíz személyes kisbuszban, ami valami vízesés vagy romváros felé tart, mind a tíz turista máshol és más áron fizetett be az útra, ráadásul nem is elhanyagolható mértékben: a legélelmesebb talán épp a felét fizette, mint a legbambább. Ennél is olcsóbban megúszod, ha nem fizetsz be a tourra, hanem tömegközlekedéssel elmész a legközelebbi faluig, és ott fogsz egy taxit. Ebben az esetben viszont lehet, hogy jóval több idődet veszi igénybe a kirándulás. Én általában befizettem a tourokra, viszont szemérmetlenül alkudtam, amennyit csak tudtam. Hogy mennyi az annyi, azt a legjobban úgy tudod kideríteni, hogy amikor már majdnem megállapodtatok, kedvesen elmosolyodsz és azt mondod, hogy megkérdezed még egy másik utazási irodában, és felállsz a székből. Ha erre nem az a reakció, hogy még lejjebb viszik az árat, hanem az, hogy viszlát, akkor ugyanazzal a kedves mosollyal a szádon ülj vissza a székbe, és minden további magyarázkodás nélkül fizess.
Kisbolt a Yucatán-félszigeten. Spanyoltudás nélkül nem biztos, hogy könnyen fogsz boldogulni.
Mivel közbiztonság terén Latin-Amerikának elég rossz a híre, ejtenék néhány szót arról, hogy szerintem mire figyelj oda. Önállóan utazni a világnak ezen a részén nem veszélytelen, de ha minimális józan ésszel és alapfokú spanyol nyelvtudással rendelkezel, akkor jó eséllyel semmi bajod nem lesz útközben. Azok a rémségek, amik néha megjelennek a magyar sajtóban a levágott fejű hullákról, soha nem a turistákról szólnak, hanem a helyi alvilág kisstílű lúzereiről. Bár a latin-amerikai országoknak csak a felében jártam, és simán elhiszem, hogy például Brazília egyes részein kifejezetten veszélyes egyedül lófrálni fényes nappal is, én egy év alatt egyszer sem éreztem magam veszélyben. Ha nem szeretnél erőszakos bűncselekmény áldozata lenni, szerintem négy egyszerű tanácsot kell megfogadnod: 1. ne sétálj éjszaka a nagyvárosok szegénynegyedeiben, se egyedül, se társasággal, 2. ne rúgj be nagyon és/vagy ne drogozz, 3. ne menj fel szobára egy, az utcán vagy egy szórakozóhelyen megismert nőhöz/férfihoz, 4. ne köss bele senkibe, illetve ne erősködj, ha beléd kötnek. Ezek különben pontosan ugyanazok a szabályok, amiket Budapesten sem árt betartani. Amúgy meg bátran kérj segítséget a helyiektől, ha eltévedtél, vagy kényelmetlenül érzed magad, mert valaki rád szállt. És ne ess pánikba, hanem legyen az az alapvető attitűdöd, hogy no hay problema.
A mexikói Toluca egyik szegénynegyede, a Cóporo. Nappal nem volt para, éjszaka viszont nem szívesen sétáltam volna erre.
Aztán egy megjegyzés Kubáról. Amit a bejegyzésben idáig leírtam, abból Kubára gyakorlatilag semmi sem érvényes. Kubában minden macerás és körülményes, az utazástól a szállásig, és nem hogy nem lehet mindent kapni, amit Magyarországon, de még az öngyújtó és a papírzsebkendő is hiánycikk. Ha Kubába mész, tényleg mindent vigyél, amire szükséged lehet, sőt, a helyi casa particular-tulajdonosoknak is vigyél ajándékot, ami a fogkrémtől az aszpirinig bármi lehet. Tourokat csak az állami turisztikai vállalat szervez, drágán, és nyilván egy fillért sem lehet alkudni belőlük. Viszont Kuba az egyetlen olyan latin-amerikai ország, ahol a legcsekélyebb félnivalód sincs az erőszakos bűncselekményektől. Nyugodtan kószálhatsz egyedül éjszaka akárhol, a hajad szála sem fog görbülni.
Havannában a leglepukkantabb városrészekben sincs mitől félni. Bár, ami azt illeti, Havannában szinte csak lepukkant városrészek vannak.
Végül pedig azt sem hallgathatom el, hogy szerintem Latin-Amerika (Kubát is beleértve) nem való mindenkinek. Humorérzékre, lazaságra, plebejus ízlésre és némi igénytelenségre van szükséged, ha jól szeretnéd magad érezni útközben. Ha Magyarországon nem szívesen mennél el egy nyári fesztiválra vagy egy disznóvágásra, mert sok az ember, koszos leszel, nem tudsz aludni a hangzavarban, és nem minden úgy történik, ahogyan szeretnéd, akkor gondolj arra, hogy Latin-Amerikában ezeknek a frusztrációknak a sokszorosát kell elviselned. Persze az utazás során jó nagy adag humorérzékre, lazaságra, plebejus ízlésre és igénytelenségre tehetsz szert. Egy év után én már bármilyen utcai kaját megettem, bármilyen lepukkant szálláson elaludtam, és sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, hogy bizonyos helyekre nem, vagy csak napokkal később fogok eljutni. Sőt, már direkt élveztem: fröcsögjön a chiliszósz, gondoltam, üvöltsön a reggaeton, rázzanak a buszok, hiszen a rohadt életbe, Latin-Amerikában vagyok, nem pedig Skandináviában.
És teljesen mindegy, ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztem. No hay problema.
